A párizsi olimpia alatt Kiss Gergely szíve is hevesebben ver, hiszen a saját felejthetetlen élményei is egyre gyakrabban eszébe jutnak. „Azt az érzést, amikor kiutazik az ember egy olimpiára, vagyis eléri a célját, amiért küzdött, nem lehet lemodellezni. Valószínűleg olyan szintű izgalmat már soha többé nem fogok átélni. Ettől függetlenül teljes erőbedobással szorítani fogok a magyaroknak. Sajnos kiutazni nem lesz időm, úgyhogy marad nekem a kanapén való szurkolás” – mondja jókedvűen az olimpikon.
„Máig összetart a nagy csapat”
Egykori csapattársaival, a legendás Kemény Dénes-csapat tagjaival a világra szóló sikerek után sem engedték el egymás kezét. „A vízilabda-társadalom elég kicsi, így pontosan tudjuk, kivel mi van. Sajnos ritkán tudunk olyan összejövetelt szervezni, ahol az egész csapat, nagyjából mind a húsz fő egyszerre jelen van. De azért tartjuk a kapcsolatot, van egy ’Család’ nevű csoportunk a közösségi médiában, ami elég aktív. Ha valaki bajban van, még mindig számíthatunk egymásra – mondja büszkén Gergely. Némely csapattársával ellentétben nem tudott teljesen eltávolodni a vízilabdától. – Pedig legalább 6-8 tervem volt. A sportjogászkodás például még mindig nagyon érdekel. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, akkor érezném magam a legjobban, ha a vízilabda közelében maradnék. És a döntésem egyáltalán nem bántam meg. Mostanra egy szakosztálynak látom el a vezetési, illetve menedzselési feladatait, úgyhogy viccesen azt szoktam mondani, nekem három lányom és 220 fiam van.”
„Megtanultam lelkizni”
De nemcsak a „fiaival”, hanem a lányaival is megkerülhetetlen téma lett a vízipóló, ugyanis ők is az uszodában maradtak, versenyszerűen űzik a sportágat. „Kivéve a legkisebb (a kiemelt képen Olíviával), aki nemrégiben hagyta abba. Természetesen elfogadtuk a döntését, de még az is lehet, hogy meggondolja magát. Bevallom, a vacsoraasztalnál nem ez a leggyakoribb témánk. Sokkal fontosabb, hogy az érzelmi világuk rendben legyen, mint hogy miként teljesítettek a medencében aznap. Nem szoktam őket magamhoz hasonlítgatni, már csak azért sem, mert a férfi és a női szakág teljesen más – árulja el. Mint mondja, nagyot változott az élete, amióta három lány édesapja lett. – Megtanultam lelkizni. Azt, hogy meg kell beszélni problémákat, ami nem minden helyzetben könnyű. De nagyszerű feladat lányos apának lenni. Négy nő mellett otthon néha kiskirálynak érzem magam, de persze az ellentéte is előfordul. Ha például megnéznék egy filmet, és nekik ahhoz nincs kedvük, bármit is teszek, én maradok kisebbségben” – mondja nevetve.
„Anna a legjobbat hozza ki belőlem”
A családi egység megteremtésében vitathatatlanul nagy szerepe van feleségének, Annának, akivel augusztus 6-án már kereken huszonöt esztendeje lesz, hogy összeházasodtak. „Nincs tökéletes házasság, ennyi idő alatt mi is biztos sokszor elválhatunk volna. De nem tettük, mert mindig meg akartuk oldani a problémáinkat, ezért találtunk rájuk megoldást. Ez lehet a hosszú távú párkapcsolat kulcsa: kimondani, beleállni, nem pedig a szőnyeg alá söpörni a gondokat. Ő még mindig a legjobbat hozza ki belőlem – dicséri a feleségét. Anna az, aki segít férjének a mindennapokban, az ügyes-bajos dolgokban való eligazodásban. – Rengetegféle megkeresést kapok, jótékonyságiakat is, ő az, aki ezeket kezeli. Ilyen például az a mosószer kampány is, amelynek keretében az eladott termékek árából befolyó összeg egy részéből hátrányos helyzetű gyermekek számára biztosítjuk a sportoláshoz szükséges feltételeket. Ez az ügy azért is fontos nekem, mert látom: a sport kitörési lehetőséget biztosíthat a nélkülöző fiataloknak. Egyértelmű volt, hogy a kezdeményezés mellé állok, hiszen szeretnék azért tenni, hogy egy jobb társadalomban éljünk.”
Az uszodán kívül is lehet rá számítani
Fontosnak tartja, hogy ne csak a medence szélén mondja el a véleményét, hanem ha kérik, azon kívül is egyengesse tanítványai útját. „Nem értem a flegma, beképzelt, főnök típusú edzőket. Egy jó vezető szerintem pont arról ismerszik meg, hogy nem csak azzal foglalkozik, a beosztottjai elvégezték-e a rájuk szabott feladatokat.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
