A legjobb barátai ma is a bemondószakmához kötik. Endrei Judittal havi szinten szerveznek találkozót, hiszen mindketten szentendreiek. És valahányszor televíziós interjúra hívják, nem felejt el beköszönni volt kolléganőjének, a Tények egyik híradósának, Szentpéteri Eszternek vagy Bényi Ildikónak, akivel reméli, idén májusban is együtt zsűrizhetnek a kőbányai halászléfőző versenyen. Vannak azonban kolléganői, akiket évek óta nem látott. „Kertész Zsuzsa a hatvanadik születésnapomon ott volt, de annak már lassan tizenegy éve. Kudlik Julit pedig öt éve láttam utoljára, pedig tíz percre lakunk egymástól” – kezdi Éva, aki a kedvünkért egy kicsit megáll nosztalgiázni.
Volt idő, amikor a mára megszüntetett bemondói szakma legnagyobb ászai nemcsak hogy felolvasták, de kedvet is csináltak egy-egy tévéműsorhoz. Takács Marika, Tamási Eszter, Lénárd Judit, Hódos Jutka és Varga József voltak az első „fecskék”, nemsokára csatlakozott hozzájuk Kudlik Júlia és Lugossy Zsuzsa is. Amikor Bay Éva 1976-ban bekerült a Magyar Televízióba, volt kitől megtanulnia a szakmát. Tamási Eszterrel például gyakran osztották be őket ugyanabban az időben dolgozni. „Csak ő az egyes, én a kettes csatornán látszottunk. Sosem felejtem el, ahogy Eszter, mint mindig, vidáman kirobban a stúdióból, és azt mondja, gyorsan megvarr egy ruhát, és figyeljem csak meg, estére meglesz, és már abban köszönti a nézőket. Így volt!”
„Eszter különb volt ”
Akkoriban voltak néhányan, akik hatalmas kötőlázban égtek. „Endrei Judittól még egy horgolt takarót is kaptam ajándékba a fiam születésére. De Kudlik Juli, Takács Marika is ügyesen kötöttek, mert akkoriban ez volt a divat.” Tamási Eszter viszont varrt, és nem is akárhogyan, meséli Éva. „Mindannyian a magunk ruháit hordtuk, a mi ízlésünkre volt bízva, hogy mikor miben ülünk a kamera elé, és muszáj volt divatosnak maradnunk. De Eszter nem csak ebben volt különb nálunk. Sosem mondta például a sztenderd szöveget, butaságnak tartotta, és nekem is azt tanácsolta, hagyjam el nyugodtan a felesleges köröket, és hagyjam a ’Köszöntöm önöket’ kezdetű mondatot. Elég a ’Jó napot kívánok!’ Milyen igaza volt. Egyből kevesebbet bakizott az ember. Hihetetlen természetes, igazi egyéniség volt!”
„Messziről szeretjük”
Mindketten rajongtak az életért, és valószínűleg ma is remekül megértenék egymást. Évának amúgy is szokása minden általa szeretett embert vendégül látni, senkivel nincs rosszban a környéken sem. „Van egy kedves szentendrei kolléganőm, Endrei Judit, akit szintén nagyon kedvelek, és az évek alatt nagyon jó barátnők is lettünk. De tiszteletben kell tartani, hogy vannak közöttünk, akik nem olyanok, mint én. Talán úgy gondolják, hogy a televíziós munkájuk utáni privát életük már nem tartozik a külvilágra. Ilyen Berkes Zsuzsa is, akit csak messziről szerethetünk, 25 éve én magam sem tudok róla semmit.” Azt a kolléganőjét sem vezette még körbe a házában, és nem tudta megkínálni sem, aki alig tíz percre lakik tőle. „Kudlik Julit öt éve volt szerencsém látni. Stramm, életvidám és hihetetlen jó humorú nő még mindig. És isteni süteményt hozott a Mohai Gáborék kertjébe szervezett bemondótalálkozóra is, amit a magamfajta háziasszony megjegyez! Az első hamis tiramisuját sem felejtem, amit valamikor a hetvenes években készített nekünk, a kollégáinak egy tévés bulira. Rumba áztatott babapiskótából, és mivel akkoriban még nem volt divatban a mascarpone, egyszerű vaníliapudingból csinálta. Az is isteni volt! – mosolyodik el Éva, aztán megjegyzi, igazán sosem sikerült megköszönnie Julinak a szentendrei házukat. – Amikor túladtunk a pasaréti otthonunkon, volt egy kis pánik, mert alig három hónapunk volt megtalálni álmaink házát. Kudlik Juli azonnal összekötött az ingatlanosával, én pedig, amíg élek, hálás leszek neki. De amióta beköltözünk, sosem járt nálunk, amit nagyon sajnálok. Annyi témánk lehetne, ha többet láthatnám, de nem tolakodom.”
Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu
