Címlapsztori

Még az ügyvédje sem tudja, hová tűnt Dolly egykori menedzsere

Egyre nagyobb a csend az énekesnőről elnevezett illegális gyöngyösi szaporítótelep körül.

Szívszorító, amit a rendőrök és az állatvédők tavaly júniusban együtt fedeztek fel egy gyöngyösi ház udvarán. Stábunk érkezésekor zsákokban álltak az állattetemek a ház előtt, ott, ahol − a helyieken kívül kevesen sejtették − kutyatenyésztés helyett állatkínzás folyt.

Az énekesnőt többször is látták a telepen kölyökkutyákkal a kezében (Fotó: Archív)

Dollywood bűzlik

A Dollywoodban tartott kutyákat sohasem látta orvos, a betegségeiket nem kezelték, a saját piszkukban feküdtek, szűk ketrecekbe zárva vegetáltak, és kizárólag szaporításra tartották őket, amíg bele nem pusztultak a körülményekbe. Egy ország döbbent le, amikor kiderült, a híres énekesnőnek köze lehet a neve alatt bejegyzett, papíron a menedzsere, Rita tulajdonában lévő horrortanya szörnyűségeihez. A „vállalkozás” helyszínén egyébként nemegyszer látták a szomszédok Dollyt kölyökkutyákkal a kezében. Mindenki abban reménykedett, hogy a felelősök neve gyorsan kiderül, ám egyre nagyobb a csend az ügy körül. A Story először a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságot kereste meg, akik az alábbi választ adták: „Az ügyet a Gyöngyösi Rendőrkapitányság továbbra is büntetőeljárás keretében vizsgálja, ezért annak befejezéséig bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.” Új hírrel a gyöngyösi ebrendész, Palotai Dóra sem tudott szolgálni, furcsállja is, hogy nincs előrelépés. Őt sem hallgatták ki, pedig jelen volt a szaporítótelep felszámolásakor, és mint lapunknak elmondta, szemtanúja volt, ahogy Dolly sietve távozott a saját ivaros kutyáival, mielőtt a rendőrök kiértek volna. A Sztárok az állatokért – Felidae Hungary vezetőjétől is csak annyit tudtunk meg, ő is nyolc hónapja várja, hogy vallomást tehessen. Ez az az egyesület, amely hónapokkal a Dollywood-ügy előtt kizárta tagjai közül Dollyt. Az okokról egyelőre nem beszélhetnek.

Dolly saját zenekarával a botrány óta is fellép (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Hová lett Rita?

Rita, a telep tulajdonosa, a botrány kirobbanásáig Dolly menedzsere tavaly a Storynak azt mondta, nem akar kibújni a felelősség alól, de nem tartja magát állatkínzónak. Nem rajta múlt, állította, hogy a kutyákat ilyen körülmények között kellett tartania: Dolly nem adott neki fizetést, a rezsit is alig tudta fizetni, kutyatápra akkor jutott, ha az énekesnőnek kedve volt adni rá. Elmondta, szeretné felfedni a teljes igazságot a rendőrségen, de úgy tudjuk, erre azóta sem került sor, mert őt sem hallgatták még ki. Jelenleg nem is tudnák, mert mint egy szomszédjától megtudtuk, eltűnt. „A napokban még az ügyvédje is bekopogott, rajtam kereste. Meg az elmúlt időszakban mindenki. Megmondtam, hogy hónapok óta nem láttam, de ha látnám, se köszönné meg, amiket mondanék neki” – csattan fel a lakó, aki évekig tűrte a Dollywoodból terjedő bűzt.
A közvélemény tehát felelősökre vár, de mintha a vizsgálat egy tapodtat sem haladt volna. Pedig – erről több forrásból is értesültünk – a nyomozás nagy lendülettel indult. Dollynál háromszor is jártak rendőrök, azóta azonban csend van.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!