Címlapsztori

Dombovári Vanda: „Az egyik legromantikusabb élményünk az volt, amit a kisfiam fizetett nekünk a zsebpénzéből”

Születésnapja alkalmából azonban most olyan élményben lehetett része, amelyre huszonöt éve nem volt példa.

Dombovári Vanda nem szíveli a meglepetéseket. Amikor 25 évesen a barátai megpróbálkoztak ezzel a születésnapján, meglehetősen rosszul sült el a dolog: a műsorvezető elfutott. Férje, János azonban elhatározta, megtöri az „átkot”, és olyan bulit szervezett, amelyet Vanda, amíg él, emlegetni fog! „Az uram pontosan tudta, hogy ki az a néhány jóbarát Gyulán, akik jelenlététől még nem jövök zavarba… A szuper figyelmes Csonka Banditól pedig kaptam egy általa vágott nagyszabású videót, amelyen sírva kacagtam! És én, aki soha nem szerettem magam körül a nagy felhajtást, és világéletemben azon voltam, hogy inkább másokra tereljem a figyelmet, csodamód élvezni tudtam a saját meglepetésbulimat! A torta mellett egy Jánostól kapott voucher várt egy szicíliai úttal, ahová ezúttal a gyerekeink nélkül, csak kettesben utaztunk. A 11 éves kisfiam, Gergő pedig egy gyönyörű levelet adott át egy borítékkal együtt, amelyben a zsebpénzéből tett be harmincezer forintot, hogy ebből vacsorázzunk egyik nap. Az utazás neki is köszönhetően valóban olyan jól sikerült, hogy rá kellett döbbennünk: sokkal többet kell ezután Jánossal kettesben utaznunk. Pedig mi az a pár vagyunk, akik még a nászutunkra, a tíznapos görögországi buszos túrára is magunkkal vittük az utódkáinkat. Éreztük is akkor ennek a súlyát, túlteljesítettünk, egész nap lesve a gyerekek vágyait. Azért természetesen most is terveztünk egy közös vadvízi túrát, amint hazajöttünk” – nevet Vanda.

Gergővel

Olaszos szétszórtság

Már húsz éve, hogy az RTL utazási műsorának kedvéért Vanda a fél világot bejárta. Szicíliát is felfedezte, és fogadalmat is tett: vissza fog térni, csak nem műsorvezetői minőségében. Munka közben soha nem tudta kiélvezni az utazásokat, ezért lepte meg férje ezzel az úttal. „Jánossal a mai napig hihetetlenül sokat beszélgetünk, három éve ismer, de már mindent tud rólam. Az azonban még engem is meglepett, hogy az egyszer elejtett Szicília-rajongásomra is emlékezett. Persze nem is mi lettünk volna, ha a megérkezés pillanatában nem történik egy kellemetlenség velünk, ugyanis az olaszokra oly jellemző szétszórtság miatt a mi szobánkat kiadták másoknak. Kevés dolog billent ki a nyugalmunkból, de most kifejezetten megérte kedvesnek maradni, mert mindössze öt perc kellett a megoldáshoz, ráadásul az eredetinél még eggyel jobb szállodával és szebb kilátással kárpótoltak bennünket” – meséli.

„Elsírtam magam”

Ezek után rögtön belevetették magukat a nyaralásba. „Mindössze négy napunk jutott felfedezni a szigetet, de még a helyieket is megleptük, mennyire fel tudtuk venni a ritmusukat, és milyen sok élményt szereztünk. Megmásztuk a füstölgő Etnát, ami már önmagában egy izgalmas élmény, de nekem még ezt is felülmúlta, amikor Taorminán megnézhettem a híres görög színház romjait. Elsírtam magam, mert ezt eddig csak a kedvenc Csontváry-képemen láthattam! Egész nap mentünk, hogy minden percet kihasználjunk. Bár lejártuk a lábunkat, közben volt időnk vásárolni a gyerekeknek, no és persze rengeteget úsztunk a kristálytiszta vízben. Az egyik legromantikusabb élményünk végül az a vacsora volt, amit a kisfiam fizetett nekünk a zsebpénzéből. Olyan jó érzékkel sikerült ugyanis egy helyiek által igen kedvelt éttermet kiválasztani, hogy a férjem végül engedett a kérésemnek, és életében először megkóstolta a polipot és a tintahalat. Amikor megszólalt az élő zene, felkértem táncolni a férjemet. János szemérmes típus, de valahogy magától értetődőnek vette, hogy kettesben táncolunk Taormina főterén… Hihetetlenül romantikus pillanat volt! Valahogy bohókásak, fesztelenek és végig nevetősek voltunk, úgy érzem, talán kicsit megfiatalított bennünket Szicília!”

Taormina felejthetetlen élmény volt

Életmódváltás

Vanda úgy érzi, a kerek évszámmal ideje régi szokásait újakra cserélni. Úszni kezdett, lemond az éjféli szendvicsevésről, többet alszik, és nem fogyaszt többet napi egy kávénál. „A férjem meg is jegyezte, mennyire megváltoztam ötvenéves koromra.”

Kiemelt kép és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!