Címlapsztori

Tóth Vera Oláh Ibolyáról: „Mindent megkapott, és képtelen volt élni vele”

Az énekesnő már nem haragszik Ibolyára, amiért azt állította, hogy megbundázták a Megasztárt, ám szavai mégsem erről árulkodnak.

A Megasztár első évadának győztese, Tóth Vera és a tehetségkutató állandó műsorvezetője, Tilla a műsorról beszélgettek Kadarkai Endre legújabb adásában, ahol Oláh Ibolya is szóba jött. A karcos hangú énekesnő még a Partizánnak adott interjújában mesélte, szerinte csalás történt, és neki kellett volna megnyernie a műsort, ami érthetően rosszul érintette Verát. „Nem tudom elképzelni, hogy bármilyen bindzsi lett volna abban – reagált most az énekesnő. Ezt Tilla is megerősítette, majd azzal folytatta, hogy noha kimondottan szereti Ibolyát, meg kellett volna értenie, hogy ez egy verseny, és hiába kapta ő a legtöbb adásban a legtöbb szavazatot, a vége számított. – Én azt érzékeltem a stábon, hogy örültek volna, ha Ibolya nyeri – folytatta Tóth Vera ezzel az igencsak meglepő kijelentéssel. – Tehát pont ezért is volt abszurd felvetés Ibolya részéről, vagy ez az egész történet, hogy a szavazatokat megbuherálták.”

Az énekesnő szerint épp azok voltak oda érte, azok drukkoltak neki – szerkesztők, műsorkészítők –, akiknek módjukban állhatott volna Ibolyát a győzelemhez segíteni, de ez nem történt meg. „Nyilván őt is ajnározták utána, meg kellett, mert nagyon csalódott volt, hogy nem nyert. Teljesen biztos volt benne szerintem az Ibi, hogy el fogja vinni a pálmát. És nyilván egy picit jobban elfoglalta őket Ibolyának a pesztrálása vagy a vigasztalása. Én meg ezáltal azt éreztem – így a mai napi van bennem egy ilyen érzés –, hogy egy kicsit talán engem stabilabbnak láttak, és ezért inkább jobban magamra hagytak, miután már lementek a fények, véget ért az adás. Tán észre sem vették, hogy elmentem… Egy picit – és ez semmiféle ilyen önsajnáltató duma! Ezek tények, ez így történt – idézte fel Vera. – A másik dolog, azt gondolom, hogy a közönséget mindig nagyon tisztelni kell, nem szabad hülyének nézni a nézőt, és Ibolya nagyon sokszor felkészületlen volt. Még fonetikusan is kiírták neki a szöveget a súgógépre, csak hogy énekelje el azt a dalt. És könyörögtek neki, hogy jöjjön be egy koreográfia-órára, és tanulja meg a koreográfiát, mert az egy csoda volt, amikor ez megtörtént. Tehát a közönség érzi, hogy – bocsánat, romás kifejezéssel – ki a kanyhaló, tehát sokszor azért megtörtént” – magyarázta.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Ezen a ponton Tilla közbeszólt. „Bár Ibolyát így is imádták! Ibolya így is működik, mint minden ilyen őstehetség, hogy…” „Tök mindegy! – szakította félbe a mondat közepén az énekesnő. – Csak Ibolya az elmúlt húsz évben a lehető legtöbb lehetőséget kapta meg. Olyan szintű lehetőségcunamit kapott, amit egyébként egyikünk sem mondhatott el magáról. A Gesztitől a Presseren keresztül mindenki… A lemezkészítés, a dalok, a show, a sztárság, a fény, mindent megkapott, és nem tudott élni vele, képtelen volt.”

Tóth Vera és Oláh Ibolya a Reggeli stúdiójában (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

A műsorvezető megkérdezte Verától, rosszulesik-e neki, hogy Ibolya a mai napig azon az állásponton van, hogy bunda történt, mire az énekesnő rávágta, hogy nagyon. Majd arra, hogy miért nem beszél vele erről, azt felelte, hogy ő ennél sokkal lazább. „Tehát én úgy tisztáztam, hogy az RTL-en volt egy Reggeli, és beleültettem az ölembe, hogy ’Na mi van, művésznő?’ Tehát én nem tudok haragot tartani. Azért vagyok ilyen hülye egész életemben, mert mindig mindenkinek megbocsátok. Nem tudok Ibolyára haragudni, mert nem tudhatom, milyen így felnőni, meg hogy miből hozta a mintáit, miért nem tud bizonyos dolgokat, helyzeteket kezelni. Mások vagyunk, és azt gondoltam, jobb, ha én vagyok egy picit lazább, nagyvonalúbb.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!