Címlapsztori

Verebes István Balázs Andinak: „Ugye tudod, hogy Bazitára mindig hazajöhetsz?”

Ritka, hogy két szakmabeli olyan szoros kapcsolatot ápoljon, mint ők. Barátságuk hosszú évek óta töretlen.

Kevesen tudják, hogy atyai szeretet fűzi Verebes Istvánt a színésznőhöz. Barátságuk csak tovább mélyült, amikor Andi elveszítette édesapját, a színész-rendező pedig felajánlotta: hozzájuk mindig hazamehet.

„Minden földi jóval várnak”

Balázs Andiban ma is élénken él az első találkozás emléke. „A Karinthy­ Színházban a Hat celeb keres egy szorzót című darabban dolgoztunk először együtt, amit ő írt és rendezett – emlékszik vissza Andi. – Az olvasópróba előtti éjszaka alig aludtam, annyira aggódtam, hogy milyen lesz a közös munka Verebessel. A kézfogáskor bemutatkoztam, és annyit mondtam: ’Örülök.’ Azt felelte: ’Én is örülök.’ Hamar kiderült, hogy jól tudunk együttműködni, de később ezen messze túlhaladt a kapcsolatunk: büszkén mondhatom, hogy a barátom lett. Van, amikor hónapokig nem tudunk találkozni, mert ő Zalában, Bazitán él, de ha tehetem, ott is felkeresem. A feleségével, Ágival mindig kiváló vendéglátók, minden földi jóval várnak. Ők lettek a második családom. Tavaly, amikor édesapám meghalt, Pista nem úgy mondta, hogy ’részvétem’, mint a többiek, hanem hozzátette: ’Ugye tudod, hogy Bazitára mindig hazajöhetsz?’ Ez a mondat mindig megmelengeti a szívemet, akárhányszor eszembe jut.”

A Vonó Ignác című darab fotós próbáján (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Igazi szeretetbomba”

Mindezt Verebes István is csak megerősíteni tudja. „Andi az első pillanattól kezdve rokonszenves volt. Megfogott a bája, a humora, az öniróniája, a nőiessége. Hamar nagyon jó barátok lettünk – mondja. – Amikor a fővárosban jártam, mindig náluk lebzseltem. Szeretem a szabadidőmet vele tölteni, olyan derű árad belőle, ami mindenkire jó hatással van. Nem telik el úgy hét, hogy háromszor-négyszer ne beszélnénk telefonon. Nagyon fontos emberré vált az életemben. Sok barátom van, de sok barátot veszítettem is el, sokan eltávolodtak, sokan pedig örökre elmentek. Legutóbb például Benedek Miklós. A 75. születésnapomon négy olyan ember volt, akinél biztos voltam benne, hogy meg kell hívnom. Ők állnak hozzám a legközelebb. Az én koromban már feltűnő, hogy mennek el a kortársak. Azon gondolkodunk: ki lesz a következő, mikor kerül ránk a sor? Ez már a finis, és az idő múlása senkit sem kímél. Ezért is fontos számomra az olyan emberek közelsége, mint Andié, aki egy igazi szeretetbomba. Nagyon jó helyről jött, egészséges gondolkodású lány, aki a fájdalmat is méltósággal viseli. Látszik, hogy vidékről származik, mert a vidékiek sokkal humánusabbak. Én negyvenéves koromban döntöttem úgy, hogy leköltözöm Zalába. Ott sokkal bensőségesebb módon élnek az emberek, mindenki köszön mindenkinek, mindig van az embereknek ideje pár jó szóra a másikkal.”

Verebes István bazitai verandáján (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

„Először Pistát hívtam…”

Andi és István most újra együtt dolgoztak. A múlt héten tartották a Karinthy Színházban a Vonó Ignác című előadás premierjét. „Pistával mindig nagyon jó dolgozni, mert tudja, ki mennyire terhelhető, kompromisszumkész, és mindig arra törekszik, hogy mindent együtt oldjunk meg – mondja Andi. – Amikor a Karinthy Színház felajánlotta, hogy keressek magamnak egy darabot, amit szívesen eljátszanék, rögtön tudtam, hogy kihez kell fordulnom. Azonnal Pistát hívtam. Ő bukkant rá Fejes Endre Vonó Ignác című művére.”

A színésznő és házi kedvencei Andi otthonában (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Andi kiválóan helytáll a léha műfajokban is, de akartam neki keresni valamit, ami egyszerre mély és humoros – mondja Verebes. – Belefogtam hát a kutatómunkába. Megnéztem, milyen hasonló szerepeket játszottak korábban a kiváló komikai vénával megáldott, de valódi mélységekkel rendelkező színésznők, mint Dayka Margit, Kiss Manyi, Gobbi Hilda vagy Lorán Lenke. Így leltem rá a Vonó Ignác című darabra, amiről tudtam, hogy emberpróbáló, de kiváló feladat lesz Andi számára. Tudtam, hogy nagyon jó lesz benne. Persze lehet, hogy nagy ritkán még én is tévedek, de ebben az esetben nem így történt.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!