Napi friss

Lakatos Márk és szerelme, Alain: „Nem volt szerelem első látásra”

A stylist úgy véli, bátorságra volt szüksége, hogy közel az ötvenhez ismét kapcsolatban éljen. Ráadásul húsz év egyedüllét után.

Lakatos Márk és kubai szerelme egy étteremben ismerkedtek meg, ahol Alain szakácsként dolgozik. „Nem volt szerelem első látásra. De tudtam, éreztem, ez most más. És ami igazán érdekes volt, hogy nem akartam ’elmenekülni’ előle vagy az érzelmeim elől – magyarázta a Bestnek Lakatos Márk. – Annak ellenére sem, hogy az egóm folyamatosan küldte a hamis vészjeleket. De ez érthető, húsz éve egyedül vagyok, falakkal vettem körül magam. És igen, szerintem bátornak kellett lennem ahhoz, hogy ennyi idő után közel tudjak engedni valakit. Szóval ez nekem egy tanulási időszak, hogy közel az ötvenhez milyen ismét egy kapcsolatban létezni, újra szerelmesnek lenni. Pláne, hogy nagyon mások vagyunk! Más közegből jöttünk, más a hátterünk, de még az érdeklődésünk is. Az utóbbi annyira nem lep meg, hiszen huszonhárom éves. Például hiába hurcolásznám őt az operába, neki nem jön be. Mint ahogy a  ne dining vagy a Michelin-csillagos éttermek sem. Bezzeg anyám császármorzsáját, meg apám kacsáját imádta. Apuval nem találkoztak, de az jólesett, hogy küldött neki kaját, aztán kérdezte, hogy ’Na, ízlett neki?’ Ő így fejezi ki a szeretetét, hogy főz, és én ezt értékelem.”

További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!