Címlapsztori

Cserháti Zsuzsa rövidre szabott életének titkai: a gyerekkori luxus után a nélkülözést is megtapasztalta

Mindössze 55 évet élt, és alig tudunk valamit az örömeiről, a küzdelmeiről, a csalódásairól. Most felidézzük élete fontos pillanatait.

Cserháti Zsuzsa megjárta a mennyet és a poklot. Ehhez egy olyan érzékeny lelkű művész kellett, mint amilyen ő volt… Kevesen tudják, hogy Kőbányáról indult. Nagypapája ugyanis a kőbányai sörgyár igazgatója volt, és a család a gyár Gitár utcai villájában élt együtt. A nagyszülők a már felnőtt öt gyerekükkel és azok családtagjaival osztoztak a hatalmas épületen. Zsuzsa szülei azonban hamarosan elváltak, majd az édesanyjuk ismét férjhez ment. Ezután született meg Zsuzsa és Alice öccse, István. A család új otthonba, egy kőbányai panellakásba költözött. Az akkoriban tizenéves Zsuzsi esténként arról ábrándozott, hogy balett-táncosként ünnepli majd őt a közönség.

Először a balett, majd az éneklés lett a szenvedélye (Fotók: Archív)

Élete első nagy pofonja akkor érte, amikor nem vették fel a Balettintézetbe. Szerencsére ekkor már szorgalmasan járt énekórákra is, úgy gondolta, ha nem lehet balettművész, énekes lesz, és ehhez a tervéhez minden támogatást megkapott az édesanyjától. A művészi hajlam ott lakozott mind a három gyerekben. Az öcs, István szintén zenei általános iskolában járt, hangszereken játszott. Büszke kamaszként újra és újra tanúja volt, ahogy csoda szép nővéreit körülzsongják a fiúk.

Házibuliban ismerte meg a férjét

Leginkább Zsuzsa körül tolongtak a férfiak, aki – amellett hogy szorgalmasan járt egy énektanárhoz – az óra- és ékszeripari iskolát is elvégezve, fiatal lányként a Divatcsarnokba dolgozott eladóként. Első nagy szerelme egy Frici nevű fiatalember lett, aki aztán egyik napról a másikra váratlanul disszidált. Zsuzsa négy napig zokogott a szerelme után, de aztán megrázta magát, elment egy buliba, és kitombolta magát a táncparketten. És továbbra is szorgalmasan járt az énekórákra. Három sikertelen felvételi után, a balett-táncosi karrierről végképp lemondva, immár arról álmodozott, hogy híres énekesnő lesz. Az igazi népszerűséget az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg neki: itt közönségdíjas lett. Rá­adásul az újabb nagy szerelemmel is ekkoriban találkozott. Az akkor már országosan ismert, csoda szép énekesnő egyik barátnője házibuliján ismerkedett meg a későbbi férjével, Szirtes Károllyal. Ezen az összejövetelen nemcsak zenésznek, írónak készülő fiatalok voltak jelen, hanem Zsuzsa húga, Alice is. „Emlékszem, isteni hangulatú buli volt! A tömegben egyből kiszúrtam magamnak egy magas, vékony, fekete hajú, szakállas srácot, Szirtes Karcsit. Az igazság az, hogy nekem is fájt a fogam erre a rendkívül intelligens, halk szavú fiúra, aki akkoriban írónak készült. Azonban csinálhattam bármit, Charlie-nak – mert mi így hívtuk – Zsuzsi kellett” – emlékezett Alice.

Egy fellépésen többek között Delhusa Gjonnal, Bódy Magdival és Payer András.sal (Fotó: Fortepan/Erky-Nagy Tibor)

Zsuzsának is rendkívül imponált a halk szavú, olvasott fiú, úgy érezte, megtalálta azt a férfit, akivel egy életre boldog lehet. Charlie már négy éve udvarolt a fiatal énekesnőnek, amikor végre összeházasodtak. Egyszerű, polgári esküvőjük volt, amelyen csak a legszűkebb családi kör és néhány barát vett részt, a vacsorára pedig az ifjú férj pesti lakásán került sor. Zsuzsa ugyanis nem akart nagy felhajtást. A fiatal pár az egyszerű esküvő után nászútra sem utazott el. Igaz, nem is nagyon mehetett volna, mivel Zsuzsára koncertek sokasága várt.

Az esküvő pillanataiban még mindenki azt hitte, hogy Zsuzsára az adottságai­hoz méltó fényes karrier vár. Ekkor már egy lemez, számtalan külföldi és hazai fellépés állt mögötte. Úgy tűnt, megállíthatatlanul, üstökösként robban be a sztárok világába. Boldogságának csúcspontja volt a házassága, majd az a pillanat, amikor kiderült, hogy babát vár. A férjével közösen ekkor úgy döntöttek, hogy a kicsi megszületése után – akkoriban példátlan módon – az apa marad otthon a babával. Zsuzsa ugyanis kismamaként is szinte az utolsó pillanatig közönség elé állt.

Férjével és kisfia édesapjával, Szirtes Károllyal (Fotók: Archív)

Nem tett jót a sok munka

Bár Krisztiánnak az édes­apja szeretettel viselte a gondját, Zsuzsa szorongva indult egy-egy fellépésre, fájt a szíve, hogy nem lehet a kisfia mellett. „Charlie fantasztikus ember, csodálatosan nevelte Krisztiánt” – emlékezett vissza volt sógorára Zsuzsa öccse. Jóllehet az énekesnő mindig úgy indulhatott koncertre, hogy tudta, a kisfia jó kezekben van, a rengeteg fellépés és a sokszor hajnalba nyúló munka nem tett jót a házasságuknak. Zsuzsa egyre jobban eltávolodott a férjétől, és végül nem látva más kiutat, a házaspár a válás mellett döntött.

Kiemelt képek: Fortepan/Erky-Nagy Tibor, MHSZ

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!