Kedvenc ízek, kedvenc helyek – mitől válik egy vendéglátóhely igazán a miénkké?
Vannak helyek, ahova egyszer beülünk. És vannak, ahova visszajárunk.
Vannak helyek, ahova egyszer beülünk. És vannak, ahova visszajárunk.
94 éves korában elhunyt Vámos Magda, aki évtizedeken át tanította öltözködni a magyar nőket. A divat nagyasszonyának második férjét is jól ismerték a tévénézők: Kovalik Károly a képernyő legendás riportere volt.
Ördög Nóra idén egyetlen perc alvás nélkül vágott neki az Ázsia Expressz újabb forgatásának. Ám más formabontó dolog is történt...
Bár múlt héten véget ért a Házasság első látásra című TV2-s reality negyedik évada, a műsor még mindig beszédtémát szolgáltat sokak számára. Nemcsak a szereplők, de a műsor pszichológusai is célkeresztbe kerültek, a szakértők ellen pedig petíció indult. A TV2 a story.hu-n keresztül reagált a közfelháborodásra.
„Ez nagyon kemény, botrányos lesz” – jelentette ki az Ámokfutók frontembere. A dolog szépséghibája azonban, hogy ez a botrány a legjobb tudomásunk szerint már 2012-ben kitört, és csendben el is ült.
Annyira hiábavalónak érzi közéleti témákban közölt videóit, olyan alpári reakciókkal szembesült egy-egy kritikus posztja után, hogy elege lett. Náray Tamás három közösségi oldalról is kivonul. Döntése véglegesnek tűnik, hiába volt rengeteg ember, aki itta a szavait, követte őt a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is.
Elstartolt az Ázsia Expressz új évada, ezúttal Dél-Amerikában küzdenek az elemekkel és egymással a legbevállalósabb celebek. Már az első napok is embert próbáló feladatokat tartogattak, az akadályokat pedig derekasan vette a két realitysztár, Kiara Lord és Dávid Petra. Akik lesújtó véleménnyel vannak szinte az összes versenytársukról...
Harmincöt évesen, kétgyerekes anyaként lett ismert, de később, a sikerei csúcsán is a családját választotta. Wolf Kati ma már bátrabban kiáll magáért, és a magánéletéről is nyíltabban beszél. A Csak Szabadon YouTube-csatorna Nincs Kamu! című podcastjában Ábel Anitának elárulta: van szerelem az életében, amelyre nagyon vigyáz.
A Magyar Állami Operaház jövőjéről és saját pozíciójáról is beszélt Ókovács Szilveszter. Illetve felidézte Magyar Péterrel kapcsolatos emlékeit is.
Burak Deniz hiába kért nyilvánosan bocsánatot, kolléganője, Nilperi Şahinkaya nem békült. Egy adanai szállodában történt éjszakai szóváltásból évekig tartó büntetőügy lett. Az Egy éjszaka meséje főszereplőjét végül felmentették, a másik fél azonban jelezte, megtámadja a döntést.