Címlapsztori

Csocsesz: „A gyermekeim még szokják a gondolatot, hogy párra leltem”

Szerelemmé alakult hosszú barátságuk Angélával.

Azt mondják, ha kopogtat a boldogság, akkor be kell engedni. A zenész is így vélekedett, és bár csak valamivel több mint egy esztendeje hunyt el szeretett felesége, az énekes már párra lelt. „Ha nemet mondok, ki tudja, Angi megvár-e, ki tudja, lesz-e még esélyem arra, hogy boldog legyek, és teljes életet éljek egy nő mellett?” – teszi fel a kérdést. Az énekes szívében örökké él néhai felesége, neki köszönheti a gyermekeit, sok szép évet, élményt, de a szívében jut hely Angélának is. „És ezt Angi el is fogadja. Közhely, tudom jól, de az élet megy tovább, megpróbálom lezárni a múltat, hogy Angival tiszta lappal induljunk.” Tulajdonképpen Csocsesz életének lapjait Angéla jól ismeri, hiszen hosszú évek óta jó barátok. „Amikor megismerkedtünk, az RTL Klubban dolgoztam, ahova Csocsesz is gyakran jött, hiszen a Muzsika TV-n és az RTL Klubon sokat szerepel – idézi fel a kezdeteket Angéla. – Többször beszélgettünk munkáról, aztán ahogyan telt-múlt az idő, minden másról is, és barátok lettünk. Soha több nem volt közöttünk, ő is házasságban élt, én is, bár én később elváltam, munkahelyet is változtattam, ma az egészségügyben dolgozom irodavezetőként.”

„Nekem ő művész úr”

Bár az énekes valódi neve Kiss Attila, Angéla nem szólítja a keresztnevén. „Én Csocseszként ismertem meg, most is így hívom, bár ha nevetünk, vagy ugratom, akkor nekem ő csak Művész úr.”

„Csak legyek boldog”

Mint Csocsesz oly sok barátja, Angéla is vigasztalta az énekest a gyászában, beszéltek telefonon, beültek egy kávéra, ebédelni, majd jóval később öt napra elutaztak Törökországba. Barátként repültek ki, de ennél már többet jelentettek egymásnak, amikor hazautaztak. „Belecsaptunk – mondja a rá jellemző széles mosollyal Csocsesz –, hagytuk magunkat sodorni az árral. Úgy voltunk vele, meglátjuk, mi lesz ebből.” „Nem éreztük, hogy ezzel veszélyeztetnénk a barátságunkat – veszi át a szót Angéla –, szerintem a szívünk mélyén tudtuk, hogy van közös jövőnk. Azt javasolta, azt tartsuk szem előtt, hogy örülünk egymásnak, és annak, hogy megnevettetjük a másikat.” Hogy szerelmes, azt az énekes először két saját gyermekének és nevelt lányának mondta el. „Nem mondom, hogy nem döbbentek meg a gyerekeim, és még szokják a gondolatot, hogy párra leltem, de azt mondták nekem kedvesen, legyek boldog, nekik csak ez számít – meséli Csocsesz, aki hiszi, néhai neje is ezt kívánja neki. Épp a Storynak adott legutóbbi interjújában fogalmazott így elhunyt feleségével kapcsolatban: – Hiszem és tudom, hogy fentről vigyáz rám, és biztosan sokszor ki is nevet, ha csetlek-botlok. Tudom, hogy azt kívánja, éljem tovább az életemet, találjak örömet és boldogságot a mindennapokban, a zenében és a családban. És én eszerint élek tovább.”

A Bledi-tónál is jártak Angélával (Fotó: Archív)

Még külön élnek

Angéla azt mondja, természetesen van különbség a barát és a társ Csocsesz között. „Nagyon tetszik benne, hogy tudja, mit akar, és azt meg is valósítja. Hogy lehet rá számítani, mindig őszintén beszél. A humorára meg szavak sincsenek, és meglepően romantikus” – mondja vidáman Angi, és azt is megjegyzi, hogy bár sok időt töltenek együtt, egyelőre még nem költöztek össze. „Nem kapkodunk el semmit sem – fogalmaz az énekes –, mondjuk úgy, próbaidőszakon vagyunk, de napról napra bizonyosabbak vagyunk abban, hogy ez egy szép, jól működő szerelem, úgyhogy inkább előbb, mint utóbb közös lesz a lakcímünk.”

Kiemelt kép: Rákosi Péter/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!