Véget ért a Házasodna a gazda - Ki maradt együtt, ki lépett tovább?
Galériánkból kiderül, hogyan ért véget a gazdák számára a Házasodna a gazda, és az egyik a gazda az új kapcsolatáról is nyilatkozott a story.hu-nak.
Galériánkból kiderül, hogyan ért véget a gazdák számára a Házasodna a gazda, és az egyik a gazda az új kapcsolatáról is nyilatkozott a story.hu-nak.
Laky Zsuzsi és férje, Dietz Guszti győzedelmeskedtek az idei Nyerő Párosban. Elárulták, mire költik a 2,5 millió forintos nyereményüket. De arról is beszéltek, kikkel lettek jóban, és melyik barátságból nem lett végül semmi.
Bár Horváth Ákos családját nagyon megrázta, hogy a színészt brutálisan megverték, nagyon büszkék rá. A story.hu-nak megszólalt Ákos édesapja, Horváth Zsolt, és rajta keresztül a színész is üzent az érte aggódóknak.
A Black II Black egykori énekese, Bebe megmutatta új párját, aki a Celebrandi után Lukács Mikivel találkozgatott. De több tévéműsorban is szerepelt: a Házasodna a gazdában, A Nagy Ő-ben és a Séfek Séfében is.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház színészére, Horváth Ákosra csütörtökön támadt rá két tolvaj egy boltban. A művész súlyos sérüléseket szenvedett, de szerencsére már kiengedték a kórházból. Az üzlet dolgozói sem maradtak csendben.
Mészáros Bende leírta zsigmond Anginak, hogyan kellett volna viselkednie – nem késett a válasz. Talán rájuk is lecsap a Nyerő Páros átka?
G.w.M. és Nagy Melanie csúnya szakításának még csúnyább az utóélete. A rapper most élő adásban üzent két nagyobb gyereke édesanyjának.
Brutálisan megverték a szombathelyi Weöres Sándor Színház színészét, Horváth Ákost, aki azután avatkozott közbe, hogy két bolti tolvaj rátámadt egy eladóra és az üzletvezetőre. A színház közleményt adott ki.
Példátlan dologra készül Brigitte Macron, a jelenlegi francia elnök, Emmanuel Macron felesége: tudományos eszközökkel és fotókkal bizonyítja, hogy tényleg nő, és nem férfi. De Carla Bruni, Nicolas Sarkozy felesége sem élete legboldogabb időszakát éli...
Egy kullancscsípéssel kezdődött Jaksity Kata és lánya, Jázmin kálváriája, és még mindig nem tudják biztosan, hogy hol a vége. A tévés gyermekét kezelték már Szlovákiában, és egy antibiotikum-kúrán is túl van.