Napi friss

Hujber Feri porig alázta a volt feleségét

A színész úgy beszélt, mintha soha nem is szerette volna Tölgyesi-Khell Cynthiát.

Nehéz megmondani, Hujber Feri vajon átgondolta-e mondandóját a Nyerő Páros hétfő esti adásában, vagy csak kicsúsztak a száján azok a mondatok, amikre sokan felkapták a fejüket, és visszanézve, talán már ő maga is bán.

Történt ugyanis, hogy az esti felelsz vagy mersz feladatnál előkerült a múltja. Köztudott, hogy feleségével, Szőke Krisztinával nyitott kapcsolatban élnek, így többen kíváncsiak voltak rá, mennyi nővel volt együtt. Hujber nem habozott, rávágta, hogy több mint kétezerrel. Ezzel egyébként csak fokozta a többiek döbbenetét, hiszen korábban Krisztináról derült ki: több mint ezer férfival bújt ágyba.

Hujber Ferenc és mostani felesége, Krisztina (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

De a színész itt még nem hagyta abba, és kibökte, hogy ez a szám legfőképp az első neje, Tölgyesi-Khell Cynthia alatt ugrott meg ennyire. Majd hozzáfűzte, hogy Cynthia előtt is már Krisztinát szerette… Ezt akár egy szép szerelmi vallomásnak is fel lehetne fogni, csakhogy a színésznél 18 évvel fiatalabb Krisztina abban az időben – amikor Hujber és Cynthia 2004 és 2018 között házasok voltak – még gyerek volt. Nyilvánvalóan ekkor még fogalmuk sem volt róla, hogy egyszer összesodorja őket az élet.

A színész és volt felesége, Tölgyesi-Khell Cynthia (Fotó: Szabó Lilla/fotocentral.hu)

Mindeddig úgy tudtuk, Cynthiával nagy szerelem tombolt közöttük 15 éven át, amiből két gyermekük is született. Az UFO együttes egykori énekesnője ráadásul a végsőkig kitartott Hujber mellett, és a színész legdurvább lejtmeneteiben is fogta a kezét, ameddig csak bírta. Ezek a szavak bizonyára nem esnek jól neki még ennyi év távlatában sem, főleg nem attól az embertől, akit két gyermekkel is megajándékozott.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!