Napi friss

Exével kell versenybe szállnia Tóth Gabinak

Íme, a Sztárban Sztár All Stars-évadának versenyzői.

Tilla műsorvezetésével jelentette be a TV2, hogy kik lesznek a Sztárban Sztár All Stars-évadának versenyzői. Összesen 24 énekes méretteti meg magát, de a végén csak egyikük győzhet.

Keresztes Ildikó 10 év után tér vissza a műsorba versenyzőként. „Most egy picit játékosabban fogom felfogni, öregedtem, és bölcsebb lettem annyival, hogy először én élvezzem, és akkor fogjátok élvezni ti is.”

Tóth Gabi érzi annak a felelősségét, hogy mivel mester volt a Sztárban Sztár leszek!-nek, most versenyzőként kíváncsiak lesznek az emberek, hogyan teljesít valaki, aki nemrég még a zsűripultból formált véleményt a versenyzőkről. „Ez volt az a műsor, ahol nagyon sokat tudtam tanulni” – mondta az énekesnő.

Tolvai Reni úgy érzi, neki az a legnehezebb feladat, amikor férfivé kell alakulnia a színpadon.

Opitz Barbi lelkesen várja, hogy induljon a show. „Abszolút nem gondolkodtam, rögtön azt mondtam, vágjunk bele” – mondta Barbi.

Orsovai Reni is versenybe száll! „Nagyon örülök, szerintem fantasztikus énekesek vannak!” – lelkendezett az énekesnő.

Cserpes Laura is várja a műsort. „Annak idején viszonylag hamar távoztam, és nagyon sok előadó maradt még, akinek szívesen a bőrébe bújtam volna.”

Oláh Ibolya és Gubik Petra most nem tudtak részt venni a sajtótájékoztatón, de ők is versenybe szállnak.

Király Linda bevallotta, hogy nem szeretek versenyezni. „Szóval nagyon jó, hogy sorban vállalok ilyen műsorokat” – mondta kellő iróniával az énekesnő, aki saját magát szeretné felülmúlni.

Sári Évinek csak októberben kezdődik a színházi évad, így egyelőre könnyen tudja egyeztetni a felkészülést, de ha sokáig versenyben marad, ez később nehezebb lesz.

Völgyesi Gabi szerint idén nagyon magasan lesz a mérce.

Dallos Bogi: „Egy éve nem álltam színpadon, csak altató dalokban voltam jó” – mondja az énekesnő, akinek férje is részt vesz a versenyben.

Puskás Peti sokáig a konkurencia arca volt, de most visszatér a TV2-re.

Vastag Tamás legendás Cher-alakítására még Tilla is emlékezett.

Hevesi Tamás arról beszélt, hogy neki fantasztikus élmény volt ez a verseny, és ezúttal is maximalista lesz.

Sipos Tomi azzal tréfálkozott, hogy azért vállalta a műsort, mert neki is érkeznek a szettek.

Zámbó Krisztián örül, hogy az Ázsia Expressz után újra Tillával és Stohl Andrással dolgozhat, utóbbi zsűritag lesz.

Trapp kapitány, azaz Molnár Tibor kipihenten érkezett a versenybe, ahol exével, Tóth Gabival is meg kell küzdenie a győzelemért.

Oláh Gergő szerint nagyon vagány az idei csapat, és izgalommal várja az évadot.

Peter Srámek mindig imádtam ezt a műsort, a Rising Star után ebben ismert meg az ország, és azóta fut a karrierem.

Kiss Ernő Zsolt idén szeretne ösztönösebb lenni, mert régebben sokszor azt a kritikát kapta, hogy színpadiasak a produkciói.

Emilio alig várja, hogy újra magas sarkút húzhasson

Szabó Ádám szeretne még egyszer nyerni, szerinte mindenki ezért jött a versenybe.

Utoljára pedig Pál Dénest mutatták be, aki biztosan nagy vetélytárs lesz, ugyanis nemcsak a Sztárban Sztárt, hanem a Sztárban Sztár + 1 kicsit! is megnyerte korábban.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!