Címlapsztori

Nyertes Zsuzsa az unokájáról: „Elfogult vagyok, nekem ő a legszebb kisbaba a világon”

Lánya titoktartásra kérte, ezért nem tudta senki sem, hogy az örökifjú színésznő néhány hónapja már nagymama.

A fiatalos nagymama Olivia baba egyetlen mosolyától képes elolvadni. Nyertes Zsuzsa sokszor elképzelte már, hogy milyen csodálatos dolog lesz majd egy unoka, de képzeletét a valóság bőven túlszárnyalta. Az örök fiatal művésznő a Story magazin olvasóinak büszkén mutatja meg kibővült családját.

Lakatot tett a szájára

Nyertes Zsuzsának tavaly karácsonykor árulta el a lánya az örömhírt, az azóta eltelt hónapok alatt pedig a színésznőnek önmagával kellett a legnagyobb csatát megvívnia. „Őszinte leszek, nagyon csodálkozom magamon, hogy eddig sikerült titokban tartanom Olcsit, de ez volt a lányom kifejezett kérése, és nem akartam szégyenben maradni előtte. Cserébe megígérte, ha eljön az ideje, szabadon világgá kürtölhetem a boldogságomat. Most, hogy túl vagyunk az első három hónapon, már nem kell titkolóznom – ujjong Zsuzsa. – Jó, jó, az igazság az, hogy nem teljesen sikerült megőriznem a hírt… Amint aznap este hazaértünk, felhívtam a legközelebbi barátaimat és kollégáimat, Sáfár Anikót, Bodrogi Gyuszit és ­Straub Dezsőt. Bennük tökéletesen megbíztam, és miután Olivia megszületett, újból tárcsáztam őket…”

Karácsonyi meglepetés

Zsuzsó szeretetteljesen néz az édesanyjára, miközben épp a babáját szoptatja. „Biztos voltam benne, hogy maximum egy hét után kikotyogja – mondja, és nosztalgiázva meséli, miként jelentették be a babavárást. A család a megszokott módon anyukája legkisebb húgánál, Andinál gyűlt össze Szentestén. A vacsora után hagyományosan játszani kezdtek, mire a kismama új játékot javasolt. – Mindenki kezébe adtam egy borítékot, és az ultrahangfelvétel hátoldalára személyes üzenetet írtam, például ezt: ’Szia, nagypapi! Júliusban érkezem, és várom a találkozást! Anyának esett le utoljára a hír, mert azt hitte, a mellette ülő nagymamának szóló borítékot kapta meg, közben ő lett az új nagymama a családban. Miután felfogta, örömkönnyekkel borult a nyakamba.” Zsuzsó jól viselte a várandósságot és a szülést. „Pozitív emlék maradt, délelőtt kezdtem el vajúdni, és délután fél négyre meg is született a kislányom. Anyáék nagyon aggódtak és féltettek, ezért nekik nem is szóltunk a vőlegényemmel. Csak akkor hívtuk fel őket, amikor már Olivia világra jött.”

Esténként imádkozott

Zsuzsó azt meséli, a kislánya érkezése az anyukájával való kapcsolatát is tovább mélyítette. „Másképp tekintek rá, amióta anya lettem. Már tudom, milyen lelkiereje van az édesanyáknak, és hogy mi mindenre képesek a gyermekükért. Még jobban felnézek anyára, hogy egyszerre helytállt anyaként és színésznőként. Most már értem, mekkora kihívást jelentett a számára. Kétnaponta biztosan találkozunk, és vicces, hogy előbb kérdezi meg azt, Olivia hogy van, mint hogy én.” Zsuzsa gyengéden megsimogatja a babát. „Többször nyilatkoztam, idősebb koromban a legszebb szerepem a nagymamaszerep lesz, mégsem gondoltam, hogy ilyen hamar teljesül. Zsuzsó fantasztikus lány, szorgalmasan gyűjtögette a diplomákat, a munkájának élt, és az apukájával nem láttunk komolyabb párkapcsolatot az életében. Minket a remény éltetett, hogy a Jóisten küld majd egy fiút, akivel boldog lesz. Esténként ezért imádkoztam, és aztán felbukkant egy mindenben hozzáillő férfi, pont olyan, amilyet elképzeltem neki. Zsuzsó vőlegénye szeretne a háttérben maradni, de őszintén mondhatom, jó kezekben van nála a lányom és az unokám.”

Gyógyír a baba

A színésznő állandóan az unokája után sóvárog, de nem akar a fiatalok terhére lenni. „Nem zavarom őket, vagy ahogy Zsuzsó mondja, nem megyek be az aurájukba. Az első hetekben az volt a legnagyobb segítség, hogy apucival főztünk nekik, egyfajta étteremláncként működtünk. Ha valamit megkívántak, már készítettük is – újságolja. – Közel lakunk egymáshoz, szükség esetén azonnal ugrunk. Én csak ámulok és bámulok, hogy Zsuzsó milyen csodálatos édesanya, és bízom benne, hogy anyukám is, aki néhány hete elesett, és combnyaktörést szenvedett, sokkal gyorsabban meggyógyul a dédunokája kedvéért – reménykedik. A fotózás alatt a színésznő tekintete folyamatosan a babán nyugodott. – Szerintem igazi Nyertes-féle orra van. Látom benne a kis kori Zsuzsót és az apukát is. Bárhogy is van, elfogult vagyok, nekem ő a legszebb kisbaba a világon.”

Kiemelt képek és fotók: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!