Címlapsztori

Gáspár Bea: Hogyan lett a félénk salgótarjáni háziasszonyból országos sztár?

Számtalan sikeres tévé­show, négy szakácskönyv, népszerű borvacsorák. Nyugodtan elmondhatjuk, végérvényesen kilépett a férje árnyékából.

Hol van már az a szégyenlős, visszahúzódó salgótarjáni háziasszony, akit 2005-ben megismert az ország? Gáspár Beából mára megfontolt, magabiztos üzletasszony lett, aki lassanként a férjénél is népszerűbbé vált. De hogyan lett háztartásbeli családanyából céltudatos, saját márkáját építő gasztroguru? „Kendőzetlenül őszinte vagyok. Ami a szívemen, az a számon. Nem igazán érdekel, ki mit gondol rólam. Ha rosszat ír vagy kommentel, az az ő igazsága, amit meg én kiraktam, az az enyém” – mesélt magáról egy Szily Nórának adott interjúban.

„Valahogy sosem engem választottak”

De hogyan is kezdődött minden? Bea 1974. július 28-án született Salgótarjánban egy szerény, de stabil körülmények között élő család első gyermekeként. „Iskolásként nagyon jó tanuló voltam, már akkor is sírtam, ha négyest kaptam, pedig semmi következménye nem volt otthon. Soha nem volt semmilyen konkrét elképzelésem, mivel szeretnék majd foglalkozni. Így aztán apukám unszolására közgazdasági szakközépben végeztem, pedig gimnáziumba szerettem volna menni” – mesélte néhány éve.
Miután leérettségizett, nem talált munkát. „Elmentem néhány állásinterjúra, de mivel ezekre apukám is elkisért, aki egy barna bőrű cigány ember, valahogy sosem engem választottak. Aztán egy pékségben kezdtem dolgozni raktárosként. De a Győzővel való megismerkedésem azt eredményezte, hogy onnan kidobtak, mert ő nem szerette volna, ha dolgozom, én pedig ellinkeskedtem” – nyilatkozta Lakatos Levente podcastjában.

A Győzike Show egyik jelenetében (Fotó: Archív)

Alig 19 évesen ment hozzá Gáspár Győzőhöz. „Rengeteg konyhai gikszerem volt, tényleg semmi sem sikerült elsőre, és örültem, hogy egyáltalán ételt raktam az asztalra. Szerencsére egy faluban laktunk az édesanyámmal, és ha kigondoltam egy ételt, elsétáltam hozzá, elmondta, miként csináljam, vagy az anyósomtól kértem tanácsot, és azt másnap megfőztem” – vallotta be a Storyban.

Idővel aztán egyre természetesebben mozgott a konyhában, csakúgy, mint a média világában. 2005-ben ugyanis elindult a Győzike Show, amely örökre megváltoztatta az életét. Pedig kezdetben egyáltalán nem volt ínyére a szereplés gondolata. „A férjem miatt vállaltam, mert ő ragaszkodott hozzá. Eleinte kifejezetten ódzkodtam a nyilvánosságtól. Ami a tévében lement hétfőnként, az nem mindig tetszett. Nagyon sok támogatást kaptam a stábtól, ez segített belerázódni” – árulta el.

„Bohócok voltunk”

Nemcsak belejött, hanem meg is szerette a forgatással járó felhajtást és azt az anyagi függetlenséget, ami ezzel járt. „Végre nem kellett pénzt kérnem anyósoméktól, ha meg szerettem volna venni valamit. Azt szerettem még benne, hogy soha senki nem tudta, hogy mi volt az igaz, és mi nem. Bohócok voltunk egy olyan színpadon, ahol Győző volt a cirkuszigazgató” – mutatott rá frappánsan Bea.

Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Győzike Show 2010-ben, több mint 100 epizód után ért véget, majd egy rövidebb kihagyás után egy hasonló műsorban, a TV2-n futó Édes Életben tértek vissza, ahol már férjével egyenrangú szereplőként láthattuk viszont. Ám Bea megítélésé­ben mégsem ez a műsor hozta meg az áttörést, hanem a 2017-es A Konyhafőnök VIP. „Sok elismerést kaptam a műsor után. Sosem gondoltam volna, hogy én mint Gáspár Bea bárki számára is inspiráló lehetek. Korábban görcsösen próbáltam bebizonyítani, hogy nem vagyok az a ’buta, vidéki cigány asszony’, mint amilyennek gondolnak. Sok bántást, kritikát kaptam, és irigyeim is bőven akadtak, de én is csak egy ember vagyok a sok közül” – mesélte a Storyban.

Ő lett a családfenntartó

Nem sokáig élvezhette azonban a győzelmét, hiszen 2017 húsvétja előtt pár nappal a NAV nyomozói ébresztették őket, és kiderült, a családfőt 50 milliós csalással vádolják. Zárolták a számláikat, hosszú hónapokig szorult helyzetbe kerültek, ekkor Bea ismételten megmutatta, milyen fából faragták. „Győző padlót fogott, így nekem muszáj volt a sarkamra állnom, és így kitaláltam a borvacsorákat” – nyilatkozta Szily Nórának. Ez pedig egy egészen elképesztő sikerszéria előfutára lett, hiszen ekkor bizonyosodott be a számára, mennyien szeretik őt. De ebben négy szakácskönnyvel és több mint százezer instagram-követővel a háta mögött talán már maga sem kételkedik.

Lányaival (Fotó: Archív)

Csak egy dolgot sajnál

Gáspárné Balla Bea egyik szuper képességének azt tartja, hogy mindig a jelenben él, és nem bánkódik sokáig a múlt hibáin. Egyvalami azonban sokáig nagyon bántotta. „Sajnálom, hogy nem lett harmadik gyermekünk. Próbálkoztunk vele, de nem jött össze.”

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!