Eladták Zámbó Jimmy legendás csepeli házát
Zámbó Jimmy mindkét ingatlanja új vevőre talált. Előbb a legendás ráckevei nyaraló, most pedig két év után a kétszintes, 200 négyzetméteres csepeli ház is vevőre talált.
Zámbó Jimmy mindkét ingatlanja új vevőre talált. Előbb a legendás ráckevei nyaraló, most pedig két év után a kétszintes, 200 négyzetméteres csepeli ház is vevőre talált.
A legendás tévés úgy fogalmazott, hogy jelen pillanatban sem igazán felhőtlen a viszonyuk Friderikusz Sándorral. Felidézte, hogyan indult, és miért volt mindig hullámzó a kapcsolatuk.
A brutális kegyetlenséggel meggyilkolt színésznő halálának 26 évfordulóján unokatestvére mesélt arról, hogy Soproni Ágnes villája miért lett az enyészeté. Sólyom Zsolt zenészhez nagyon közel állt a színésznő.
A Házasság első látásra műsora közel sem azt az eredményt hozta a bokszolónak, amire vágyott. Helyette komoly traumáját hozta felszínre, aminek feldolgozása ma is nagy feladat számára. A nem várt fordulat a műsor után következett.
Ruttkai Éva számára Latinovits halála után nehéz évek következtek. Előbb agyvérzést kapott, majd halálos diagnózist. Két év alatt legyőzte a rák. Utolsó éveiben a színpad tartotta benne a lelket.
Ki hitte volna! A brit korona érdekes szálon kapcsolódik Hollywoodhoz: Jake Gyllenhaal Vilmos herceg távoli rokona. Igaz, a rokonság nem új keletű – évszázadokkal ezelőtt volt egy közös ősük.
Kinek higgyen az ember, ha nem az orvosnak? Mészáros Norina hitt, kétszer is, mellplasztikáját mégis mindkét alkalommal elrontották. Az édesanya most harmadszor is kés alá fekszik, de már egészen más körülmények között, és idehaza.
Túl az ötvenen, a nyilvánosság teljes kizárásával ment férjhez Koós Réka színésznő. A nagy napra még novemberben került sor, de titkát ez idáig nem szerette volna megosztani.