Ernyey Béla új műsorát nem egyedül vezeti, egy fiatal barátjával, a stílustanácsadó Bihari Ádámmal ülnek a kamerák elé hétről hétre. A második rész rögtön azzal kezdődik, hogy Ádám – végigmérve, hogy Béla milyen szettben érkezett – kijelenti: „Kis hazánkban, ne felejtsd el, ami rajtad van, az minimum a kötél általi halál egy nyilvános megkövezéssel megfűszerezve.” Majd azt is megjegyzi – természetesen kellő iróniával és humorral –, az, hogy Bélán nincs zokni, ráadásul egy gyönyörű, sárga mokaszin van a lábán, az ő korában egyszerűen megengedhetetlen.
Megtalálta az útját
Hogy Béla mit visel, illetve mit tesz, az azért is kap ekkora hangsúlyt a műsorban, mert az élete, a mindennapjai kerülnek terítékre benne. Mindig is túlságosan szabadelvűnek tartották, olyannak, aki a rendszerrel, a szabályokkal szembemegy – de nem tagadja, ez jórészt így is van. „A szabadság mindig is olyan volt nekem, mint a friss levegő vagy a tiszta víz, képtelen voltam nélkülük létezni. És miután egy elnyomó rendszerben váltam felnőtté, sokáig fogalmam sem volt róla, hogyan fogok ezzel a hiánnyal a szívemben élni és dolgozni. De 1973-ban hirtelen megtaláltam azt az utat, amelyen végigmenve, nem kellett a szülőhazámmal, Magyarországgal szakítanom, miközben egy addig csak remélt művészi távlat nyílt meg előttem először Ausztriában, később pedig Németországban – mondja Béla a Storynak, amikor arról kérdezzük, mit jelent neki szabadon létezni és gondolkodni, illetve milyen érzés különcnek lenni. – Engem nem zavar, hogy különc vagyok, vagy annak tart a világ. A magam kis rendszerében minden egyes megnyilvánulásomra van magyarázatom, és sohasem csinálok valamit csak azért, hogy feltűnjek vele. Lehet, hogy én vagyok a világ legnormálisabb különce?”
Szélmalomharc
„Imádok polgárokat pukkasztani. Most mit csináljak?!” – jelenti ki Béla az Ernyey & Bihari podcastben, mire beszélgetőtársa hangos nevetésben tört ki. „Miután már a kezdetekkor sem értették sokan, hogy miért reagálok másként egyes, a társadalom, a környezetem, de még a művészvilág által is ellentétesen értelmezett felvetésekre, egy idő után rá kellett jönnöm, hogy engem már fiatalon is magányos farkasként könyvelt el a világ – folytatja a színész a témával kapcsolatban lapunknak. – Miközben részemről ez a magatartás sohasem volt tudatos, és semmi szándékosság nem volt benne. Viszont azt is korán észrevettem, hogy ez a fősodrással gyakran ellentétes irányú megnyilvánulás sokakat meglep és disszonanciát szül bizonyos agyakban, általában a véleményvezérekben és a döntéshozókban. Ezért már igen fiatalon el kellett döntenem, hogy beállok-e magam is a bólogató agyhalottak népes táborába, és tolok egy szekeret, amelyre soha nem kívántam felülni. Vagy felvállalva a világról és a színészsorsról alkotott egyedi véleményemet, megharcolom a magam Don Quijote-szélmalomharcát. És én az utóbbit választottam, az idő pedig, úgy érzem, engem igazolt.”
„Kötelező kritikusnak lenni”
A műsorban gyakran tűnik kritikusnak, legyen szó öltözködésről, a férfitársairól, akik nem törődnek magukkal vagy az egészségükkel, vagy a nőkről, akik a házasságukban elhagyják magukat – pedig évekkel ezelőtt utóbbiért egyszer már kapott hideget-meleget. „Szerintem nem lehet vagy szabad, hanem kötelező kritikusnak lenni! – magyarázza a Storynak. – Kritika nélkül ugyanis nincs vélemény-ütköztetés, nincs edukáció, és nem érjük el azt a célt sem, amiért a vitát létrehoztuk. Viszont véleményformálóként azt is hamar fel kell ismerjük, hogy a túlzott kritika és az állandó negatív légkör pontosan azt öli meg, ami az ilyen típusú műsorok lényege. Azaz a nézők világról alkotott véleményének kiszélesítését és a tapasztalat átadását a fiatalabb generációknak, akiknek egy-egy adás végén érezniük kell, hogy sok nyitott kérdésükre kaptak választ, és rengeteg pozitív dologgal lettek gazdagabbak.”
„Ha stílus van, minden van”
Béla azt is elárulta, mi a célja a podcastnek. „Elsősorban az a típusú segítségnyújtás, amelyre az erre nyitott embernek szüksége lehet, mindezt persze sok humorba csomagolva. Legyen szó magánéletről, divatról, jómodorról, előmenetelről vagy csak az elménk csiszolásáról. Vagy ahogy ezt podcasttársam és barátom, Bihari Ádám nálam sokkal frappánsabban egyetlen mondatba sűrítette: ’Ha stílus van, minden van!’”
Kiemelt kép: Bognár Bogi