Címlapsztori

Spitzer Gyöngyi Soma: „Végül a férjem hűtlensége mentette meg a kapcsolatunkat”

Az egyik legszókimondóbb hazai híresség, nemrég a Best magazinnak is őszintén válaszol a legszemélyesebb kérdésekre is..

Féltem, hogy elfelejti a randevúnkat… Láttam ugyanis, hogy négy napra kettesben a férjével elutazott pihenni.
Soma: Nem szoktam elfelejteni az ígéreteimet, azok kőbe vannak vésve. Talán kevesen gondolnák rólam, de elképesztően kötelességtudó vagyok. Ha valamit nem teljesítenék, amit kötelezettségemnek érzek, szoronganék.

Honnan ez a kötelességtudat? Esetleg kapott a szüleitől, ha valami nem úgy volt, ahogyan ők gondolták?
Soma: Apám szó szerint belém verte a pontosságot és a kötelességet. Csak egy példa, 16 éves voltam, Hajdúnánáson éltünk, az egyik osztálytársamnak szülinapi bulija volt. Elkéredzkedtem apámtól, elengedett, de azt mondta, este 10 órára érjek haza. Hat percet késtem, ezért olyan pofont kaptam, hogy a fal adta a másikat. Utána próbált kiengesztelni, mondta, hogy nem úgy gondolta, és átölelt. Vágytam a szeretetére, szeretett is, csak úgy, a maga módján. A születésemnél fiút várt, enyhén szólva nem örült, hogy lány lettem. Alapvetően szorongó ember volt, innen jöttek az indulatai.

A Mr. és Mrs.-ben is szerepeltek együtt. Vállalták a kemény kérdéseket is (Fotó: TV2)

Az édesanyjától soha nem kapott?
Soma: Az anyukám jobban ki tudta mutatni a szeretetét, de ő nagyon szenvedett a házasságában, és mivel rajtunk kívül nem volt támasza, a legidősebb öcsémmel nagyon együttéreztünk vele. Tehát apámnak nem voltam elég jó, anyámnak meg gyermekkorom óta a segítője voltam. Felnőttként sokat dolgoztam magamon, hogy mindezt feldolgozzam, az öngyógyító könyvem erről szól.

Ahogy mondja, bántották gyerekkorában, de szerintem az is bántás, amikor az ember hűtlen a párjához. Úgy tudom, a házassága első öt éve, majd most, az utolsó tíz éve hűségben telt, a kettő között voltak kapcsolatai a férje mellett.
Soma: Soha nem hazudtam a férjemnek, nem titkolóztam előtte. Tudta, hogy egy magas vérmérsékletű nővel él együtt. Azzal, hogy hűtlen voltam hozzá. bántottam, fájt neki. De egy idő után, hála a jó istennek, volt egy fordulópont az életünkben. Szerelmes lett, amibe én pusztultam majdnem bele, annyira fájt. Mégis azt mondom, hála a jóistennek, mert végül a férjem hűtlensége mentette meg a kapcsolatunkat. A családállítás módszere megalkotójának, Bert Hellingernek az egyik alaptézise, hogy a párkapcsolatban élők között egyfajta kiegyenlítődés megy végbe. Ez az egyensúlyra törekvés törvénye. Akkor tudjuk egymást emelni, mert ugye ez a párkapcsolat lényege, ha az egyik jót ad, akkor a másik még több jót ad. De ha az egyik fájdalmat okoz, a másik adjon vissza valamennyit belőle, mert különben adós marad. Aki bánt, és nem kap vissza a bántásból, az előbb-utóbb kitépi magát a kapcsolatból. Én voltam hűtlen a férjemhez, aztán ő hozzám, majd én voltam az, aki aztán két év után azt mondta, annyira szeretlek, hogy elengedlek, és azt kívánom, légy boldog azzal a másik nővel. Szenvedtem, mint a kutya, 20 kilót fogytam, munkaalkoholista lettem, de elengedtem. A férjem nyolc évvel idősebb nálam, és nagyon bölcs ember, szerencsére nem ment el. Rendeződött a kapcsoltunk, sőt szintet lépett, és azóta is boldogan élünk.

Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

Volt idő, amikor gondjai voltak a súlyával. Ezzel hogy áll?
Soma: Letettem a cigarettát, átkapcsoltam a nullaszázalékos csokira, és azóta öt kilót fogytam. Hétfőnként léböjtöt tartok, és már régóta tartom, hogy este fél nyolckor eszem utoljára, és másnap délben újból. Mindent megteszek azért, hogy hosszú életű legyek, és egészséges. Ötvennyolc éves vagyok, szeretnék legalább 117 évig élni. Rengeteg tervem van, szeretnék többet foglalkozni a spanyollal, az angollal, szeretnék dalokat írni, (nemrég alakult meg az ÚJ NŐ zenekarom), hozzá szöveget írni, koncertezni. Elvégeztem jó pár hónapja egy meseíró-meseterapeuta alapképzést, szeretnék majd meséket írni, lélekben már készülök az unokára. Öt weboldalt üzemeltetek, amiből az egyik az, amivel a Magyarországon élő mélyszegénységben élő családoknak segítünk. És folytatom a 808 nő teremtő ereje missziómat…

Ha nő, akkor anyaság? Annak idején nagyon vágyott rá?
Soma: Jaj, nagyon. Azt tudtam, hogy egy csomó mindent nem úgy akarok csinálni, ahogy a szüleim csináltak. Amikor megszületett a fiam, akkor merült fel először bennem, mennyi marhasággal tömték az agyamat az iskolában, például Európa ásványianyag-lelőhelyeiről, de arról semmit nem tanítottak, hogy kell jó anyának, elég jó anyának lenni. Lázár szerelem-, de nem várt gyerek volt, mégis annál nagyobb öröm volt az érkezése. A naptármódszert használtam védekezésre, nem jött be. Hannát már olyannyira vártam, hogy két hónapon át agykontrolloztam, hogy csak az X-kromoszómák találkozzanak, és egy kislány kerekedjen bennem. Ez bejött.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!