Címlapsztori

Nagy-Kálózy Eszter és lánya között megtört a jég: a Hazatalálsz producere hozta össze őket

Nem volt szükség maratoni szereplőválogatásra, hogy megtalálják a legalkalmasabb személyt a színésznő fiatal kori énjének megformálására. Természetesen a lánya, Szonja lett a befutó.

A TV2-n sugárzott Hazatalálsz című sorozat rajongói már az első pillanatban kiszúrták, hogy az iskolás Jankát az őt alakító színésznő, Nagy-Kálózy Eszter lánya, Rudolf Szonja formálja meg. Ugyanazok a vonások, ugyanaz a meleg tekintet és ugyanaz a mosoly. Mintha a stáb tényleg visszaforgatta volna az idő kerekét. De vajon Szonja hogyan került a szereplőgárdába? Az ifjú színésznő ugyanis eddig kategorikusan elzárkózott a közös munkától.

A producer tette meg az első lépést

Szonja pályakezdőként sem szerette volna kihasználni, hogy az ország népszerű művész házaspárjának, Nagy-Kálózy Eszternek és Rudolf Péternek a lánya. A saját erejéből és tehetségéből lépkedett a ranglétrán, gondosan kerülve minden olyan szituációt, amikor az útja keresztezte volna a szüleiét. Illés Gabriellának, a Hazatalálsz producerének azonban nem tudott nemet mondani. „Szonja Kiss Péter Balázs­nak jutott az eszébe – árulja el Gabriella. – Balázs amellett, hogy rendőrként maga is játszik a sorozatban, produceri asszisztensként is aktívan részt vett a munkálatokban. A mellékszereplők kiválasztásába rengeteg energiát fektetett. Félve mondta el az ötletét, mert Eszter és Szonja hajszíne nem egyezik, na de a nők esetében ez nem jelent semmit, hiszen bármikor megváltoztathatják a hajszínüket az életük során.” A stábnak tetszett a javaslat, így a producer a tettek mezejére lépett. „Először Esztert hívtam fel, aki örült a felvetésnek, aztán Szonját, aki igent mondott, és szerintem nem bánta meg, nagyon jól érezte magát a forgatásokon.”

Nagy-Kálózy Eszter a Hazatalálsz című sorozat egyik jelenetében Tóth Andival (Fotó: TV2)

Tökéletes Janka volt

Mivel Szonja szerepe a múltban játszódik, így anyának és lányának nem volt közös jelenete, a felvételeken sem találkoztak. Eszter biztos anyai büszkeséggel nézte volna a lánya alakítását élőben, de soha nem bukkant fel a forgatási napjain kukucskálni. Hagyta érvényesülni. Szonja szerepe nem volt túl nagy, ám annál fontosabb. A múlt történéseinek felidézésével pont került arra a farkasligeti rejtélyre, hogy mi állhat a főhős, Farkas Rajmund árvaházba adásának hátterében, és ki az édesanyja. „Szonja tökéletes Eszter, illetve Janka volt. Minden mozdulatát hozta, megfűszerezve a fiatalos lendülettel” – mondja a producer. Nagy-­Kálózy Eszter egy napilapnak idézte fel a pillanatot, amikor megtudta, ki bújik majd a bőrébe. „Nagyon jó ötletnek tartottam, hiszen ki más hasonlít rám jobban, mint ő?” Szonja pedig így vallott a napilapban: „Megtiszteltetésnek vettem, amikor eszükbe jutottam. Bár a hajam és a szemem színe nem olyan, mint ­édesanyámé, összességé­ben a vonásaim, a gesztusaim és az alkatom hasonlít rá. Anya mindig vágyott arra, hogy közösen dolgozzunk, bár korábban én ezt nem akartam. Most viszont, hogy egy ideje én is a szakmában mozgok, szívesen mondtam igent, és megtenném újra.”

Az ifjú Eszter és lány a sorozatban (Fotók: Story-Best Archívum/fotocentral.hu, Archív)

Percekig ugráltak Madridban

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter másik lánya, Flóra is színésznő, bár ő kétlaki életet él, Toronto a másik bázisa. Fiuk, Olivér pedig a filmrendezőként próbálgatja szárnyait. A büszke anyuka korábban a Bestnek mesélt arról a felejthetetlen pillanatról, amikor megtudta, hogy Szonját felvették a Színművészetire. Aznap ő és Péter éppen Madridban tartózkodtak. „Szonja pontosan azon a napon harmadrostázott. Kijött a felvételiről Budapesten, és azonnal hívott bennünket, hogy ez most nem fog sikerülni. Rosszkedvűen sétálgattunk, de két óra újra múlva újra felhívott, hogy felvették. Péterrel visítottunk örömünkben. Nem tudom, mit gondoltak rólunk a helybeliek, mert ott ugráltunk perceken át.” Eszter azt is elárulta, mindenben támogatják egymást, és csak akkor hagyják ki a másik premierjeit, ha aznap ők is színpadon állnak. Talán azaz idő sincs messze, amikor a szülők és lányaik egy filmben játszanak majd, mondjuk, egy olyanban, amelyet a fiuk rendez…

Kiemelt képek: Olajos Piroska, Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!