Címlapsztori

Szögeczki Ági és Galló Andrea: „Két évig tartott a mosolyszünet közöttünk”

Sokat tanultak abból, hogy hosszú ideig nem beszéltek egymással. Most elmesélik, mi történt valójában.

Aki látta már őket együtt a magánéletben vagy a kamerák előtt, annak nem ismeretlen, hogy Szögeczki Ági és Galló – vagy ahogy a legtöbben ismerik, Fresh – Andi mint két felszabadult tini, úgy nevetnek és bolondoznak egymással. A barátságukon azonban többször is csorba esett.

„Tűzbe tenném érte a kezem”

A legutóbbi nézeteltérésük minden eddiginél hosszabb ideig, két évig tartott. „Az ok ezúttal is banális volt, mint mindig: egy munka kapcsán elbeszéltünk egymás mellett, és ahelyett, hogy négyszemközt tisztáztuk volna a helyzetet, inkább nem beszéltünk – kezdi Galló Andrea. Sokat tanultak az esetből, és egyikük sem szeretné megúszni, hogy elmondja a saját tanulságát a másiknak, de a nagy beszélgetés még várat magára. – Ismerem annyira a barátnőmet, hogy nem szabad azonnal arra kényszeríteni, hogy beszéljük meg a történteket. Tapasztalatból tudom ezt. Bár sok dologban hasonlítunk, van egy lényeges különbség kettőnk között: amíg én szóban, addig Ági írásban szereti kiönteni a lelkét. Volt, hogy ezt a fejére olvastam, és ezért Ági megharagudott, de ahogy akkor, úgy ezúttal sem tartottam attól, hogy a köztünk lévő mosolyszünet örökké tartani fog. Nekem a családom mellett két olyan ember van az életemben, akiért tűzbe tenném a kezem. Ági az egyik, akihez nagyon ragaszkodom, a másik ilyen személy pedig a gyerekkori barátnőm.”

Ági kisfia imádja Andit (Fotó: Archív)

„Mintha a nővérem lenne”

21 éve egy buliban találkoztak először, és bár nem először tartottak mosolyszünetet, ma már mindketten úgy gondolják, egy bizonyos kor után mindent átértékel az ember és képes félretenni a sérelmeknek hitt félreértéseket a barátság javára. „Andival mindig is szoros kapcsolat volt közöttünk, a rengeteg nevetés mellett pedig mindig számíthattunk egymásra, ahol tudtunk, segítettünk a másiknak. Ráadásul sokszor azt éreztem, hogy bár én vagyok az idősebb mégis, Andi mintha a nővérem lenne. Gondoskodó volt mindig velem és a kisfiammal, Patrickkal is, aki annyira ragaszkodik hozzá, hogy csüng a nyakán. Hibáztunk mindketten, amikor ’elbeszéltünk’ egymás mellett, de sokat tanultunk ebből a ’hibából’. Ez a barátság örök és úgy tűnik, elválaszthatatlanok vagyunk egymástól! Úgy érzem, az eddiginél is jobban kell, hogy megbecsüljük, ápoljuk ezt a borsó és a héja barátságot. Bízom benne, ez életünk végéig így is marad és 70 évesen majd jót nevetünk ezen az egészen. Büszke vagyok arra, hogy vele lehettem élete szinte minden nagy eseményénél, és ő is velem. Sajnos a kisfiam születése kivétel volt, ahogy én sem voltam Andi mellett, amikor a mellrákkal küzdött. Sosem fogom elfelejteni, ahogy az újságokból megtudtam, min ment keresztül. Azonnal tárcsáztam és amikor a nevemet mondtam a telefonba, Andi csak annyit mondott, nem töröltem ki a számodat. Nekem ennyi elég volt” – meséli Ági.

Két fél egy egész

Ági ma már tudja, Andi csak óvni akarta, ezért titkolta el előle a betegségét. „Megszámlálhatatlan sok élményt éltünk át együtt, és pontosan tudom, hogy Ági az a barát, aki egy ilyen helyzetben azonnal hátrahagy mindent és elindul, hogy ott legyen, hogy segítsen, ha másként nem tud, akkor csak lelki támaszt nyújtva. De ezt egy egyedülálló édesanyától nem várhattam el. Nekem pedig kapóra is jött, hogy Covid volt és kijárási tilalom, hogy eltűnhetek egy kicsit. Szerencsés vagyok, mert én Áginak olyan oldalát is ismerhetem, amit csak kevesen. És kívánom neki, hogy legyen rá lehetősége, hogy megmutathassa a nagyközönség előtt is, hogy valójában nem infantilis, hanem igenis erős, felelősségteljes nő, édesanya és jóbarát, aki az én helyzetemet is mindig objektíven látta, és rengetegszer adott jó tanácsot. Hányszor ültünk egymás mellett, fogva a másik kezét, bőgve. Mert valahogy mindig úgy hozta az élet, ha egyikünknek jó volt, akkor a másik támogatásra szorult. Olyanok vagyunk, mint két fél, aki együtt alkot egészt. És bár vannak helyzetek, amikor tartanunk kell egy kis szünetet, pontosan tudjuk, hogy itt leszünk egymásnak örökre” – mondja végül Andi.

70 évesen is együtt akarnak nevetni (Fotó: Piaf Paris)

Forgatási titok

Ezek megőrültek, Édes élet, Pénzt vagy éveket vagy éppen a Kalandra fal! 2009-es forgatása – csak néhány példa, amikor Andi és Ági együtt szerepeltek. Közös titkuk, hogy ezekre a forgatásokra is mindig úgy érkeztek, hogy előtte hetekig nem beszéltek egymással. „Valahogy úgy alakult, hogy a stúdió mindig az első olyan terep, ahol a vitáink után személyesen találkozunk. Legutóbb is percekig öleltük egymást. Így szoktunk kibékülni” – ­árulja el Andi.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!