Címlapsztori

Marics Peti a celebvilág Casanovája lett: „A barnákat szeretem!”

Tóth Andi óta senkit sem vállalt fel barátnőjeként a nyilvánosság előtt, de nyílt titok, hogy a szakításuk óta is szebbnél szebb énekesnők és táncosnők kerülnek a hálójába.

Két évvel ezelőtt robbant be a show-színpadra Marics Peti, aki Valkusz Milánnal közös, Úristen című számával már nemcsak a tinilányok, hanem az idősebb korosztály körében is népszerű lett. Akkoriban egy ország fújta a ValMar-dalt, ami több mint egy évig dübörgött, és a bulik mellett eljegyzések és esküvők kedvenc zenéje lett. A fiúknak ekkor az országos koncerteken túl elindultak a tévés felkéréseik is, Peti vagány, szórakoztató személyisége pedig hamar feltűnt a képernyős szakembereknek. Egykettőre a Sztárban Sztár zsűriszékében találta magát, idén pedig már műsorvezetőként debütált a Zsákbamacska című vetélkedőben. Karrierjénél csak a magánélete színesebb a 27 éves előadónak, aki igazi popsztáréletet él, csak úgy falja a nőket.

„Nem túl kellemes”

Ifjú sztárként az első nagy név a listáján a dekoratív énekesnő, Tóth Andi volt, akivel akkor szerettek egymásba, amikor Marics a Sztárban Sztár című show-ban az énekesnőt kapta duettpartnerének. Sokáig titkolták, hogy a kapcsolatuk több mint puszta jó viszony, de hónapok múltán egy közös képpel végül elismerték, hogy egy párt alkotnak. Szerelmük komolynak tűnt, olyannyira, hogy Peti elköltözött a ­Milánnal közös albérletből, és egy kertes házban összebútorozott Andival. Egy kutyus is érkezett az életükbe, ám Bailey, a rottweiler és az énekesnő nem sokkal az összeköltözés után kettesben maradt, szakítottak a szerelmesek. Péter megénekelte a csalódását, de a dalhoz készült klipben már meg is jelent későbbi szerelme.

Tóth Andival közös álmuk hamar véget ért (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

„Erős köteléket teremtett”

A 2014-es Rising Star című tehetségkutató műsorban feltűnt Kovács Gyopár ekkor még csak a klipben szereplő tucatnyi gyönyörű lány egyike volt. Egy hónapra rá, a 100 lány című ValMar-produkcióban azonban már az egyik főszereplő lett, és Peti barátnőjét játszotta el, ahogy a következő, Playboy című klipjükben is. Szemfüles rajongók hamar kiszúrták, hogy a fiatalok „új” ismerősök lettek a közösségi oldalaikon, rendre kedvelik egymás posztjait, sőt kiderült az is, hogy az énekes megnézte az Aranylakodalom című darabot, amiben Gyopár szerepel. Nemegyszer látták és fotózták le Gyopárt ValMar-koncertek backstage-ében is, ahogy Milán barátnőjével, Petrával bulizik − éppen úgy, ahogy egykor Tóth Andi tette. Gyopár és Peti mégsem vállalta fel kapcsolatát a nyilvánosság előtt, és az élet igazolta döntésüket.

Kovács Gyopár Peti szerelmét alakította egy videóklipben (Fotó: Archív)

A fiatal színésznőt ugyanis hamar váltotta Stana Alexandra – legalábbis televíziós berkekben erről suttogtak. A táncosnővel a Dancing with the Starsban melegedhetett össze az énekes. „A tánc akarva-akaratlanul teremt egy közelséget két ember között, és ez külső szemmel könnyen összetéveszthető a szerelemmel. Persze nem mindig látják rosszul az emberek, és valóban van olyan, hogy gyengéd érzelmek alakulnak ki. Petivel egy nagyon szoros barátság szövődött közöttünk. Örökre összekötnek minket a közös élmények, és ahogy együtt sírtunk, együtt nevettünk, az nagyon erős köteléket teremtett” – mondta lapunknak Alexandra akkoriban, de ennél többet nem árult el.

Stana Alexandrával a táncos műsorban kerültek közel egymáshoz (Fotó: TV2)

„Van egy csaj”

De ha volt is valami közöttük, az már bizonyosan a múlté, ugyanis Petit pár hete már egy újabb szépség párjaként emlegetik, ám ez a sztori kicsit bonyolultabb az eddigieknél. A vietnámi származású énekesnő, művésznevén Binkhy – aki korábban az 2016-os X-Faktor színpadán is feltűnt –, ugyanis a hírek szerint gyűrűs menyasszony volt, amikor összemelegedett Mariccsal. Egy osztrák bevásárlóközpontban látták meg őket együtt, innen indult a pletyka. Binkhy egykori vőlegénye aztán megerősítette a hírt: felszarvazták. A párocska bőszen tagad, ám az Abaházi Presszóban Peti elszólta magát: „Van egy csaj, 24 éves… − mondta, és micsoda véletlen, Binkhy éppen ennyi idős, ráadásul pont a zsánere. – A barnákat szeretem! Ha ombrésba átmegy, akkor azt még adogatom. A férfi társaimnak mondom, akik esetleg az ombrét nem értik, hogy az az, amikor kiszőkül a haj alja, a csajok ezt nagyon szeretik. De nekem az ilyen platinaszőke nem jön be.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!