Napi friss

Joshi Bharat volt felesége az indiai konyha rejtelmeire tanítja Pártai Luciát

Huszonöt éve ismerik egymást, de Szabó Csilla és a meteorológus barátsága csak két éve vált igazán szorossá.

Pártai Lucia mindent megtett, hogy barátnője kiheverje a csalódást, vagyis nagy port kavart válását Joshi Bharattól, majd később Szabó Csilla volt soron, amikor Luciának kellett családi tragédiával szembenéznie. Ahogy ők fogalmaznak, „felhúzták egymást a padlóról.” Persze azért mindig van mit megbeszélni, így a napi telefonok sosem maradnak el, sőt újabban a főzőtudásukat is mélyíteni akarják. Ebben pedig jobb partnert keresve sem találhatnának egymásnál. A Story beleshetett a két barátnő legutóbbi közös főzőcskézésébe. Bár milliónyi recept van a fejükben, ők mindig újabbak után kutatnak. Érkezésünkkor a kanapén ülve épp Jack Nicholson szakácskönyvét lapozgatták. „Mindketten nagyon szeretünk, és talán ki is mondhatjuk, tudunk is főzni. Faljuk az új ötleteket, és most egy ideje Luciát nagyon érdekli az indiai vonal, ezt szeretné eltanulni tőlem, úgyhogy ma épp chole készül, azaz csicseriborsó” – kezdi Csilla, aki volt férje miatt jól ismeri ezt a konyhát. Többször járt Indiában is, ahol első kézből, a volt anyósától tanulhatott. Ezt a tudást pedig most Luciá­nak is átadja. „Én a magyar és olasz konyhában mozgok otthonosan. Most is egy jó hagymás, fűszeres pestóval készültem, ami isteni kétszersültre kenve. Indiai étellel csak most találkoztam, amióta Csillával szorosabb a barátságunk, és bevallom, annyira ízlik, hogy ennek a konyhának a csínját-bínját is szeretném elsajátítani. De itt az alapoktól kellett kezdeni, mert egészen más ezeknek az ételeknek a fűszerezése, mint nálunk” – veszi át a szót Lucia, aki szerint a főzés egy újabb közös pont náluk, főleg, hogy Csilla pedig a magyaros ízek után érdeklődik. Lucia büszke barátnője elszántságára, és hogy a válása után mára újra boldogan éli az életét. Csilla pedig lubickol az új, sikerekkel teli életében. „Két éve nem gondoltam, hogy leszek még ilyen boldog. És tessék. Soha ne mondd, hogy soha!” – nevet Csilla jókedvűen, majd nekikezdenek az indiai–magyar–olasz ebédnek, ami interjú közben el is készült.

A cikk folytatását keresse Sztárséf nevű gasztronómiai magazinunkban.

Már kapható a Story Sztárséf!

Sztárok, sztorik és sok-sok recept a Story magazin legújabb különszámában! Ínyenceknek és a hagyományok kedvelőinek.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!