Gondolom, amikor munka után hazamegy, kicsit másképpen néz ki, mint a színpadon.
Rókusfalvy Lili: Az első, hogy átöltözöm, letörlöm a rúzst, a szemfestéket, föltűzöm a hajam, és irány a konyha. Ebéd, vacsora, mosás, vasalás, takarítás, játék a gyerekekkel. Nagyjából így néz ki a hétköznapi Lili, de a mosoly, a színpadon megszokott temperamentumom otthon is hasonló. Tegnap este például a gyerekkel és a férjemmel lekapcsoltuk a lámpát, világító pálcákkal raktuk tele a nappalit, táncoltunk, óriási bulit csaptunk.
Televíziós műsorvezetőként ismertük meg, de mi az eredeti szakmája?
R. L.: Diplomás bölcsész vagyok, és hogy miért lettem az, annak hosszú története van. Ötéves koromtól táncoltam, táncművésznek készültem, a mestereim tehetségesnek tartottak, ’99-ben Rómában az akkori táncospárommal megnyertük az Európa-bajnokságot latin-amerikai táncokból. Ehhez az eredményhez rengeteget kellett dolgoznom középiskolásként. Amíg a többiek tanultak az iskolában, én reggel 8-tól délután 3-ig a balettrúdnál álltam. Csípőficammal születtem, növésben voltam, ez a terhelés nem tett jót a csípőmnek, 18-19 éves koromra úgy tönkrement, olyan fájdalmaim voltak, hogy nem folytathattam a táncot. A szüleim a világon minden orvoshoz elvittek, emlékszem, Szegedre egy professzorhoz is, aki azt mondta, éjszakára tegyek szilvalekvárral megkent káposztalevelet a csípőmre, dunsztoljam be folpack fóliával, az majd segít. Heteken át így aludtam, mert hittem benne. Persze hogy nem segített. Felhagytam a tánccal, az életemnek nem volt túl sok mélypontja, hál’ istennek, de ez az volt. Valamennyire apai nyomásra tanultam tovább, de utólag is hálás vagyok neki ezért. Egyébként az édesapámnak (Rókusfalvy Pál – a szerk.) hasonlóan alakult a sorsa, mint nekem. Csak ő nem táncos, hanem pozanos volt egy zenekarban, neki az asztmája miatt kellett felhagynia a zenéléssel.
A táncosoknak elég kötöttek az izmaik, azt szokták mondani, ez megnehezíti a szülést. Ez igaz?
R. L.: Boldival huszonnégy órát vajúdtam, de maga a szülés klassz volt. Bent volt a férjem, az anyukám, az anyukám ikertestvére, a keresztanyukám. Eszegettünk, röhögcséltünk, szólt a zene, illóolajat párologtattunk, kicsit ugráltam a labdán, kicsit sétáltunk, jöttek a nővérek, és mondták, hú, milyen jó kis partihangulat van. Három és fél évvel később Pankát szinte „kitüsszentettem”. Épphogy beért a kórházba a férjem.
Boldi már iskolás, elsős, Panka óvodás. Könnyedén megy a gyereknevelés?
R. L.: Van, akinek ez könnyedén megy, szeretnék találkozni vele. Annak ellenére, hogy szorongó alkat vagyok, élvezem és imádom az anyaságom minden pillanatát. Amikor Boldi másfél éves volt, és végigköhögte az egész éjszakát, nem csináltam belőle nagy ügyet. Hajnalban indult a gépünk Szicíliába, elmentünk. Ma ha csak elkezdene köhögni bármelyik gyerekem, biztos nem utaznék el sehova. Paraanya lettem. Szerencsére a férjem pont az ellenkezője, laza, így jól kiegészítjük egymást.
A férje festőművész, ezek szerint akkor ez egy jól sikerült házasság?
R. L.: Most volt a hetedik házassági évfordulónk. Szerencsések vagyunk, mert jókor, jó időben találkoztunk. Zsili 10 évvel idősebb nálam, ha mondjuk, korábban ismerkedünk össze, akkor még kiskorú lettem volna.
Budapesthez közel, egy pici településen élnek. Hogy tetszik a vidéki élet?
R. L.: Fiatal koromban folyton pörögtem a városban, fontos volt, hogy mindenhez és mindenkihez közel legyek, minden egy karnyújtásnyira legyen. Így képzeltem el az öregkoromat is. Megszületett Boldi, és amikor negyedszerre toltam át babakocsival a Moszkva téren, annak a környékén laktunk, egyszer leguggoltunk a férjemmel, beleszívtunk a levegőbe, és rádöbbentünk, ezt a büdös levegőt, a kipufogógázt szívja mindennap a gyerekünk. Erdő mellett lakunk, nagyon jól érezzük ott magunkat. Nincs az pénz, amiért ezt felcserélném a városi életre.
Tánccal kezdtük, zárjuk azzal. Az LGT Táncképek című előadásban 18 év után újból táncol, egy csövest alakít.
R. L.: Amikor hosszú idő után most újból színpadon álltam és táncoltam, csodálatos érzés kerített hatalmába. A tánc feltölti a lelkemet, a testemet, életminőség-javító. Teljes az életem, jól érzem magam a bőrömben, szuperek a hétköznapjaim, imádom a munkámat, a gyerekeimet, a férjemet, de nem értem, hogy tudtam tánc nélkül élni.
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu
