Címlapsztori

Novodomszky Éva fiai nemcsak piszkosul helyesek, de rendkívül ambiciózusak is

A műsorvezető és férje 6 éve külön élnek, de egy családként nevelik a gyerekeiket.

A Duna Televízió képernyősének régóta dédelgetett álma volt egy meghitt, hangulatos kis olasz étterem létrehozása. Noha a kétgyermekes édesanya már hat éve külön él gyermekei apjától, mégis ­Salvóval közösen szálltak be az étterembizniszbe, és együtt építgetik közös vállalkozásukat. „Végül a pandémia idején nyitottuk meg a dabasi pizzériánkat, nem sokkal később pedig a tésztagyárunkat, amit azóta is a volt férjemmel, Salvóval közösen igazgatunk – mondja a Story magazinnak ­Novodomszky Éva. – Mindig izgága természet voltam, soha nem tudtam egy helyben megmaradni, inkább igyekeztem újabb és újabb kihívásokat keresni. Amikor még ’csak’ tévéztem, akkor is több műsort vezettem egyszerre, majd új kihívásra vágytam, és elkezdtem mellette rádiózni is. Egész életemben hajtott a kíváncsiság, nem szeretem parlagon hagyni az energiái­mat, a világjárvány pedig megerősített abban, hogy muszáj több lábon állni. Már csak azért is, mert van két gyermekem, akiknek szeretnék jó példát mutatni, és arra ösztönözni őket, hogy szorgalmasak, dolgosak, tevékenyek legyenek.”

Anyu és apu nyomdokain

Éva fiai, a 18 éves Cristiano és a 13 éves Marco bizony nem esett messze attól a bizonyos fától, hisz mindketten örökölték édesanyjuk szorgalmát, állhatatosságát és szicíliai származású édesapjuk temperamentumát. A két gyerkőc nemcsak piszkosul helyes, de rendkívül ambiciózus is. „Cristianónak a zene a szenvedélye, sokáig hegedült, most pedig modern zeneszerző szakra szeretne menni az egyetemre, ami már egy egészen más világ a hangszeres zenéléshez képest. Marco imád főzni, és nagyon ügyes is benne. Olyan carbonarája van, ami bármelyik olasz étteremben megállná a helyét. Imád új receptekre vadászni, mindig előáll valami ötlettel, amit szeretne kipróbálni, megvalósítani, én pedig lelkes kuktaként segítek neki a főzésben. Beszerzem a hozzávalókat, majd a keze alá dolgozom, előkészítem az alapanyagokat, pucolok, aprítok, és közben büszkén figyelem, hogy 13 éves kiskamaszként milyen magabiztosan mozog a konyhában.”

Fiaival, Cristianóval és Marcóval (Fotó: Fülöp Dániel/fotocentral.hu)

„Szükségem van elcsendesülésre”

Az Almárium műsorvezetője a gyereknevelés és karrierépítés mellett magára és a testi-lelki feltöltődésre is igyekszik időt szakítani. „A nagyobbik fiammal voltam várandós, amikor beiratkoztam egy egészségfejlesztő terapeuta iskolába, mert mindig is érdekelt a természetes orvoslás, a gyógynövények, az illóolajok és a különböző masszázsok jótékony hatása. Közben a mozgásterápia elsajátításával is kacérkodtam, de csak most, év elején jutottam el oda, hogy beiratkozzak egy jógaiskolába, ahol professzionálisan megtanulom a gyakorlatok pontos kivitelezését és a helyes légzést. Nem áll szándékomban jógaoktatónak állni, sem jógastúdiót nyitni, csak szeretnék jobban elmélyedni ebben az izgalmas önismereti kalandban, hisz a rohanó, soha meg nem álló életvitelem mellett olykor szükségem van az elcsendesülésre és a testi-lelki feltöltődésre.”

Kautzky Armaddal és Charlie-val a Duna TV Család-barát című műsorának felvételén (Fotó: archív)

Így is lehet válni

Noha Éva és Salvo hivatalosan még nem bontották fel a frigyüket, 6 éve külön élnek, de egy családként nevelik a gyerekeiket. „Tudom, külső szemmel nézve furcsa lehet, hogy nekünk mind a mai napig ennyire szoros a kapcsolatunk, de van két közös gyerekünk, és amikor szétváltunk, megállapodtunk abban, hogy párként nem, de családként továbbra is együtt vagyunk!” – mondta korábban a Best magazinnak az édesanya.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!