Anna, hogy telt az ünnepség, mennyire érintik meg a születésnapok?
Trokán Anna: Eddig nem igazán érintett meg, de most, hogy betöltöttem a 38-at, már lehet, hogy többet nem fogok ünnepelni (nevet). Egyébként a fiamnak, Karesznek négy nappal előttem, június 25-én volt az ötödik születésnapja, úgyhogy mint minden évben, most is az övével voltam elfoglalva, a sajátomról rendre megfeledkezem. Amióta édesanya vagyok, nyilvánvalóan más a prioritás.
Mi az a szülői örökség, amit szeretne továbbadni a gyerekének?
T. A.: A legfontosabb örökségem, hogy rengeteg önbizalmat kaptam a szüleimtől. Úgy nőttünk fel a testvéremmel, Nórival, hogy minden, amit csináltunk, az jó, nem szúrtak le feleslegesen, nem fegyelmeztek folyton, csak bátorítottak és támogattak. Én is ezt szeretném továbbadni a fiamnak, hagyom élni, tapasztalni és a saját lábára állni.
Hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára, az apukájával való kapcsolatára?
T. A.: Tizenegy éves voltam, amikor a szüleim elváltak, és a húgommal mindketten apuval maradtunk. Tulajdonképpen adott volt, hisz mi maradtunk a családi házban, és egyikünk sem akart kiszakadni a megszokott környezetből. Ami pedig aput illeti: óriási szerelem a miénk. Nála jobb szülőt nem is kívánhattam volna! A legnagyobb ősbiztonságot nyújtotta számomra. Minden lelki dolgot, kérdést, kételyt meg tudtam vele beszélni. Másfél óra után úgy álltam fel a kanapéról, hogy az égvilágon semmi bajom nem volt, és minden kérdésemre választ kaptam.
Péter, a válást követően hogyan sikerült összeegyeztetnie a karrierjét a gyermekneveléssel, ki volt a segítségére a mindennapokban?
Trokán Péter: Az édesanyám a közelünkben lakott, úgyhogy ő napi szinten a segítségemre volt, aktívan részt vett a mindennapok lebonyolításában, nagyon meghatározó szerepet töltött be az életünkben. Aztán nekem is lett egy új kapcsolatom, akivel a lányok nagyon jóban lettek, így egy pótanyukát is kaptak. A gyereknevelést egyébként nem lehet tanulni, zsigerből kell jönnie. Én az első pillanatban ráéreztem, hogyan kell bánni a lányaimmal, legalábbis nagyon igyekeztem mindent átadni és jó példát mutatni nekik.
Anna, mi volt ön számára a legfontosabb szakmai tanács, amit az apukájától kapott?
T. A.: Az, hogy várjam meg, amíg engem keresnek, üljek meg a fenekemen, és ne kopogtassak mások ajtaján, mert előbb-utóbb úgyis kelleni fogok. Ezt olyannyira betartom, hogy most is itthon vagyok, meg se mozdulok (nevet). Komolyra fordítva a szót, még bemutatókra sem járok, kifejezetten rosszul menedzselem magam, és lusta vagyok, ennek ellenére szerencsére mindig csörög a telefonom.
Péter, régóta Paloznak és Budapest között ingázik. Miért döntött a kétlaki élet mellett?
T. P.: Húsz éve minden nyaramat Paloznakon, a Balaton partján töltöm, és nagyon élvezem, hogy itt, a faluban egészen más emberekkel találkozom, mint a fővárosban. Ilyenkor teljesen kiszakadok a nyüzsgésből, a színházi életből, és csak a feltöltődésre, pihenésre koncentrálok. Persze vidéken sem tétlenkedem, hisz a ház körüli teendőket el kell látni, és a szőlőbirtokon is van mit csinálni, de utána jólesik kiülni a Balaton-partra és csodálni a vizet.
Anna, az édesapja már többször is említést tett arról, hogy egy focicsapatnyi unokát szeretne. Mikor várható a második baba érkezése?
T. A.: A kisfiam születése után úgy éreztük a férjemmel, hogy kicsit ki kell fújnunk magunkat, de természetesen tervben van a családbővítés. Már Karesz is várja a kistesót, mindig félreteszi a kinőtt ruháit, cipőit, és mondogatja, hogy ez majd a kicsié lesz. Nagyon készül!
Péter, természetesen ön sem ússza meg a köszöntést. Mit kívánhatnék a születésnapja alkalmából?
T. P.: Én már évek óta csupán három dolgot szeretnék: egészséget, egészséget, egészséget! A többit megoldom, csak az legyen rendben, és nagy balhé már nem lehet. Szerencsére nincs okom panaszra, úgy érzem, becsülettel, tisztességgel mindent elértem, amit szerettem volna, s így, hogy belátható közelségben van a végállomás, már nem foglalkozom felesleges dolgokkal, csak azzal, ami örömöt jelent. Két évvel ezelőtt szerződtem a székesfehérvári Vörösmarty Színházba, ahol a világjárvány miatt alig tudtam játszani, úgyhogy remélem, most már végre a társulat hasznára lehetek. Ami pedig a magánéletemet illeti: szeretnék minél több időt a két lányommal és az unokámmal, Karesszel tölteni!
A kiemelt képen Trokán Péter a két lányával, Nórával (balra) és Annával (Fotó: Rózsa Erika/fotocentral.hu)
