Címlapsztori

Rácz-Gyuricza Dóra: „Végig arra törekedtem, hogy megnyugtassam, hogy támasza legyek Jenőnek”

Úgy tudni, a Sztárbox-feleségeknek is nagy szerepe volt abban, hogy amilyen gyorsan kitört, olyan gyorsan véget is ért a sztárháború.

Nincs szenvedélyesebb egy férjéért aggódó, szerelmes nőnél. Ezt egyenes adásban több százezer ember is láthatta az RTL Sztárbox című műsorában. Róka Adrienne térdre rogyva zokogott, amikor párját, Kabát Peti kiütötte Rácz Jenő. És akkor is sokszor közelített a kamera Csobot Adél és Rácz-Gyuricza Dóra arcára, amikor párjaik egymást püfölték. A torkaszakadtából sikoltozó feleségek észrevétlenül váltak a show részévé, és akkor még talán ők maguk sem tudták, hogy később milyen feladat vár rájuk.

Jöttek-mentek az üzenetek

Hiszen akkor is párjuk védelmére keltek, amikor a ringben történtek után elindult a nyilatkozatháború. A férfiakra zúduló vélemények mellett Rácz-Gyuricza Dóra, Róka Adrienne és Csobot Adél sem tudott elmenni. Istenes Bence párja a meccs után azt írta a séf győzelmével kapcsolatban: „Minden van, csak igazság nincs.” Majd posztot is szentelt ennek a témának. „Istenes Bence, ugye tudod, hogy rengetegen vagyunk melletted, akik látunk téged, meghallunk téged, és mindenféle kérdés nélkül támogatunk?!” – írta közös szelfijük mellé.

Csobot Adél sem hagyta védelem nélkül Istenes Bencét (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Rácz Jenő felesége pedig így jellemezte akkor a lelkében dúló háborút. „Amikor a szerelmedet bántják, az elviselhetetlen. Ha fizikailag, ha lelkileg érik az ütések, azt én is megérzem. Jenő nemcsak életem szerelme, de egy példaértékű férfi, séf, üzletember, sportoló, apa. Legszívesebben mindenkit bevinnék a ringbe megvadult oroszlánként, aki a szájára veszi! De ez nem az én harcom. Én hátország vagyok most, hogy ő jól legyen, hogy toljam, támogassam tűzön-vízen át! Ne felejtsd, amiket kimondasz vagy leírsz, téged minősít! Főleg vadidegenektől meg kamuprofilokról. Ha ideges vagy, fuss inkább egy kört” – posztolta Dóri.

„Dóri aranyos volt”

Róka Adrienne a story.hu-nak fejtette ki véleményét. „Köztudott, hogy Jenő bokszolt korábban, úgyhogy nem feltétlenül tartottam fairnek a mérkőzést. Ráadásul azt sem értem, hogy lehet így hozzáállni a barátjához? (…) Nem akarom őt okolni, és nem is haragszom rá, hiszen nagyon jóban vagyunk, de akkor is fura ez az egész… A felesége, Dóri ugyan aranyos volt, és megkérdezte, hogy van Peti, de nagyon nem volt alkalmas, hogy beszélgessünk, mert pont akkor hívott sírva Peti anyukája, aki a tévéből nézte végig az eseményeket.” Dóri is megerősítette, hogy a Kabát–Rácz-összecsapás után másnap beszéltek, és szent a béke.

Dóra jól ismeri férjét, tudja, hogyan kell jobb belátásra bírni (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

A három nő ezután nem kommentelte az eseményeket, pedig a történtek rájuk is nagy hatással voltak. Hiszen hónapokon át támogatták a férfiakat a felkészülés idején, majd a helyszínen nézték a meccseket, érzelmeik, örömeik és büszkeségük, de leginkább félelmeik és aggodalmuk az arcukra volt írva, a kameráknak köszönthetően ezt az egész ország láthatta. Aztán ők voltak azok, akik otthon a mérkőzések után támaszai voltak a bokszolóknak, amikor áradtak a kommentek, amikor Jenő, Bence és Peti a sajtóban és a közösségi oldalakon is hol finomabban, hol keményebben odaszóltak egymásnak.

Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu

„Büszke vagyok a férjemre”

A három férfi hamar befejezte a verbális háborút, végül békét kötöttek. Úgy tudjuk, ebben hathatósan közreműködtek párjaik is. „Feleségként az volt a dolgom, hogy a háttérben csitítsam a tüzet, és szeretettel töltsem meg ezt az egész helyzetet. Végig arra törekedtem, hogy megnyugtassam, hogy támasza legyek Jenőnek – mondta Rácz-Gyuricza Dóra. – Amit posztoltam, ma is vállalom, elvégre amikor az ember párját éri támadás, az más, különös pszichikai állapot. Aztán elmúlik, csillapodnak a kedélyek. Büszke vagyok a férjemre, hogy diplomatikusan viselkedett, hogy békülésre törekedett, és ez végül sikerült is. Ezzel a dolgot mi le is zártuk” – fejezte be ­bölcsen.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!