Címlapsztori

Meglepő véget ért a Házasság első látásra – Dráma, könnyek és váratlan eljegyzés a fináléban

Három pár adott esélyt egymásnak, pedig mindenki arra számított, hogy csak két házasságnak van jövője.

Hat hétig tartó érzelmi hullámvasút után véget ért a TV2 tudományos párkereső műsora, amelyben 6 pár kötötte össze ismeretlenül az életét. De vajon tényleg létezik házasság első látásra, vagy a szerelemben nincs helye a szakértelemnek? Míg a reality legtoxikusabb párosa, Petra és Andris már a hét elején feladták a kísérletet, és pontot tettek házasságuk végére, addig Gyöngyi és Csaba, Kornélia és János, Enikő és Peti, Bogi és Geri valamint Hilda és Laci közös jövőjéről csupán most hulott le a lepel. Lássuk, hogyan alakult a finálé, kik vettek könnyes búcsút egymástól, s melyek azok a párok, akik a kamerákon túl is esélyt adtak egymásnak.

Gyöngyi és Csaba

Érzelmeik sokszor hullámoztak kísérlet során, volt, hogy közel kerültek egymáshoz, majd teljesen eltávolodtak, az utóbbi néhány napban azonban határozottan fejlődést mutatott a kapcsolatuk. Míg Csaba számára egyértelmű volt, hogy Gyöngyivel szeretné folytatni, addig az ara kissé hezitált a jövőjüket illetően. Végül mindketten kimondták a boldogító igent.

Kornélia és János

A kísérlet legidősebb házaspárja nagy utat járt be az elmúlt hat hétben. Nelli szívéhez azonban másfél hónap alatt sem tudott elég közel kerülni János. Bár emberileg, barátilag jól megértik egymást, egy házassághoz viszont ennél többre van szüksége az arának. A férj könnyekben tört ki Nelli döntése hallatán, ő ugyanis még adott volna esélyt a kapcsolatuknak.

János megkönnyezte Kornélia beszédét (Fotó: TV2)

Enikő és Peti

Amilyen ígértesnek indult a frigyük, olyan nagy hullámvölgybe került a házasságuk az első konfliktus után. Bár Enikő hibázott, amikor Peti háta mögött SMS-ezett Andrissal, de a fiatal feleség aztán mindent megtett, hogy visszanyerje férje bizalmát. Sikerült! Igaz, nem házastársként folytatják, de mint pár adtak egy utolsó esélyt egymásnak.

Bogi és Geri

Amennyire elbeszéltek egymás mellett az elején, olyan jól megértették egymást a kíserlet végére. Bogi olyan közel került Geri szívéhez, hogy a férj a finálé után sem szerette volna elengedni felesége kezét, Bogi viszont inkább a válás mellett döntött. „Biztos vagyok benne, hogy te mindörökre az én kis férjem, én pedig a te kis feleséged leszek….De nem abban a minőségben!” – mondta búcsúzóul a férjének Bogi.

Nagy az összhang Hilda és Laci között.

Hilda és Laci

Noha Hilda eleinte nagyon távolságtartó volt Lacival szemben, idővel viszont olyan pálfordulást vett a kapcsolatuk, hogy öröm volt nézni annak kiteljesedését. Igaz, a családalapítás kérdése már a kezdetektől fogva megosztotta őket, hisz míg Laci nagyon is vágyik az apaságra, addig a feleség nem tudja elképzelni, hogy anyai örömök elé nézzen. Végül ez sem tudott éket verni a kapcsolatuk közé, szerelmüket pedig egy gyűrűvel is megpecsételték.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!