Hazai sztár

Sztárbox-lázban ég az ország – Vajon melyik híresség vállalja, hogy lilára verjék?

Véget ért az RTL ökölvívóműsora, ám a hazai celebvilág krémje máris izgatottan készül a következőre.

Elapadna a teje?

Az immár kétgyermekes Dér Heni (a kiemelt képen balra) és családja lelkes szurkolóként követték a bokszshow-t, igaz, az énekesnő szíve szerint inkább verekedett volna. „Csupán egyvalami miatt hezitálnék. Nemrég született meg a második gyerkőcünk, és nem tudom, hogy tudnék két kicsi mellett felkészülni. Egyébként pedig még szoptatós kismama vagyok, úgyhogy meggondolandó lenne a kesztyűzés, hisz bármikor kaphatnék egy olyan ütést, amitől elapadhat a tejem – mondja Heni. – Elég kockázatos lenne így ringbe szállnom. Aztán ki tudja, mit hoz a sors: egy év múlva talán én is kesztyűt húzok.”

„Nagy a fejem”

Jimmy 43 éves fiának, Zámbó Krisztiánnak az önbizalmát Mike Tyson is megirigyelné, mert hiába nincs a legjobb formában, előre sajnálja az ellenfelét. „Annak idején sok pofont kiosztottam a diszkókban, hisz a csajokért meg kellett verekednem. Nem tagadom, elég kemény a fejem, és az ütőerőm is hatalmas. Előre sajnálom az ellenfelemet, mert én senkitől nem félek az biztos. Puzsér Róberttel például szívesen megmérettetném magam. Aput már annyiszor a szájára vette, hogy lenne mit elrendeznünk a ringben. Elég tenyérbemászó pali. De azért előtte nem ártana ledobnom 10-15 kilót, mert most elég nagy a fejem.”

Puzsérral szívesen összecsapna Zámbó Krisztián (Fotó: RTL)

„Nincs bennem agresszió”

A magyar Doktor Szöszi semmi pénzért nem kockáztatná saját és ellenfele testi épségét. „Olyan messze állnak tőlem a küzdősportok, mint Makó Jeruzsálemtől. Egy cseppnyi agresszió sincs bennem. Én inkább piláteszes, jógás csaj vagyok – jelenti ki Zimány Linda, aki korábban ugyan próbálkozott harcművészettel, ám hamar beletört a bicskája, pontosabban a csuklója. – Egy időben jártam thai bokszra, de pont azért hagytam abba, mert hiába tekertek rám négy bandázst, körülbelül négyszer tört el majdnem a csuklóm, úgyhogy a verekedés egyáltalán nem az én műfajom.”

Linda műfaja a jóga és a pilátesz (Fotó: Archív)

Stukker nélkül sehova

Jó ideje példás életét él az egykori bankrabló, de elismeri, pillanatok alatt ön- és közveszélyessé válna a ringben. „Én valószínűleg a halál és a temető kategóriában indulnék. Vinném a stukkert, és mindenkit kicsinálnék – mondja nevetve a Storynak Ambrus Attila, a Viszkis. – Viccet félretéve, öreg vagyok már ahhoz, hogy bohócot csináljak magamból. Közel hatvanévesen szerintem már ne égesse magát az ember. Én azért ennél elfoglaltabb vagyok. Nekem azért ott van a két kisgyerekem, feleségem, vállalkozásom, úgyhogy nem tudna annyit fizetni az RTL, hogy ezt elvállaljam. Itt elvekről van szó. Na meg persze arról, hogy a szabályokat sem tudnám betartani. Ha egyszer beindulok, nincs az a bíró, aki engem meg tudna állítani.”

Miki úgy érzi, van, amit szülőként nem vállalhat (Fotó: Archív)

„Mindenkinél van erősebb”

Bár Peller Anna válás előtt álló férje úgy érzi, jó érzéke van a bokszhoz, Lukács Miki nem fog ringbe szállni. „Nem akarom magam méltatni helyzetbe hozni a gyermekem előtt. Hogy Annabella azt lássa, az édesapja beleszalad egy pofonba, ami után nem tud felállni. Mindenkinél van erősebb ember, minden jól képzett harcosnál van keményebb ellenfél, és minden bajnok legyőzhető, hisz valószínűleg nem tudhatjuk a Sztárbox elején, hogy majd kikkel állunk szemben. A magam részéről egyébként tök szívesen elvállalnám, de vannak dolgok, amiket felelősségteljes szülőként szerintem már nem tehetünk meg, és ez pont ilyen.”

Kiemelt képek: Archív, Szabó Lilla, Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!