„Meglátok egy régi fotót, mondjuk, a Kalandjárat című műsorból, és azt kérdem magamtól, ezt a ruhát mégis hogy gondoltam?!” – magyarázza Kandász Andrea. Öltözködés terén mindig is a lánya volt a legnagyobb kritikusa, de ma már ő is elégedett vele, és gyakran kölcsönkér tőle ezt-azt.
„Mentségére szóljon…”
Édesanyjától elkobzott szoknya, mintás, színesebbnél színesebb ruhák a világ minden tájáról, nagyjából ezekből állt a ruhatára. „Én akkoriban tényleg azt hittem, hogy ez jól néz ki – kezdi mosolyogva a műsorvezető. – A bohókás énem mutatkozott meg a stílusomon is – már ha ezt hívhatjuk stílusnak. A lányom, Lolcsi – akinek különben elképesztő érzéke van a divathoz – biztosan rávágná, hogy nem lehet. Emlékszem, gyerekkorában reggelente kikészítettem neki, mit vegyen fel aznap, és naná, hogy mást választott. Ezt akár árulkodó jelnek is vehettem volna… – tréfálkozik. – De mentségemre szóljon, húsz kilóval súlyosabban nem is éreztem magam elég szabadnak ahhoz, hogy kísérletezgessek. Ráadásul a műsoraimban, például az utazós magazinomban, ahol a piramisok között rohangáltam, a Szülőszobában, ahol többnyire a műtősruha a viselet, a divat a legutolsó kérdés. Egyik sem a ceruzaszoknyáról és a magas sarkúról szólt, mint ahogy ma sem…”
„Tudom, mit hangsúlyozzak”
Mivel éveken át jojózott a súlya, folyamatosan kellett cserélnie a ruhatárát. „Amikor úgy válogatsz a ruháid között, hogy ’jaj, ez sem ér körbe’ vagy ’ebből is mindenem kibuggyan’, akkor nem fog érdekelni, hogy milyen kiegészítő illik hozzá, vagy hogy milyen színnel kombináld – magyarázza. – Akkor rejtőzködni akarsz. Amikor fürdőkben forgattunk, nyakig elmerültem, hogy még a vállam se látszódjon ki a vízből. Ilyen problémám ma már nincs – jegyzi meg mosolyogva. – Tudom, mit hangsúlyozzak ki magamon. A vállamat ma már szívesen mutatom, a dekoltázsomat is, de például mivel nincs derekam, olyan felsőket választok, amikben ez kevésbé látszik. És amire büszke vagyok, hogy ruhamárkák és stylistok szeretnének velem dolgozni! Emellett a követőim közül rengetegen dicsérnek meg, mennyit változtam. Ez kimondhatatlanul jólesik. Pláne, mert engem elsősorban nem azért követnek be, mert szép lennék, hanem a hivatásomnak, a hitelességemnek köszönhetem a követői bázisomat.”
Már nem ingadozik a súlya
Mint meséli, feláll a szőr a hátán, amikor az a szlogen jön vele szembe: „Fogadd el magad úgy, ahogy vagy!” Szerinte ezt könnyű félreérteni. „Na ez a halálom – folytatja. – Ezt tolják a fiataloknak, akik e mögé bújva nem tesznek semmit például az extrém túlsúlyuk ellen. Negyvenpluszosan meg majd nem győznek orvoshoz járni, mert cukorbetegek lettek. Igen, imádok öltözködni, szuper, hogy hordhatok fehéret is meg ceruzaszoknyát. De még ennél is jobb, hogy egészséges és fitt vagyok. Odafigyelek arra, mennyit mozgok, mit eszem, ezért sem ingadozik a súlyom évek óta. Egy-két kilót igen – de nem tízet-húszat –, és az is időszakoknak szól. Amikor például eltörtem a kislábujjamat, belerúgtam éjszaka az ágy lábába, jó néhány edzés kimaradt. Ez engem teljesen kiborít. Ilyenkor nasizással vezetem le a stresszt, hirtelen a hűtő lesz a legjobb barátom… De ma már megszólal bennem egy hang, hogy ’állj!’, és mostanában hallgatok is rá.” Sajnos az edzések egy ideig most is kimaradnak, Andi nemrég mindkét karját eltörte egy biciklis balesetben.
Megy vagy marad?
„Hamarosan költöztünk, és megfogadtam a férjemnek, Ferinek, hogy akkor majd szelektálok egy nagyot – mondja a műsorvezető. – Bevallom, gyűjtögető vagyok. Szörnyen nehezen válok meg a holmijaimtól, de most az lesz a stratégia, hogy ami tizenöt éve nem voltam rajta, az megy a zsákba.”
Kiemelt kép és fotók: Archív
