Címlapsztori

Várkonyi Andrea és Joshi Bharat – Egy család lettek

Mindig jó barátságot ápolt egymással a két tévés, akiknek útjai rendre keresztezték egymást, most pedig a magánéletük is összefonódott: Andrea Mészáros Lőrinc feleségeként, Joshi pedig a vállalkozó párjaként lett a mozaikcsalád tagja.

Nemrég még ­Várkonyi Andi és ­Joshi Bharat se gondolta volna, hogy mára fenekestül felfordul az életük, és az ország leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb embere, illetve az ő volt felesége mellett találják meg a boldogságot. Az élet azonban nagy rendező: Andrea és Lőrinc esküvője után a napokban fény derült Joshi és Kelemen Beatrix boldogságára is.

Barátságból szerelem

Jó ideje tudni lehetett, hogy a műsorvezető – miután elhagyta feleségét, Csillát – újra szerelembe esett. Mint kiderült, a munkahelyén találta meg a párját. Beatrix, a Life TV vezetője és Joshi régóta jóban voltak, a Blikk szerint barátságuk szép lassan mélyült szerelemmé. A közös munkahely megadta a lehetőségét a találkozásoknak, nagy beszélgetéseknek. És volt is mit megosztani egymással – mindketten évtizedekig tartó házasságból léptek ki.

A Mészáros házaspár tavaly szeptemberi válása Beatrix életében is sorsfordító volt. Nem véletlen, hogy a sorselemző-műsorvezetővel egymásra hangolódtak. A felcsúti Hírlap egy korábbi cikkéből ugyanis kiderül, hogy Beatrix is spirituális beállítottságú, sőt egy ilyen gyakorlat kapcsán kezdett festeni. „Odafentről kaptam az indíttatás, egyszer álmomban láttam egy képet, és aztán a valóságban is megfestettem. Csodálatos megtapasztalni, hogy bennünk lévő energiák, rezgések által az embereknek segítenek a képek. Úgy hiszem, hogy mintegy csatornaként működöm, és fentről indíttatva viszem vászonra a színeket” – mesélte Beatrix, akinek egy festménye egy beteg kislányon is segített. A kemény üzletasszony tehát egyúttal tiszta és finom lelkű művész is. Magától értetődő volt, hogy összeköltözzenek a lélekbúvárral, és úgy tudni, Joshi − aki árulja gödöllői házát − vette birtokba Beatrix budai luxusotthonát, bútorozott hozzá.

Egy lépéssel előrébb

Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc egy lépéssel előrébb tartanak, hiszen ők pár hete már a boldogító igent is kimondták. Kettejük kapcsolata már jóval előbb, tavaly napvilágot látott, és villámgyorsan jutott el az esküvőig. A tévés korábban mindig azt hangoztatta, első házassága után többé nem akar férjhez menni, gyermeke édesapjával, Bochkor Gáborral való évtizedes kapcsolata alatt pedig ki is kerülte ezt a szerinte „felesleges hercehurcát”. Lőrincnek azonban odaadta a kezét. Mi több, az évtized esküvőjét tartották meg pár hete Alcsútdobozon. Több száz fős vendégsereg és sztárfellépők körében fogadtak egymásnak örök hűséget.

Egy asztalnál

Tudni kell, a két tévésztár régóta jóban van, nem csak kamerák előtt szoktak beszélgetni egymással, nyilván a közös érdeklődés – Andrea pszichológus, Joshi is a lélek titkaival foglalkozik sorselemzőként – hozta közel őket. Kapcsolatuk most még szorosabb lehet a Mészáros család jóvoltából. A Mészáros gyerekek, akik már felnőttek, sikeresek, jó kapcsolatot ápolnak édesanyjukkal és édesapjukkal, úgy tudjuk, ez a válás után sem változott, mi több, szüleik új párjával is jóban vannak. Nem is olyan elvetemült gondolat, sőt természetes is lenne, ha a vasárnapi ebédnél, jelentősebb családi eseményeknél mindannyian egy asztalhoz ülnének.

Mit mutatnak kettejüknek a csillagok?

Mindketten nagyon erős egyéniségek, ők dominálnak a párkapcsolataikban. Ha kettőjük horoszkópját összehasonlítjuk, akkor meglepő, hogy a kommunikációt jelentő Merkúrok nem túl jó fényszögkapcsolatban állnak egymással. Ebből arra következtethetünk, hogy egy nagyobb családi összejövetelen könnyen összetűzésbe keveredhetnek. Szerencsére Andrea remek diplomata, így mesteri módon tarthatja kézben az embereket, helyzeteket. Így lesz ez a Joshival való kapcsolatában is.

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!