Címlapsztori

A Hooligans dobosa négyszeres apa lett: „Jót tesz nekem a kor, profibb, odaadóbb szülő vagyok”

Ugyan már tizenkét éve annak, hogy Kiss Endi utoljára babázott, annyira rutinos apuka, hogy az esti fürdetés többnyire az ő feladata.

Az édesapa szerint Alba igazán nyugodt, jó kedélyű baba, akikért nemcsak ők rajonganak a párjával, hanem a nővérei is. „Őszinte leszek, fantasztikus érzés, hogy van négy lányom. Az pedig, hogy 53 évesen született még egy gyerekem, a legideálisabb. Jót tesz nekem a kor, profibb, odaadóbb szülő vagyok – kezdi mosolyogva a dobos. – Napközben, amikor csak tudok, a kicsivel vagyok, esténként többnyire én fürdetem, és persze nem győzök gyönyörködni benne. És a legjobb, hogy a nagylányaim is imádják a kicsit. Legutóbb is mindannyian körbeültük, és csak bámultuk, ahogy ébredezik. Persze van köztük jócskán korkülönbség, Bodza 17, Kiara 15, Larissza 12 éves, de azt látom, ez sokkal inkább előny, mint hátrány. Arra pedig különösen odafigyelek, hogy a csajok ne érezzék úgy, kevesebbet kapnak belőlem, mert született egy húguk. Ha egyiket megölelem, megcsókolom, akkor a többit is. És ugyanúgy hordom őket hol balettre, hol röpire, ahogy korábban. Erre igényem is van. Tipikus lányos apuka vagyok, rajongok mind a négyükért, és persze a páromért, Lindáért, aki egy hős. A szülést is nélkülem csinálta végig. Egyrészről, mert császárral szült, tehát amúgy sem lehettem volna bent vele, illetve abban is megegyeztünk, hogy nem lesz apás szülés, mert nem akarunk horrort” – tréfálkozik.

A család többi tagját sem hanyagolja el a legkisebb miatt (Fotó: Archív)

„Másrészt pedig Csákváron voltam klipet forgatni az Egy álom közepén című dalunkhoz. Ott volt kibérelve helyszín, a klipen egy harminc-negyven fős stáb dolgozott, egyszerűen nem tudtam lelépni. A zenészek élete ilyen. Valahol kötetlen, hiszen nem napi nyolc órában dolgozunk egy irodában, viszont ha fellépés vagy forgatás van, akkor ott kell lenni. De amint tehettem, a karomba zártam a csajom és a kislányom. Előtte azért jól megünnepeltem a születését – meséli. – Először úgy gondoltam, Alba inkább rám ütött, de amikor megláttam Linda kiskori képeit, rájöttem, hogy tiszta anyja. Több mint jól vagyunk, még úgy is, hogy éjszakázunk, és most kivételesen nem a bulizásra gondolok. Alba alvókája nem túl jó, ezt tőlem örökölte.”

A Hooligans (Fotó: Archív)

„Őrületes buli lesz”

A Hooligans már gőzerővel készül a december 28-ai koncertre a Papp László Arénában. „Elkészült az új lemezünk, már három dalhoz leforgattuk a klipet, például a Fekete szivárványhoz, illetve jó ideje próbálunk a nagykoncertre. Őrületes buli lesz, jöjjön, aki csak tud!” – mondja a dobos.

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!