Címlapsztori

Molnár Andrea és Szente Vajk – Kínosan ügyelnek arra, hogy ne lássák őket intim helyzetben

Igencsak friss a táncművész és a rendező viszonya, ám ismerőseik szerint nem csupán futó kapcsolatról van szó.

Vajon hol keresztezi egymás egy elismert, tévés show-műsorban szereplő táncosnő és egy Jászai Mari-díjas rendező útja? – tanakodtak sokan azok után, hogy napvilágot látott a hír: a Dancing with the Stars gyönyörű zsűritagját, Molnár Andreát, gyengéd szálak fűzik a sikert sikerre halmozó színész-rendezőhöz, Szente Vajkhoz. Minden a színházban kezdődött, erről lapunk biztos forrásból értesült. Andi, aki táncos lévén érdeklődik a kultúra, a színház iránt, Vajk több rendezését is látta különböző teátrumokban. Először az Erkel Színházban bemutatott Puskás-musicalre váltott jegyet, aztán a Játékszínben a Legénybúcsút nézte meg, majd a kecskeméti színházban az ­Elisabeth című darabot látta. Az egyik előadás utáni partin aztán egymás mellé keveredtek, és szóba elegyedtek. Korábban nem találkoztak, így ott és akkor ismerték meg a másikat, és nem sejtették, hogy hamarosan egészen közel kerülnek egymáshoz. Azért sem számoltak ezzel az eshetőséggel, mert mindketten akkor léptek ki egy hosszú kapcsolatból. Andi év elején döntött úgy volt férjével, Zsolttal, hogy minden erőfeszítésük ellenére öt év házasság után elválnak, Vajkról pedig februárban derült ki, hogy szakított Dobó Katával. Érthetően egyikük sem kereste görcsösen az új szerelmet, ám az égiek megajándékozták őket.

Andrea két éve zsűrizett a Dancing with the Stars című tévéshow-ban (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Ráér egy randira?

A párt jól ismerők azt mesélik, a kapcsolat hivatalosan mindössze három hónapja, április óta tart. Ezért is lepődtek meg, amikor májusban lesifotók jelentek meg róluk a Blikkben. Ráadásul nem is a fővárosban, hanem Kecskeméten kapták őket lencsevégre, ahol Andi meglátogatta a városban rendező Vajkot. A ­páros ezek után úgy döntött, még inkább óvni fogják a gyerekcipőben járó kapcsolatot. Ugyan nem titkolóznak a család és a barátok előtt, nem tagadják le egymást, ha közeli ismerőseik érdeklődnek felőlük, de kerülik a feltűnést, főleg a nyilvánosság előtt, kifejezetten odafigyelnek, hogy ne lássák őket intim közelségben. A zárkózottságáról híres Vajk barátainak sem igazán mesél új kapcsolatáról, a színházban is kínosan ügyel rá, hogy a magánélete ne legyen téma.

Hasonlóan érez most Andi is – ami érthető egy válás után –, de azt nem tudja megállni, hogy ne legyen ott párja nagy szakmai mérföldköveinél. Nemrég a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatott, Vajk által rendezett Kőszívűt is a pre­mier napján nézte meg. Úgy hírlik, Andinak nagyon imponál, hogy ennyire intelligens párja van, és természetesen Vajknak sem lehet oka panaszra, hiszen Andi az életben is olyan, mint a Dancing with the Stars zsűripultja mögött: derűs, jó humorú, laza nő. Barátaik úgy látják, élvezik egymás társaságát, bár Andinak hamar meg kellett barátkoznia valamivel, amivel Vajk minden barátnője szembesült. Olyan sok időt tölt munkával – nem ritka, hogy 16-18 órát dolgozik egy nap –, hogy egy randevút sem egyszerű összehozni vele. Most meg aztán tényleg nagyon aktív időszakát éli, hiszen ő a producere és forgatókönyvírója a Most vagy soha! című, 1848-as eseményeket bemutató filmnek.

A Puskás-musical alkotógárdája (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Ketyeg az óra

Bár friss a kapcsolatuk – amiről egyelőre a Storynak sem szeretnének beszélni –, azt már elárulták, mire vágynak. Vajk úgy fogalmazott, hogy hiába a színház iránti óriási szenvedélye, családról, feleségről és gyerekről álmodik. Andi házasságában is sokszor felmerült a gyermekvállalás, amiről azóta sem tett le. Persze néhány hónap együttlét után még korai lenne ennyire előreszaladni, de ha a barátaik nem tévednek, a 39 éves táncművész és a 41 éves rendező megtalálta a másik felét, innen pedig már csak egy lépés, hogy annyi csalódás, zsákutcába futott kapcsolat után együtt rakjanak fészket, alapítsanak családot.

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!