Napi friss

Íme Tóth Gabi válasza Szente Vajk oltására

A színész-rendező irtó ciki helyzetbe hozta az énekesnőt és szerelmét.

Szebben nem is indulhatott volna Tóth Gabi és Papp Máté Bence története a Dancing with the Stars műsorában, minthogy Szécsi Pál egyik leggyönyörűbb dalára, a Két összeillő ember című számra egy szerelemes rumbát táncolnak. Ám a zsűritagok közül, egyedül Ördög Nóra értékelte pozitívan a látottakat. Juronics Tamás főként kritikával illette a páros produkcióját, és közölte Gabival, hogy igazán elhagyhatná már a “bántott nő szerepét”, Szente Vajk pedig páros lábbal beleszállt Gabiékba. „Picit úgy vagyok a helyzetetekkel, hogy volt a 90-es években ez az Álomhajó című szám, és hogy úgy szívesen kikerülnéd, de mindig szembejön. Szóval, hogy elkezdődik a nap, gyanútlanul jössz-mész a világban és bámm: “Tóth Gabi és párja!”, bámm: “Együtt megjelentek!” , bámm: “Őszintén vallott”, bámm: “Neki énekelt”. És elkezdem azt érezni, ha nekem ez tök oké és elfogadom, akkor lemehetek focizni? Amikor ide érkeztetek abban reménykedtem, hogy ezt tök jó, mert ebben a műsorban teljesen más kell. Itt nem elég az, hogy ketten vagyunk a világ ellen és befelé fordulunk, hanem el kell kezdeni teljesen más dolgokat csinálni. És most azt érzem, hogy ehhez képest pusztán azt foglaltátok össze, amit eddig is láttunk ebből a dologból, és talán inkább még több táncórára lenne szükség. Ebben komoly hiányosságokat éreztem!” – fejtette ki véleményét a színész-rendező, akinek szavai látszott, nagyon bántják Gabit. Persze, ki ne érezte volna magát kínosan és rosszul, amikor épp egy agyonjátszott retro slágerhez hasonlítgatják, amitől falra másznak. Az énekesnő inkább át is adta a mikrofont a párjának, hogy ő reagáljon a kritikákra, hazafelé azonban már Gabinak is volt egy-két szava a történtek kapcsán. „Hogy a zsűri mit mond… Ők is biztos elolvasták az elmúlt egy évben az újságcikkeket, ők is gondoltak valamit. De mi nagyon erősen azt érezzük, hogy bizonyítani akarunk és meg akarjuk mutatni, hogy nekünk tényleg itt a helyünk, mert tudjuk hogy itt van a helyünk” – kezdte a közösségi oldalán megosztott videójában, majd így folytatta, követőinek, rajongóinak címezve:  – Ti is értetlenül álltok egy-két olyan dologhoz, ami már-már személyeskedésbe ment át, amit mi nagyon nem szerettünk volna. Nem ez volt a célunk vele. Köszönjük, hogy átlátok ezen a média lejárató kampányon, és tudjátok azt, hogy ez pontosan arról szól, hogy minket egy olyan fényben tüntessenek fel, amiben nem akarunk lenni.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárotthon különszáma!

A Story őszi különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!