Galambos Erzsi szegény családba született, szülei azonban szorgalmasak voltak, így kevéske pénzük ellenére két szobás lakásban éltek, ami a harmincas évek Magyarországán nagy szó volt. A színésznő hamar rájött, dolgoznia kell, ha vinni akarja valamire az életben, így iskola előtt mindennap egy pékségben vállalt munkát. Hétvégén pedig idegenek ajtaján kopogtatott be, nem kell-e elmosogatni. Hogy később művészi pályára lépett, nem csoda, első szavai között szerepelt, hogy primadonna. Karrierét vidéki színházakban kezdte, majd teljesült az álma, és az egykori Petőfi Színház (a mai Thália Színház – a szerk.) szerződtette. Később az Operettszínházba került, ahol fénykorát élte, és ahol jobbnál jobb főszerepekkel kényeztették el. Kívülről talán úgy tűnt, szétveti a magabiztosság, ám belül állandó harcot folytatott a gátlásaival. „A látszat ellenére nekem soha nem volt önbizalmam. A mai napig színpadra lépés előtt izgulok, mindig arra gondolok, biztosan nem sikerül jól eljátszani a szerepem, biztosan meg fogok bukni. Én csodálkozom a legjobban, ha ez máshogyan alakul” – fogalmazott egy interjúban.
Ötvenéves korában döntött úgy, hogy ideje továbbállnia, döntése mögött azonban a hiúság állt. Az Operettszínházban, a Chicago című előadásban egy szál kombinéban kellett színpadra állnia, így azt mondta magának, addig kell elhagynia a teátrumot, amíg jól áll neki a kevéske jelmez. Bár hívták a Vígszínházba, az önbizalomhiányát nem tudta leküzdeni, attól félt, a kor színészóriásai mellett kudarcot vallana – ez volt az egyik olyan dolog az életben, amit nagyon bánt. Ehelyett a József Attila Színházba szerződött, amit az első perctől kezdve imádott, és ahonnan később visszavonult. Élete utolsó éveiben, amikor már nem lépett színpadra, bevallotta: esténként hét órakor mindig megdobban a szíve, hiszen a színházban akkor gördül fel a függöny. Mégsem akart játszani ennyi idősen, mert félt, hogy elfelejti a szöveget, másrészt nem akarta, hogy a közönség megszólja… A színház azonban örökre a szíve csücske maradt.
Hivatásánál már csak egyvalami volt fontosabb: a családja. „Családcentrikus vagyok. Ha kijövök a színházból, szimpla feleség, anya vagyok, aki főz, mos, bevásárol, takarít – fogalmazott egykor. Galambos Erzsi háromszor házasodott. Nagy Attilával és Perlaki Istvánnal csak rövid ideig tartott a házassága, Petrovics Emillel azonban húsz évig alkottak egy párt. Ennek a szerelemnek köszönheti egy szem lányát, Esztert, akitől később Zsófi unokája született. A színésznő és a zeneszerző később ugyan elváltak, sokáig nem is beszéltek egymással, de miután lányuk esküvőjén kibékültek egymással, nagyon jó baráti viszonyt alakítottak ki. Zsófi unokájukat is együtt dajkálták. Galambos Erzsi pár éve bevallotta, bánja, hogy elvált gyermeke édesapjától. – Hülyeségen vesztünk össze, talán ha vártunk volna két napot, ha alszunk rá egyet, nem így történik. Utólag mind a ketten megbántuk.”
A színésznő, bár imádott hivatásától visszavonult, nagyon aktív életet élt. Szerette volna bebizonyítani, hogy attól, mert valaki magas kort ér meg, nem kell öregasszonynak lennie. „Sokan kérdezik, hogy mit teszek azért, hogy ennyi életerő van bennem. Én mindig nagyon pozitívan látom a világot, és azt szoktam mondani, hogy alapvetően az életet szeretem” – mondta egykor. Érdekelte az őt körülvevő világ, nyomon követte a híreket, ha hívták egy-egy kisebb színházi feladattal, boldogan vállalta. 90. születésnapján a József Attila Színházban, a tiszteletére szervezett gálaesten ámulva figyelte a közönség, mi mindenre képes ennyi idősen a színpadon. Nem titkolta, mennyire szeret élni, hívő emberként – ahogy erről a Bóta Caféban mesélt – állandó „levelezésben volt a Jóistennel”, a következőt „írta”: „Ha lehetséges, az örökkévalóságot velem kezdje el, tisztelettel, Galambos Erzsi.”
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu
