Új otthonában, Veresegyházán fogadta a Story stábját az énekesnő, akinek elöljáróban csak annyit mondtunk, hogy egy meglepetéssel készülünk. Jól ismerjük Judyt, és azt is megtapasztaltuk az elmúlt években, hogy mennyire részletesen és őszintén beszélt arcplasztikai műtéteiről. Némi félsz azért volt bennünk, nehogy felzaklassuk az ajándékkal, amit a mesterséges intelligencia képalkotó programjával készítettünk számára. Judy arcát régi, balesete előtti fotói és a mostani fényképei alapján hívtuk életre, hiszen arca egyik fele nem sérült, ám többször korrigálták a másik feléhez.
Tíz évbe telt
Némi felvezetés után kissé félszegen és nagyon izgatottan adtuk át a fotókat. „Úh, erre mindig nagyon kíváncsi voltam. Milyen érdekes látni – kezdi picit megilletődve, és hosszasan nézegeti, méregeti magát. – Milyen jó látni, hogy szimmetrikus az arcom. Milyen fura, hogy mit meg nem adtam volna azért, hogy ne történjen meg a baleset, de most, a képet nézve, aminek ismerősnek kellene hatnia, mégis idegen. Mindamellett, hogy tényleg nagyon hasonlít, és ez én lennék. A mostani arcom teljesen beépült a lényembe, és ha azt mondanák, visszakaphatom, nem is tudom, hogy szeretném-e. Most már a régi lenne nagyon idegen, azt kéne megszoknom. Egy időben rengeteget gondolkodtam azon, ’mi lett volna, ha…’ De valójában ott tartok, hogy ugye 24 évesen ért a baleset, azaz mára egy évvel többet éltem az új arcommal, mint a régivel. És most már nem is álmodom a régivel, teljesen idegen számomra. Ahogy ezek a fotók is. Ugyanakkor felismerem magam, a tekintetem, és érdekes látni, hogy alakultam volna – mondja. – Tíz évbe telt, hogy fájdalom nélkül nézzek tükörbe. De sikerült. És már azt is tudom, hogy miért sikerült. Mert rájöttem, hogy a szépség tényleg belülről fakad. Azzal, hogy én belül megnyugodtam, elfogadtam, hogy az életem így alakult, újra fel tudtam építeni önmagam, és újra szépnek látom magam.”
„Le ne mossák a körömlakkom!”
Az énekesnő elmesélte azt is, hogy évekig dolgozott benne az önvád, mondván, biztos valami rosszat tett, hogy ezt a büntetést mérte rá a sors. „Az ember azért elkezd gondolkodni, hogy valamiért csak kapta ezt az élettől. Túlságosan törekedtem a tökéletességre, mindig hibátlanul akartam kinézni, állandóan csak ez lebegett a szemem előtt. Egy kiló pluszra már ráfeszültem, görcsös voltam, és ez nagyon rossz út volt. Ez az egész baleset pedig elhozta nekem azt, hogy már nem veszek el a részletekben, a külsőségekben, és rájöttem, hogy az agyamban kell tökéletesnek éreznem magam. Ha pedig ott rend van, akkor a tükörben is az lesz.” Judy szerint a másik „életfeladata” a türelem gyakorlása volt. „Az első korrekciós műtétemre fél éven át kellett várnom a baleset után. Konkrétan egy örökkévalóságnak tűnt. Úgy, hogy én a nővérkéknek hétfőn, a karambol napján azt magyaráztam, le ne mossák a körömlakkom, mert pénteken színpadra kell állnom! Ők meg közben azért küzdöttek, hogy tudjak majd járni. Az arcom volt az utolsó… Hosszú idő volt, amire leesett, hogy nem egyik napról a másikra fogok rendbe jönni. Hogy műtét műtétet fog követni, a beavatkozások pedig hosszas gyógyulási folyamattal járnak, és szó sincs róla, hogy egyetlen maratoni műtéttel majd rendbe teszik az arcomat, ahogy én azt elsőre gondoltam” – emlékszik vissza, és elkezdi számolgatni, hogy máig 38 alkalommal feküdt kés alá.
„A saját gödrömet ástam”
De Judy nem csak magára, volt idő, amikor az egész világra neheztelt. Zsoltira is, a Groovehouse másik tagjára, aki vezette az autót. „Dühös voltam mindenre és mindenkire. Állandóan az járt a fejemben, hogy miért arra mentünk? Haragudtam Zsoltira, mert bár neki is nagy sérülése volt, közel sem annyi és olyan látványos, mint nekem. És hiába próbált segíteni, vigasztalni, sokáig elutasítottam – emlékszik vissza Judy, aki mára úgy érzi, abban az állapotban ez érhető volt, mégis igazságtalanul bántott embereket. – Nem csak Zsolti, a szüleim is nagy elszenvedői voltak ennek az időszaknak. Pedig ők azok, akik ha lehetett volna, átvették volna az összes bajom és fájdalmam. Mentálisan is mélyre kerültem. Voltak jó napok, amikor felszívtam magam, és tudtam, hogy egyszer kijövök ebből az egészből, de sokszor bezárkóztam a szobámba, és élni sem volt kedvem. Előfordult, hogy azt éreztem, öngyilkos akarok lenni. Azon gondolkodtam, hogy az istenbe van ekkora erejük azoknak, akik megteszik. Annyira ’hullámoztam’, és annyi minden cikázott bennem. Szerencsére rájöttem, nincs más út, csakis a túlélés.” Az önmarcangolás után Judynak a külvilág viszonyulásával is meg kellett küzdenie. „Rengetegszer megkaptam, hogy ’jaj, a baleset előtt milyen szép voltál!’ De fájt az is, hogy azelőtt sok szerelmes levelet kaptam, a baleset után meg hosszú ideig nem jött semmi. Rosszulesett, hogy amikor mentünk a zenekarral, a fiúk megfordultak a lányok után, én meg úgy éreztem, ilyet már sohasem kapok. Elkönyveltem, hogy a Groovehouse-nak nincs szép énekesnője, hogy minket kizárólag a zenénk miatt szeretnek. Holott nekem a színpadi lét párosult a szép külsővel, a nőiességgel is. A saját gödrömet ástam akkoriban…”
„A nő kétszer segített”
Az énekesnőnek A nő kétszer című film segített elengedni a haragot, a ’mi lett volna, ha…’ kérdést, és azt a gondolatot, hogy ő már soha nem lesz szép. „Véletlen néztem meg egy barátommal, és rájöttem, mekkora igazságot hordoz. Hogy egyszerűen vannak főbb pontok az életben, amiket nem tudunk elkerülni. Hogy nekem akkor ott kellett ülnöm Zsoltival a kocsiban. Nekünk dolgunk volt együtt ebben az életben, és nem véletlen, hogy a mai napig együtt zenélünk. Rájöttem, hogy nincs hibás, és réges-régóta nincs harag a szívemben. A külsőmmel kapcsolatban pedig az motivált, hogy egyszer elérjek oda, hogy már azt kapjam az emberektől, hogy ’Judy, te jobban nézel ki, mint a baleset előtt!’ És hál’ isten, tíz év után meg is tört a jég.”
„Büszke rá, hogy a barátnője vagyok”
Persze Judy nem tagadja, ami történt, örökre nyomot hagyott a lelkén és a nőiességén. Új párja, Krisztián viszont rengeteg önbizalmat ad neki. „Sokáig elutasítottam minden közeledést, elkerültem a párkapcsolatokat, mert nem voltam rendben magammal. Féltem, hogy nem leszek elég jó, elég szép, azt éreztem, hogy engem takargatni kell. De azt az énemet össze sem lehet hasonlítani a mostanival. Azóta sok mindent a helyére tettem magamban. Ugyanakkor ma is elakad a szavam, ha a párom azt mondja, milyen szép arcom van, vagy milyen szép a bőröm. De már jó érzés tölt el. Ugyanakkor a szépség nekem más jelent, ahogy már említettem. Szerintem belülről fakad, emiatt pedig akár egy tökéletes külsejű lány mellett is versenyben érezném magam, mert sokkal magabiztosabb lettem mára, és tisztában vagyok az értékeimmel – meséli. Krisztián pedig épp jókor érkezett az életébe, túl a váláson, egy kerek egész Judy mellé. – Azért ő is hozzájárul ahhoz, hogy ennyire jól érzem magam a bőrömben, ezt azért bevallom. És annyira jó, hogy régimódi, udvarlós pasi. Szeret dicsérni. Bárhol, bárki előtt. Érzem, hogy büszke rá, hogy én vagyok a barátnője, és se őt, se engem nem érdekel, hogy fiatalabb nálam.”
Kiemelt képek: Birton szabolcs/fotocentral.hu, Sashalmi Imre/Midjourney
