Mindenki úgy hal meg, ahogy élt! Hadas Kriszta élete elválaszthatatlan volt a médiától, ha nem dolgozott is újságíró volt, rajongva szerette az embereket, akiknek mindig segíteni akart. „Ő volt az az ember, aki a körülöttem lévő nők közül – anyukám után – a legjobban megértett, mert ugyanúgy gondolkodtunk bizonyos dolgokról, és sokat beszélgettünk. Ha volt egy lelki problémám, ő hallgatott meg, ha neki volt, én hallgattam meg őt, és azt hittem, tényleg csak felhívom, hogy megkérdezzem, hogy van, mi a helyzet vele, és nem is számítottam arra, amit a telefonban mondtak” – mondta arról az utolsó hívásról Berecz Péter, a Heti Napló riportere vasárnap a műsor YouTube-csatornáján indított live adásban.
Negyvenéves barátság
Ő volt, aki könnyeit nyelve, azonnal riasztotta Sváby Andrást mint a család egyik legközelebbi barátját. András pedig Hadas Kriszta lányával, Sárával azonnal közölte a hírt. Azóta a Heti Naplóban bevallotta, akkor még higgadt volt a telefonban, egyébként sem az a sírós fajta, de az egyik legrégebbi barátjaként azóta képtelen könnyek nélkül gyászolni, és élete legnehezebb napjait éli. Hadas Krisztát közel negyven éve ismerte meg. „ Nagyon sokat sírtam az elmúlt napokban. Olyan volt, mintha a testvérem lett volna. Az első rádiós riportjánál is ott voltam, igaz, akkor még én sem voltam gyakorlott újságíró, de mellém osztották be a rádióban a Krónika rovatnál, és az volt a feladatunk, hogy menjünk ki és csináljunk valami utcai montázst közösen. Annyira emlékszem az egész helyzetre, ahogy mentünk, a magnóval szerencsétlenkedtünk és közben röhögtünk. Elképesztő csaj volt, sziporkázó, ugyanakkor pontos értékítélettel rendelkezett. Nagyon adtam mindig a szavára” – mondta el az ATV Start műsorában.
A „közös gyerek”
Bár Hadas Kriszta 1997-ben az induló RTL Klubhoz szerződött, Sváby hívására 2000-ben átigazolt a TV2-höz. Igazi vészhelyzet című dokumentumreality sorozatukat is közösen jegyzik, és úgy tekintettek rá, mint közös gyerekre. Sváby mondta a felkomfokat, de Kriszta volt az, aki egy hónapra beköltözött egy gyerekkórházba, és a szereplőválogatástól a forgatásig mindent intézett, nagyon sok munkája volt benne. A dokumentumfilmért végül elnyerte a Magyar Orvosi Kamara médiadíját. De szinte az összes munkáját felsorolhatnánk, mert nem volt olyan év, olyan alkalom, amikor Kriszta nem szenvedéllyel, nem teljes erőbedobással dolgozott. Így tett a halála előtti este is. Akkor épp a Bálint Házban vezette le Családmesék sorozatának következő részét Csonka Andrással és testvérével. Az ottlévők elmondása szerint nyoma sem volt rosszullétnek, gyengeségnek, utólag azonban sokan már intő jelként értelmezik, hogy Kriszta többször is vizet kért, melege volt, de a teremben olyan fülledtség uralkodott, hogy rajta kívül többen is így éreztek.
„Most nem tudjuk, hogy mi legyen”
Fiatalabb korában egy ministroke-ot már lábon kihordott, és amikor már annyira feltűnő volt, hogy alig hall, kollégái bevitték az ügyeletre. A munka volt az élete, ez a fáradhatatlan hozzáállás élete végéig jellemző volt rá. Igaz, az utóbbi években, főleg, amióta unokája született, már ő is jóval komolyabban vette az egészségét: törődött magával, eljárt edzeni, ha épp nem fia meccsein szurkolt vagy unokázott, mert ezek az élmények mindig nagyon töltötték. Szeretett volna sokáig élni, sokáig ott lenni a családnak, és szükség is lett volna még rá… Most őt gyászolja a férje, Balassa János, lánya, Kakuk Sára, veje, Dóra Béla, 2001-ben született unokája, a kis Róza és kamasz fia, Zsigmond is, aki nagyon korán veszítette el az édesanyját. Hadas mindig nevetve mesélte, hogy tud perlekedni velük, ha hazaérve bárki széthagyja a holmiját, és neki azonnal porszívót kell ragadnia, de valójában élt-halt mindannyiukért és bármennyi munkája volt, sosem fordulhatott az elő, hogy ne gondoskodjon róluk. Nekik rohant el a hosszú hétvégére is bevásárolni a Fény utcai piacra. Ahogy mindig, ezúttal is szeretett volna főzni valami finomat, de rosszul lett, és már nem tudták újraéleszteni. Megszámlálhatatlan riportja és dokumentumsorozata mellett, amelyekkel rengeteget adott az embereknek, végül még a halálával is tanított: mégpedig arra, hogy igenis muszáj néha megállni. A gyász idején sokan próbálják, de csak kevesen találják a megfelelő szavakat a halálára, mert arra, hogy egy életerős, jó kedélyű, humoros és szerethető csodaembernek 53 évesen búcsúznia kell az élettől, senki nem volt felkészülve. „Csütörtökön a WMN szerkesztőségében véletlenül rátok nyitottam az ajtót, amikor Annával Insta-videót vettetek fel a Jön a nagyi! cikksorozatod következő részéhez. Szombaton jelent volna meg, most nem tudjuk, hogy mi legyen” – búcsúzik D. Tóth Kriszta is kollégájától a wmn.hu szívfacsaró cikkében…
Mindig segített
Sokan akartak rá hasonlítani, sok emberre hatott, még többre, amióta elvállalta az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorában a szereplést. Kriszta a műsorba kicsit pihenni is érkezett, még barátnője, Bódis Kriszta egy könyvét is magával vitte, de a nyomozás végül teljesen magával ragadta. A nyereményt pedig, amit harmadmagával elvitt, éppen a kedvelt írónője és barátnője által vezetett Van Helyed Alapítványnak ajánlotta fel, hogy szegény gyerekeket támogasson. „Nem akartad, hogy beszéljek róla, hogy nekünk adtad a díjadat, nem azért adtad, hogy dicsekedj vele, tudom, de muszáj volt elmondani, mert üzenete van. Önző módon, nekem azt üzente, hogy te vagy mellettünk, nagyon sokat jelentett. Sokat jelent! Együtt kezdtük a tévés pályát, a filmezést. (…)Néhány napja beszéltünk, és éppen azért voltunk kétségbe esve, hogy mennyire szeretnénk segíteni az embereknek. Te itt, én ott, és fordítva, de nem igazán tudunk, hiába igyekszünk. Ez a realitás, vigasztaltuk egymást és megegyeztünk, hogy nem adjuk fel!” – olvasható Bódis Kriszta közösségi oldalán.
Kiemelt kép:
