Kokó és Madár, Vagyis Erdei Zsolt „ütésváltását” az egész nyilvánosság végigkövethette. Mielőtt elmesélnék, mi volt az oka a kenyértörésnek, előtte arról a mély, öröknek hitt barátságukról mesélnek, amiről azt gondolták, senki és semmi nem teheti tönkre.
„Sok marhaságot csináltunk”
Kovács Kokó István négy évvel idősebb, amikor megismerkedtek, már világklasszis volt. „1993-ban, amikor elkezdtem a felnőtt bokszkarrieremet, Kokó a hónom alá nyúlt. Akkor már nagymenő volt, nekem nem volt autóm, neki igen, először Opel, utána Porsche. Vitt engem mindenhova…” − meséli Madár, majd Kokó folytatja: „Minden reggel felvettem a Reitter Ferenc utcánál, amíg odaértünk a Szabadsághegyre, az edzésre, kiolvasta a Népsportomat. Délután visszavittem, és így teltek az évek. Együtt mentünk az edzőtáborokba, versenyekre, minden sikert, kudarcot, örömöt és fájdalmat együtt éltünk át. Arról nem beszélve, bárhova utaztunk, egy szobában aludtunk. Esténként kártyáztunk, közben rengeteget röhögtünk, és sok marhaságot is csináltunk együtt. Olyan dolgokat, amikhez kellett egy társ. Egyedül nem jó hülyeséget csinálni, de ha ketten csináljuk, akkor már nem hülyeség.”
„Erősek vagyunk”
Mi történt, hogy ez a szoros barátság véget ért? Madár kezdi, az ő verziója így hangzik: „Felajánlották, legyek a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, mire azt mondtam, nem vagyok alkalmas rá…” Szinte be sem fejezheti a mondatát, Kokó közbeszól: „Ugorjunk vissza 2013-ra, amikor lemondtam a tiszteletbeli elnöki pozíciómról, mert akkor már a szövetségben Csötönyi Sándor olyan dolgokat csinált, amikhez nem adtam a nevem. Úgy jöttem el onnan, hogy amíg Csötönyi az elnök, én be nem teszem oda a lábam. Megkerestem Zsoltot, Balzsay Karcsit, hogy átbeszéljük a magyar ökölvívás jövőjét, mert ha mi hárman összefogunk, annyira jók és erősek vagyunk, hogy képesek leszünk azt megreformálni. Zsolt azt mondta, nem akar ebbe belefolyni, Karcsi viszont azt mondta, mindenben támogat, csináljuk. Gondoltam, sebaj, még így is erősek vagyunk, Madár idővel majd rájön, ez lehet az egyetlen járható és helyes út. Eltelt pár hónap, Balzsayt kinevezték szövetségi kapitánynak, és már nem volt olyan fontos számára a velem való együttműködés. Én pedig elengedtem az amatőr ökölvívást. Aztán pár évvel később a belső erők elkezdtek Csötönyi megbuktatásán dolgozni. Olyannyira, hogy Erdei és Balzsay körbekampányolta az országot, aláírásokat gyűjtöttek ellene. Remek, gondoltam, Zsolti is rájött, ez így nem mehet tovább. Mondtam is neki, miután akkor már úgy volt, ő lesz az új elnök, rám mindenben számíthat. De mivel kijelentettem, addig nem jövök vissza a szövetségbe, amíg Csötönyinek ott bármilyen feladata is van, nem megyek be a terembe, de látványos lenne, ha mi hárman találkoznánk, és együtt mennénk oda. Odamentem a találkozóhelyre, ők nem jöttek… Pontosan tudom, hogy kiszivárgott a tervünk, ők pedig megijedtek. Zsolt elnök lett, és mit ad isten, Csötönyit megválasztotta tiszteletbeli elnöknek. Mintha csak azt üzenték volna, Kovács István, takarodj a francba, nem vagyunk rád kíváncsiak. És ebbe a játékba Zsolt belement. Nekem itt ért véget a barátságom vele.”
Nincs bocsánat
Zsolt nem szépít a történteken: „Mondtam, nekem nem voltak elnöki ambícióim, de addig mondogatták, hogy vállaljam el, hogy kötélnek álltam. Megválasztottak, de Csötönyit is, amibe én sajnos belementem. Fáj, hogy másokra hallgattam, és nem a saját belső ítéletemre. De ami a legjobban fáj, eltávolítottak Kokótól. Féltek tőle, mert túlságosan őszinte, mindig tisztességesen elmondja a véleményét. Vannak dolgok, amikben szeretnék kicsit olyan lenni, mint ő…”
Kokó most sem kertel: „Csalódtam Madárban, de a megbocsátás nem az én dolgom, arra van a Jóisten. Az én dolgom, hogy mindent megtegyek, hogy a magyar ökölvívás újra sikeres legyen, és ezért hajlandó vagyok mindenkivel összefogni. Ami kettőnk között történt, azt természetesen nem tudom, de nem is kell elfelejteni, sokkal fontosabb, mondhatni, szent a közös célkitűzés. Szerencsére kibékültünk Madárral, aki ismer, az tudja, nem tudok haragot tartani senkivel. Lehet, nem megyünk el egymás szülinapjára, mint annak idején éveken át, de ha van közös feladat, ami segít az ökölvívó sportnak, azt együtt végigcsinálhatjuk. Például a Sztárboxban kérdezték tőlem az RTL-nél, nem lehetne-e Zsoltot is bevonni a produkcióba, én rögtön azt mondtam, ’gyerekek, ne hülyéskedjetek, a legnagyobb öröm lenne ez számomra.’ Mindegy, mi történt köztünk, Zsolt évtizedeken át az életem szerves része volt, és ezt nem felejtheti el az ember.”
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu
