Nem maga miatt hallgatott Lang Györgyi a két, számára oly fontos emberről, hanem éppen az ő védelmükben. Most lehull a lepel a titokról, Palugyai Sári őszintén mesél magáról, Györgyivel eltöltött tizenhét évéről és a gyászról, ami immáron élete végéig útitársa marad.
„Szivárványcsaládban nőttem fel”
A ma már 18 éves, éppen érettségiző lány először a történetükről mesélt. „Szivárványcsaládban nőttem fel. Apukámat is ismerem, ő is részt vett és vesz a nevelésemben, de én Anyával és Györgyivel alkottam egy szűk családot. Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve sajnos már csak volt. Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni. Nem vagyok jóban a sorssal, az ilyen óriási történéseket, mint betegség, halál, ami befolyásolja egy ember jövőjét, mindig a sorshoz kötöm. Nagyon sok jót kaptam az élettől, de ami velem, velünk történt mégsem tartom igazságosnak.”
Együtt járták be a világot
A történet régre nyúlik vissza, Györgyi és akkori párja már együtt éltek, és nagyon szerettek volna gyereket. Abban az időben két nő esetében ez nem volt egyszerű vállalkozás. De nagyon akarták, nem foglalkoztak senkivel és semmivel. „Kerestek egy apukát, és elkezdődött a mi szivárvány- és patchworkcsaládunk története. Amikor anyukámnak egy éjjel jöttek a szülési fájásai, éppen kártyaparti volt nálunk, befejezték a kört, és Györgyi rohant vele a kórházba, délben megszülettem, és még aznap délután elsőként ő vett a karjába. Születésemtől együtt éltünk. Ritkán bíztak másra, inkább mindenhova vittek magukkal: csecsemőként ott feküdtem a mózeskosárban a Pa-dö-dő-koncerteken, később a tánckarba is bevettek, utaztunk, jártuk a világot. Egyiptomra, Amerikára már én is emlékszem, akkor már nagyobb voltam, ott többször jártunk. Nem hármasban, hanem többnyire hatalmas társasággal, Mari (Falusi Mariann – a szerk.), táncosok, jött az egész zenekar, a barátok, a nagyobb családunk, óriási csapat volt együtt, amit én nagyon élveztem.”
„Sári, hagyd már abba!”
Sári várva várt gyerek volt, így eleinte igencsak elkényeztette két anyukája, mígnem rájöttek: ez így nem mehet tovább. „Györgyi lakásában éltünk, amit egyébként a halála után is megtartottunk, havonta egyszer ott találkozik az egész nagy csapat. Most hoztuk éppen rendbe a teraszt és a kertet. Györgyi sokat mesélt nekem a gyerekkoromról, állítólag végtelenül kedves, kíváncsi kislány voltam, de olykor hisztis, amit nehezen viselt. Olyankor csak annyit mondott: ’Sári, hagyd már abba!’ Imádott engem, én őt, volt, hogy engedékeny volt, de volt, hogy szigorú. Nem szerette, amikor rendetlenséget hagytam magam után, túl sok játékom volt, és hajlamos voltam szanaszét hagyni azokat. Györgyi viszont rendmániás volt. Sokat foglalkozott velem: amikor iskolás lettem, együtt tanultunk, főleg irodalmat. Bár nem tartotta fontosnak, hogy jó jegyeket hozzak haza, a házi feladatom megírásánál mindig ott ült az asztal másik oldalán. Angolul eredetileg nemigen tudott, önszorgalomból tanult, azt viszont én tanítottam neki. Én ugyanis jó voltam angolból, ami annak is köszönhető, hogy élnek rokonaim Kanadában, és gyakran mentem ki hozzájuk.”
„Ő tartotta össze a családot”
Amikor Györgyi beteg lett, Sári még nagyon picike volt, így neki az volt a természetes, hogy az énekesnő kerekesszékben éli az életét. „Ez számomra egyáltalán nem volt egy feldolgozandó dolog, nem volt nehéz, mert én így ismertem meg Györgyit, és az égvilágon semmiben nem gátolt minket. Györgyi soha nem panaszkodott, a betegségtudat hiányzott belőle, tele volt humorral, vidámsággal, nagyokat tudott nevetni és nevettetni. Teljes értékű anyaként tekintettem rá. Györgyivel mindig abban hittünk, hogy a szklera (sclerosis multiplex – a szerk.) elmúlik, és újra járni fog, de megnehezítette ezt, hogy 2021-ben kapott egy sztrókot, attól kezdve rohamosan romlott az állapota. Akkor éreztem először azt, hogy ez hatással lehet rám, ránk, az elkövetkezendő éveinkre. Nehéz volt Györgyinek, de még így is ő tartotta bennünk a lelket, ő tartotta össze a családot, a csapatot. Azt, hogy én nagyon családcentrikus lettem, és hogy vágyom rá, hogy nekem is legyen gyerekem, annak köszönhetem, ahogyan Anyával és Györgyivel éltünk. Amilyen a mi családunk volt.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs
