A kibeszélő műsor már szombaton nyilvánosságra került, benne a párok döntéseivel, pedig a szerelmi játék csak kedden ér véget.
Szerző: Szabó Csaba
Nem tagadják, minden szépsége ellenére a tanyasi élet kemény tud lenni. Olykor azért vicces is.
Ezúttal nem életvezetési és főzési tippeket adott a Gasztroangyal.
Több veszteség érte az elmúlt időben a színésznőt, az egyik igen fájdalmas, társa 13 év után hunyt el.
A király és öccse évek óta harcolnak egymással, legalábbis a brit lapok szerint, mégpedig azért, mert András nem hajlandó elhagyni azt a palotát, amelyet...
Pásztori István és válogatott kosárlabdázó párja, Gereben Lívia bebizonyították, hogy a szerelem igenis minden akadályt legyőz: a távolságot, a környezetük...
A Fresh egykori énekesnője mindenképp olyan iskolába akarta beíratni a kisfiát, ahol a tehetségére fókuszálnak, és ahol az életre nevelik.
A színész és felesége, Maráczi Mária 48 éve házasok.
„Antal Imrének meg nekem is volt annyi rutinunk, hogy becsoszogtunk vele”
Az év utolsó napján sok előadóművész túlhajszolja magát.



