Régóta nem titok, hogy nincs minden rendben a házasságoddal. Tavaly év végén, amikor utoljára meséltél nekünk a vívódásodról, úgy búcsúztunk el, hogy azt mondtam, szorítok nektek. Mire azt felelted, inkább csak boldogságot kívánjak. Hogy vagy most?
Judy: Már sokkal jobban. De nyilván akkor leszek majd teljesen jól, ha hivatalosan is lezajlik ez az egész procedúra. Pár napja ugyanis beszéltem az ügyvédemmel, és elindítottam a válásom. Rengeteget vártam, agyaltam, reménykedtem, mert nagy szerelem volt a miénk, ezért is volt nehéz meghozni ezt a döntést. A második válásomnak nézek elébe, és bízom benne, hogy sikerül békésen megoldanunk. Az első férjemmel semmi sem kötött minket össze, Balázzsal viszont a vagyon mellett 14 év és egy közös gyermek is. Már értem az embereket, akik azt mondják, nem mernek lépni. Hiába nincsenek már érzések, egyszerűen a megszokás egy akkora erő, hogy odaláncol a másikhoz. A rabja voltam egy már régen nem működő házasságnak, mégis nehéz volt új esélyt adni magamnak és Balázsnak is a boldogságra.
Mi kellett ahhoz, hogy végül meghozd a döntést? Mi volt az utolsó csepp a pohárban, ha volt ilyen?
Judy: Az, hogy úgy éreztem, a gyermekem testileg és lelkileg is sérülni fog ebben az egészben. Már előjöttek egészségügyi problémái, nemrég vakbélműtétje volt, és az osztályfőnöke és a barátaink is jelezték, hogy érzik Majszin, valami nincs rendben. Nagyon nehezen dolgozta fel, hogy látta, mennyire rombol engem ez a házasság, és már nem vagyok olyan kiegyensúlyozott és vidám, mint régen. Nemrég kibukott belőle a gyermeki bölcsesség, és azt mondta: „Anya, úgy érzem, te már sosem leszel boldog apával.” Persze ő nem akart válást, csak annyit, hogy az anyukáját és az apukáját is boldognak lássa.
Sokáig azok is voltatok. Mi történt?
Judy: Körülbelül 5 éve érzem, hogy valami nincs rendben kettőnk között. Talán oda tudnám visszavezetni, hogy a kezdetektől támogattam, valósítsa meg önmagát, de a saját céljai olyannyira elvitték, hogy elfeledkezett a közös céljainkról. Nagyon sokat voltam otthon egyedül a gyerekkel, miközben ő éjszakába nyúlóan dolgozott vidéken, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy csak élek valaki mellett, akivel nem is vagyunk együtt. Elhidegültünk egymástól. A házaséletünk is rutinszerűvé vált, és bár hozzám jött haza, azt gondolom, a női megérzések sosem csalnak… De mivel nagyon szerettem, behunytam a szemem, sok mindent elnyomtam magamban, úgymond megalkudtam. Hosszú évek és szakemberek segítsége kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, méltatlan lenne benne maradnom ebben a házasságban.
Ha nem fordulsz pszichológushoz, meglehet, ma nem is válsz el?
Judy: Ki tudja, talán nem. Meg voltam győződve róla, hogy amiben vagyok, az teljesen normális. Hogy ennyi év után nincs azzal baj, hogy a férjem nem néz rám nőként és sosem dicsér. Sokáig elhittem neki azt is, hogy nem vagyok jó anya és jó feleség, noha tudtam jól, minden tőlem telhetőt megteszek értük. Ha kellett, nem aludtam fellépés után, és vittem reggel Maját az iskolába, edzésre, bárhova. Persze előfordult, hétköznapi fellépés miatt, hogy az édesanyám vagy a legközelebbi barátaim segítségét kértem. De nagyon büszke vagyok rá, hogy a sok fellépésünk és rendszertelen életvitelünk mellett se fogadtam bébiszittert. Az anyaság nekem mindig is a karrierem előtt állt, hiszen nagyon vágytam rá, és megküzdöttem Majáért. De mintha ezt Balázs nem akarta volna látni… Ahogy azt sem, mennyi mindenről lemondtam a családért. Velem ellentétben ő nem nagyon szerette a nagy családi összejöveteleket, így ezek az évek során szép lassan elmaradoztak, ahogy a baráti kapcsolataim is. De a nagy szerelem közepette mindenhez hozzászoktam. Ahhoz is, hogy mindig összerezzentem, ha hazafele indult, vajon milyen hangulatban lesz, és mindent rendben talál-e odahaza. Meg akartam neki felelni, és foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá és a múltunkhoz. Éveken át küzdöttem. A pszichológusom segített benne, hogy belássam, azok a dolgok már rég nem léteznek, amiktől egykor jól működő pár voltunk. De azon dolgoztunk a legtöbbet, hogy rájöjjek, eltűntek az érzéseim Balázs iránt. Ezzel nagyon nehéz volt megküzdeni, mert képes lettem volna leélni az életemet így, boldogtalanul, megszokásból. De segítséggel rájöttem, hogy én is értékes ember vagyok, és muszáj megálljt parancsolnom.
Megalkudtál, küzdöttél, segítséget kértél, és az utolsó pillanatig vívódtál. Mindeközben Balázs mit tett? Ő is próbálta megmenteni a házasságotokat?
Judy: Elkerültük egymást időben. Szerintem biztosra vette, hogy én sosem lépnék ki, és hidegen hagyta minden erőfeszítésem. Persze amikor elengedtem az egészet, abban a pillanatban elkezdett küzdeni értem, értünk. Elmentünk párterapeutához is, de bárcsak ne tettük volna. Álmomban nem gondoltam, hogy a férjem ilyen véleménnyel van rólam. Lényegében sem mint nő, sem mint anya, sem mint feleség nem feleltem meg neki. Aztán ő is külső segítséget kért, és hitte, hogy visszafordítható a kettőnk közötti távolság. Közeledett, de én akkor ezt már nem tudtam fogadni. És bár lassan több mint másfél éve nincs kapcsolatunk egymással, zokogtunk mindhárman, amikor ez év januárjában különköltöztünk.
Most milyen a viszonyotok?
Judy: Nagyon hullámzó. Én már meggyászoltam az évek alatt a házasságunkat. Túl vagyok a férjemen, és talán már ő is rajtam. De én csak a saját érzéseimről tudok biztosat mondani, meglehet, ő egészen másképp éli meg ezt az egész történetet. Viszont egy jó dolog azért van ebben az egészben, hogy Balázs sokkal többet foglalkozik a gyerekkel, mint eddig. Maja nagyon ragaszkodik az apukájához is, és azt látom, hogy nagyon élvezi a külön-külön velünk töltött időt. Ezért nem is akarok ilyen láthatási huzavonát. Szeretném, ha minden úgy lenne, ahogy eddig. Rugalmasan. Amikor Balázs tud, szeretne, és Maja is akarja, legyenek együtt. Hosszú távon pedig bízom benne, hogy köztünk is ki tud alakulni egy normális viszony. Úgy érzem, már azt is elfogadnám, ha új párja lenne. Tiszta szívemből kívánom neki, hogy megtalálja a boldogságot.
Azt mondod, te túl vagy a csalódáson. Hogyan tovább?
Judy: Egyelőre próbálom helyre rázni az életemet, de a boldogságra mindig nyitott leszek. Rengeteget tanultam ebből a házasságból, tudom, mikor és hol hibáztam, és igyekszem ezt a jövőben már nem elkövetni. És bár jövőre 50 éves leszek, hiszek még a boldogságban, és vágyom is rá, hogy szeressenek.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
