Ernyey Béla: „El kellett döntenem, hogy beállok-e a bólogató agyhalottak népes táborába”
Állítja magáról, hogy különc, hogy akarva-akaratlanul olykor polgárpukkasztó. Többek közt ezekről is mesél legújabb podcastjében, no meg a stílusról, ugyanis vallja: „Ha stílus van, minden van.”
Ernyey Béla új műsorát nem egyedül vezeti, egy fiatal barátjával, a stílustanácsadó Bihari Ádámmal ülnek a kamerák elé hétről hétre. A második rész rögtön azzal kezdődik, hogy Ádám – végigmérve, hogy Béla milyen szettben érkezett – kijelenti: „Kis hazánkban, ne felejtsd el, ami rajtad van, az minimum a kötél általi halál egy nyilvános megkövezéssel megfűszerezve.” Majd azt is megjegyzi – természetesen kellő iróniával és humorral –, az, hogy Bélán nincs zokni, ráadásul egy gyönyörű, sárga mokaszin van a lábán, az ő korában egyszerűen megengedhetetlen.
Megtalálta az útját
Hogy Béla mit visel, illetve mit tesz, az azért is kap ekkora hangsúlyt a műsorban, mert az élete, a mindennapjai kerülnek terítékre benne. Mindig is túlságosan szabadelvűnek tartották, olyannak, aki a rendszerrel, a szabályokkal szembemegy – de nem tagadja, ez jórészt így is van. „A szabadság mindig is olyan volt nekem, mint a friss levegő vagy a tiszta víz, képtelen voltam nélkülük létezni. És miután egy elnyomó rendszerben váltam felnőtté, sokáig fogalmam sem volt róla, hogyan fogok ezzel a hiánnyal a szívemben élni és dolgozni. De 1973-ban hirtelen megtaláltam azt az utat, amelyen végigmenve, nem kellett a szülőhazámmal, Magyarországgal szakítanom, miközben egy addig csak remélt művészi távlat nyílt meg előttem először Ausztriában, később pedig Németországban – mondja Béla a Storynak, amikor arról kérdezzük, mit jelent neki szabadon létezni és gondolkodni, illetve milyen érzés különcnek lenni. – Engem nem zavar, hogy különc vagyok, vagy annak tart a világ. A magam kis rendszerében minden egyes megnyilvánulásomra van magyarázatom, és sohasem csinálok valamit csak azért, hogy feltűnjek vele. Lehet, hogy én vagyok a világ legnormálisabb különce?”
Szélmalomharc
„Imádok polgárokat pukkasztani. Most mit csináljak?!” – jelenti ki Béla az Ernyey & Bihari podcastben, mire beszélgetőtársa hangos nevetésben tört ki. „Miután már a kezdetekkor sem értették sokan, hogy miért reagálok másként egyes, a társadalom, a környezetem, de még a művészvilág által is ellentétesen értelmezett felvetésekre, egy idő után rá kellett jönnöm, hogy engem már fiatalon is magányos farkasként könyvelt el a világ – folytatja a színész a témával kapcsolatban lapunknak. – Miközben részemről ez a magatartás sohasem volt tudatos, és semmi szándékosság nem volt benne. Viszont azt is korán észrevettem, hogy ez a fősodrással gyakran ellentétes irányú megnyilvánulás sokakat meglep és disszonanciát szül bizonyos agyakban, általában a véleményvezérekben és a döntéshozókban. Ezért már igen fiatalon el kellett döntenem, hogy beállok-e magam is a bólogató agyhalottak népes táborába, és tolok egy szekeret, amelyre soha nem kívántam felülni. Vagy felvállalva a világról és a színészsorsról alkotott egyedi véleményemet, megharcolom a magam Don Quijote-szélmalomharcát. És én az utóbbit választottam, az idő pedig, úgy érzem, engem igazolt.”
„Kötelező kritikusnak lenni”
A műsorban gyakran tűnik kritikusnak, legyen szó öltözködésről, a férfitársairól, akik nem törődnek magukkal vagy az egészségükkel, vagy a nőkről, akik a házasságukban elhagyják magukat – pedig évekkel ezelőtt utóbbiért egyszer már kapott hideget-meleget. „Szerintem nem lehet vagy szabad, hanem kötelező kritikusnak lenni! – magyarázza a Storynak. – Kritika nélkül ugyanis nincs vélemény-ütköztetés, nincs edukáció, és nem érjük el azt a célt sem, amiért a vitát létrehoztuk. Viszont véleményformálóként azt is hamar fel kell ismerjük, hogy a túlzott kritika és az állandó negatív légkör pontosan azt öli meg, ami az ilyen típusú műsorok lényege. Azaz a nézők világról alkotott véleményének kiszélesítését és a tapasztalat átadását a fiatalabb generációknak, akiknek egy-egy adás végén érezniük kell, hogy sok nyitott kérdésükre kaptak választ, és rengeteg pozitív dologgal lettek gazdagabbak.”
Kiemelt kép: Bognár Bogi