Napi friss

„Életem végééig vezekelni fogok a bocsánatukért!” – Hujber Feri sírva vallott gyerekeivel való kapcsolatáról a Nyerő Párosban

A múlt sérelmei a jelenlegi párkapcsolatára is kihatással voltak.

Súlyos terhet cipel magával Hujber Feri. Bár a háromgyermekes édesapára a válása óta újra rátalált a szerelem, s ma már harmonikus kapcsolatban él párjával, Szőke Krisztinával a múltját azonban mégsem sikerült teljesen lezárnia. Az ötvenéves színész az RTL sztárpárshow-jában, a Nyerő Páros villájában vallott előző feleségével, Cynthiával való viharos házasságáról, gyermekeivel való kapcsolatáról, amit mai napig nem sikerült teljesen rendeznie.

„Akármilyen furcsa, de nekem csak három párkapcsolatom volt. Egy másfél éves, egy tizenöt éves és most a Krisztivel, akit nagyon keményen megbántottam az előző kapcsolatommal. Nagyon komolyan rányomta a bélyegét az ismerkedésünkre az, hogy én ezeket a dolgokat rajta vertem le. Bántáshegy volt, amit mélyen megbántam és azon vagyok, hogy ezt kijavítsam – vallotta be a könnyeivel küszködve Feri, akinek nemcsak jelenlegi párja, de közös fiuk, Regő és exfeleségétől, Tölgyesi-Khell Cynthiától született gyerekei, Noel és Noa is ráment lelkileg a múltban történtekre. – Az, amikor a látod a saját fiad szemében kihunyni a csodát, amiről tudod, hogy azt mind te okoztad és a kisebbik is sokszor látta, hogy hogy viselkedtem, azért őszintén remélem, hogy egyszer meg fognak bocsátani, és amíg élek vezekelni fogok! Nekik is elmondtam, hogy bármikor, bármit kérdezhetnek velem kapcsolatban, a múltamról, nem fogok letagadni semmit. Ebben Kriszti fantasztikus partner, elképesztő módon segít és támogat!” – zárta elcsukló hangon a színész, aki egyébként 15 évig élt hullámvölgyekkel-, és hegyekkel teli házasságban ex-feleségével, mígnem 2018-ban hivatalosan is elváltak, gyermekeik érdekében ugyanis jobbnak látták, ha külön utakon, de békében folytatják az életüket.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!