Napi friss

Cserháti Zsuzsáról vallott a fia: „Számomra sokáig vasárnapi anyuka volt”

Húsz évvel ezelőtt, mindössze 55 éves korában halt meg a magyar pop-rock történelem legendája, akire a fia emlékezett.

„A divatcsarnokban dolgozott mint eladó, az óra-ékszer osztályon. A civil életéből szerzett barátaival évekkel később is jó kapcsolatot ápolt – mondta Cserháti Zsuzsa fia, Szirtes Krisztián, aki gyermekkorában ritkábban találkozott édesanyjával. – Számomra sokáig vasárnapi anyuka volt. Négyéves koromban váltak el a szüleim, ezután édesapámmal éltem. A mellőzött időszakban édesanyám sokat dolgozott külföldön is, ekkor még kevesebbet találkoztunk. 14 évesen költöztem hozzá, innentől láttam bele jobban a szakmájába – emlékezett vissza a  gyerekkorára Krisztián a Magyar nők című műsorban. Cserháti Zsuzsa a magyar pop-rock történelem emblematikus alakja volt, 1972-ben ismerte meg az egész ország, amikor fellépett a Táncdalfesztiválon. Az ország egyik legjobb hangú énekesnőjeként tartották számon. A mellőzöttség évtizedeit azonban ugyanolyan nehezen dolgozta fel, mint a ’90-es évek közepén jött sikert. – Mind erkölcsi, mind anyagi szempontból nagyon rosszul élte meg a mellőzöttségét. Aztán a rendszerváltással hazánkban is beköszöntött egy olyan sztárkultusz, ami a szocialista érában nem létezett. Ezzel is nehezen birkózott meg, feszélyezte, hogy az emberek kíváncsiak a magánéletére – mesélte a műsorban a fia. – Alapvetően zárkózott volt, az éneklést is úgy fogta fel, mint egy munkát, amiben mindig a maximumot akarta nyújtani. Mindettől függetlenül az ekkor jött sikert úgy élte meg, hogy valamennyit visszakapott abból az elismerésből, amely az azt megelőző húsz évben járt volna neki.”

Kiemelt kép: Steindl Gabriella/fotocentral.hu

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story sztárdiéta különszáma!

Már kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!