Címlapsztori

Peller Mariann: „Nem az esetleges kikacsintás lehetősége miatt csinálnám ezt”

A műsorvezető házassága két évvel ezelőtt ért véget. A szakításhoz vezető okokról eddig szinte semmit sem lehetett tudni. A DANTE Közösségi Alkotótérben folytatott panelbeszélgetés keretében sokatmondó állításokat fogalmazott meg.

„12 együtt töltött év után meghoztam a súlyos és nehéz döntést, kilépek a házasságomból” – ezzel a rövid, ám tömör poszttal tudatta Peller Mariann a nyilvánossággal, hogy a férjével elválnak útjaik. A miérteket azonban gyerekei és férje védelmében nem osztotta meg a követőivel. Persze akkoriban, ahogy az ilyenkor lenni szokott, sokféle pletyka szárnyra kapott, de a műsorvezető egyiket sem erősítette meg. Majd néhány héttel ezelőtt a Csőrike nem hal meg című előadás premiere után megtörte a csendet a témában. A Mérai Kata és Kathy Zsolt főszereplésével készült darab a férfi-női kapcsolatok örökzöld kérdéskörét boncolgatta bátor, formabontó megközelítésben. A színpadon látott tabudöntögető jelenetek pedig Mariannra is gondolatébresztően hatottak, és saját tapasztalataiból is merítve izgalmas felvetései voltak.

Legnagyobb próbatétel

„Keresem a válaszokat az életre, és lehet, nem ez a megoldás, de nem lenne jó, ha nem élnénk egyfolytában együtt a párunkkal, és külön is töltenénk bizonyos időszakokat? – tette fel kérdést nevetve. – Így minden találkozás ünnep lenne, és a hétköznapi mókuskeréknek sem a párkapcsolat látná kárát, hiszen a különféle feladatok közötti egyensúlyozás, a munka, a gyerekek körüli teendők nincsenek mindig jó hatással a kapcsolatra” – írta körül Mariann a hazánkban is egyre népszerűbb mingli létformát. Ő első kézből tapasztalhatta, milyen embert próbáló kihívás a mindennapokban több fronton is helytállni, majd ezeket kizárva, a nap végén minőségi időt tölteni a kedvesével. Ráadásul egykori párjával az sem könnyíthette meg a helyzetüket, hogy két gyermekük között viszonylag kicsi, mindössze két év a korkülönbség. Párkapcsolati szakértők szerint ugyanis ez az egyik legnehezebb próbatétel a házasok számára.

Testvérével, Annával minden élethelyzetben számíthatnak egymásra (Fotó: RTL)

Nincs holtomiglan-holtodiglan?

De nem a külön töltött idő fontosságáról szóló okfejtés volt az egyetlen elgondolkodtató elképzelése az este folyamán. „Lehet, hogy ezért megköveztek, de az utóbbi időben azon töprengek, mennyivel jobb lenne, ha a házasságok nem örökre szólnának, hanem mondjuk ötévenként újratárgyalhatnánk őket. Hiszen ennyi idő alatt sokat változunk, fejlődünk, reagálunk az élet adta körülményekre. Nem az esetleges kikacsintás lehetősége miatt csinálnám ezt, hanem mert olyan gyakran előfordul, hogy egy házaspár ellentétes irányba fejlődik, esetleg valamelyikük egyáltalán nem változik, a másik fél pedig igen” – érvelt Mariann. A műsorvezető életében pedig hatalmas változások történtek. Az elmúlt öt évben gyerekkori álmát is megvalósítva, regényíró lett. Már három könyve is megjelent, amelyeknek a darabhoz hasonlóan központi témaköre a férfi-női kapcsolatok, a vágyak őszinte megélése és a tabudöntögetés.

Három könyve jelent meg az utóbbi években (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Az ördög a részletekben rejlik

Szerinte ezek a tabuk már rengeteg párkapcsolat sírját ásták meg, és rettenetesen nehéz szabadulni tőlük, mert gyerekkorunktól kezdve ezt szívjuk magunkba. „Amikor először láttam csókjelenetet a tévében, anyukám szólt, takarjam el a szemem, mert a bácsi most megeszi a nénit. Ezek apró dolgoknak tűnhetnek, de fontosak. A férfiak esetében ez még inkább jelen van, nekik nem feltétlenül engedték meg az előző generációk, hogy kimutassák az érzéseiket. Ezért egy részük egyáltalán nem tanulja meg megfelelően verbalizálni az érzéseit, inkább elfojtja. Bizonyos szempontból ők életük végéig kisfiúk maradnak” – zárta a mondandóját a témában sajnálkozva Mariann.

A sors fintora

Peller Mariann életének egyik legfontosabb szereplője a nővére, Anna. Kettejük kapcsolata azért is különleges, mert mindketten színész-­műsorvezetők, hasonló ­habitusúak, és történetesen majdnem egy időben léptek ki a házasságukból. ­Annáék ugyanis alig néhány hónappal Mariann bejelentése után osztották meg a nyilvánossággal, hogy vége a házasságuknak.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!