Ivancsics Ilona: Olyan lett a férje, amilyennek megálmodta
Tavaly a Story az AI segítségével megalkotta Ivancsics Ilona számára a Nagy Ő-t és láss csodát, az, akit megálmodott magának, testet öltött...
Tavaly a Story az AI segítségével megalkotta Ivancsics Ilona számára a Nagy Ő-t és láss csodát, az, akit megálmodott magának, testet öltött...
A termálvizes fürdőzés évszázadok óta szerepet kap az egészség megőrzésében. Olyan hagyomány, mely korunkban is értéket képvisel. Ma már bizonyított tény, hogy a gyógyvíz regeneráló és preventív hatása legalább olyan jelentős, mint a terápiás hatása.
A Dancing with the Stars két profi táncosa, Tóth Katica és Suti András 8 évig alkottak egy párt. Ennek ellenére máig együtt dolgoznak, táncolnak. Katica Andris új párját is jól ismeri.
Máig nagyon energikus Isaura, azaz a brazil színésznő, Lucélia Santos. Két házasság és egy hosszú párkapcsolat után a szerelemből már nem kér. Élvezi az egyedüllétet.
Soma hálószobájában és dolgozószobájában eddig a káosz uralkodott. A REnoválók című műsorban azonban úgy átalakították a helyiségeket, hogy jól elkülönüljenek egymástól, és rendezettebbek legyenek.
Pindroch Csaba és Verebes Linda azt vallják, a jó házasság nem egy bizonyítvány, hanem egy életvégig tartó iskola, ahol sosincs vége a munkának. Tudhatnak valamit, hiszen ők már 26 éve házasok.
Az idei Nyerő Páros szereplői, Bódi Bence és Varga Rebeka őszintén meséltek a kapcsolatukról. Múltjukról, jelenükről, még jövőjükről is, ami nem biztos, hogy közös lesz.
Kálloy Molnár Péter végig hitte, hogy egy nap visszatérhet a színpadra, és ott folytathatja, ahol alattomos betegsége miatt abba kellett hagynia. Szervezete azonban nem bírta tovább, és feladta a harcot.