Kafi Rea Milla: „Életemben először igazán várom a karácsonyt!"
Az Ázsia Expresszből ismert modell, Kafi Rea Milla és férje karácsonya idén egészen más lesz, mint az eddigiek, hiszen nyáron megszületett a kisfiuk, Jonatán.
Az Ázsia Expresszből ismert modell, Kafi Rea Milla és férje karácsonya idén egészen más lesz, mint az eddigiek, hiszen nyáron megszületett a kisfiuk, Jonatán.
Újra szóba került a botrányos videója – elmondta, képtelen volt végignézni, és hogy még ma is nagyon bánja.
A népszerű influenszer, Henry Kettner és felesége februárra várják az első gyereküket. A főbb vizsgálatokon már túl vannak, és az is eldőlt, Rebeka hol és hogyan fog szülni. Kettejük közül ráadásul Henry izgul jobban…
Brasch Bence szerint már az egyetemen beléjük kódolják, hogy nem elég jók, és emiatt van annyi önbizalomhiányos ember a szakmában. Básti Juli sem akarta elhinni, amikor fiatal kollégája megdicsérte.
Juhász Árpád nemrég lebetegedett, magas láza volt, azt hitte, tüdőgyulladása van. A lapunknak elmesélte, hogy orvos is járt nála. Szerencsére már jobban van, de még nagyon gyenge.
A sztárcsemete szerepet kapott a Legénybúcsú című filmben.
Egyre több aggódó kommentet lehet olvasni, miszerint a műsorvezető már-már túlságosan lefogyott. De persze vannak köztük olyanok is, amiket pusztán rosszindulatból írtak. Erre reagált most Barbi.
A Sztárban Sztár All Stars döntőjében Dér Heni, Freddie és Vavra Bence küzdöttek meg az első helyért. Bár csak egy nyertes lehet, a harmadik helyezett is győztesnek érzi magát.
Nyári Dia, amint megtudta, hogy várandós a kislányával, legszívesebben világgá kürtölte volna a hírt. Néhány hónap titkolózás után most bejelentette boldogságát.
Nádai Anikó vőlegénye, kisebbik gyermekének édesapja, Hajmásy Péter túl van a szívműtéten. Most először mesélt az operáció utáni időszakról, ami őt és a tévést is megviselte lelkileg.