Az énekesnő minap az Életút című YouTube-műsorban vendégeskedett. Többek között arról mesélt, hogy ahogy azt is igyekeztek elfogadtatni a közönséggel, hogy színes hajjal, olykor kopaszon lépnek színpadra a Pa-dö-dővel, úgy azt is, amikor Lang Györgyi már tolószékben énekelt. „Amikor Györgyi gimnazista volt, ez a betegség már akkor elkezdődött. És amikor főiskolás volt, és utána, amikor én őt megismertem, már diagnosztizálták ezt a betegséget. Tehát tudtuk, hogy ez egy, öt, tíz, negyven év múlva jön. Akkor már kettős látása volt, már jöttek azok a jelek, amikből arra lehetett következtetni, hogy valami lesz. Amikor Györgyi megvette a lakását Pesten, akkor – én imádok lakberendezni, mindenféle ilyen dolgot csinálni – már tudatosan úgy csináltuk meg a lakást, hogy körbejárható legyen, hogy széles legyen minden, ne legyenek küszöbök, hogy süllyesztve legyen a kád. Tehát felkészülve arra, hogy egyszer lesz egy tolószékes időszak. És hát ez követhető volt, és sajnos tudtuk azt, hogy ez a betegség megy előre, ennek mindig volt jele, amit Györgyi elképesztő módon elütött. Az ő lelki ereje, és az ő mindene tartotta bennünk a lelket, akik kétségbe voltunk esve persze, amikor ezt láttuk. De fantasztikus, ahogy ő ezt viselte. Az utolsó napig ő volt nyeregben – csuklott el Falusi Mariann hangja. – Szóval mi mindig szerettük ezeket a dolgokat így mutatni: hogy mi tudunk, hogy mi ugyanúgy csinálunk mindent. Ugyanúgy csinálunk mindent kövéren… Adtunk arra, hogy ugyanazt a koreográfiát – akár a Madonna számnál, ’madonnás ciciben’, ilyen csúcsos melltartóban mentünk – megcsináltuk, amit a táncosok, akik profi táncosok is voltak. Erre súlyt fektettünk. És hogy megcsináljuk azt kövéren is, amit bárki megcsinál. És megcsináljuk tolószékben is azt, amit bárki megcsinál. Fogadjátok el! – de nem mindig fogadták el… – jegyezte meg. – Talán a második évben, amikor székbe került, nekem fontos volt, hogy menjünk, és ugyanúgy fellépjünk. Györgyi is akarta. Neki fel sem tűnt, hogy székben van, mármint úgy értem, hogy teljesen úgy viselkedett. Nekünk fontos volt az, hogy ha már az elején elfogadtak minket lila hajjal, meg kopaszra nyírva, meg mit tudom én, akkor fogadjanak el most is, hogy beteg ember áll, vagyis ül a színpadon – mondta, majd sírva folytatta. – Bőgni fogok… Tehát ez nagyon nehéz, mert anyukám januárban halt meg, Györgyi májusban, és teljesen egyedül maradtam, tehát senkim sincsen. Hát a kutya, a Peti, aki 19 éves. Úgyhogy ez nagyon nehéz. Az egyetlenegy, amibe kapaszkodni lehet, az az a csapat és az a család, amit együtt hoztunk össze, és amit összetartottunk.”
Györgyi halála óta Mariann alig vett ki szabadnapot, a munkába temetkezett. „Mindent elvállaltam, és mindent csináltam munkamániás módon, és ez azóta is így van. Merthogy tudom, ahol én ott vagyok, akkor ott ő is ott van – hangsúlyozta. – És viszem azokat a feladatokat, hogy a Kulkával ebédelek minden héten egyszer, hogy az Ilikének megcsináltatom otthon a fürdőszobában a nem tudom micsodáját – a soproni kislánynak, akit negyven éve ismerünk. Szóval ezek a dolgok… Hogy megy tovább… Hogy ne tűnjön fel, hogy nincs itt Györgyi, merthogy itt van.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
