Hazai sztár

Vadon Jani döntését már 2019-ben előrevetítette Sebestyén Balázs

Tizenöt évnyi rádiózás után döntött úgy, hogy kiszáll a Rádió1 Balázsék című reggeli műsorából.

„Azt szeretném, hogy az elkövetkező időszakban az életemben olyan dolgokkal foglalkozzak, amik nem a pénzről, nem az ismertségről szólnak, hanem arról, hogy feltöltsem magam olyan élményekkel, impulzusokkal a családommal, barátaimmal együtt, amik nagyon sokat jelentenek a számomra, és amikre eddig nem volt elég időm, energiám” – fogalmazta meg a távozás okát a műsorvezető.

Másodhegedűs volt?

De tényleg emiatt távozik egy sikeres, országszerte hallgatott és minden bizonnyal jól jövedelmező műsorból? Hisz Vadon Jani azt is megjegyezte az egyik utolsó rádióadásban, úgy érzi, az évek alatt mindvégig „egy kicsit körön kívül” maradt, és két-három ember kivételével a legnehezebb pillanatai­ban sem kapott támogatást érzelmileg senkitől a szakmából. „Rohadtul cserben hagytak” – mondta, mire Sebestyén Balázs hozzátette, hogy „akkor sem állnak ki melletted, ha a körön belül vagy.” És valóban, Vadon Jani mindig is egyfajta másodhegedűs szerepet játszott Balázs mellett mind a rádióban, mint a közös televíziós műsoraikban. Balázs mondta róla: „Jani nagyon jól improvizál, jó untermann, és egy rádióműsorban kell egy vezető ember, vannak mellette azok, akik lecsapkodják a labdát, és van a Feri.” Az untermann kifejezés, amellyel Sebestyén több interjúban is jellemezte Vadont, amúgy nem feltétlenül negatív. Szó szerint alsó embert jelent, leginkább az artistacsoport azon tagját, aki megtartja a többieket.

A Story Gálán is együtt ünnepeltek még (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

A Feri meg ott van

Jani egy interjúban reagált is az említett untermann kifejezésre, azt mondta, nem zavarja ez a szerep. „Ha zavarna, nem dolgoznánk együtt. Egy sikeres műsor csapatmunka, ami untermannok nélkül nem jön össze. Ráadásul én nem is vagyok egy sztáralkat, boldog vagyok, hogy normális, hétköznapi életet élhetek, simán zötyöghetek az 50-es villamoson a Nemzeti Sportot olvasgatva, a metálzenéimet hallgatva, mégsem szúrok szemet senkinek. Ha olyan lennék, mint Balázs, ezt sem tehetném meg.” Balázs egyébként már 2019-ben a Strand Fesztiválon egy színpadi beszélgetés során előre­vetítette Jani döntését. „Nem tudom, hogy János meddig lesz mellettem. Nagyon szeretek vele dolgozni, nagyon szeretem a gondolkodását, az agyát, az improvizatív készségét, nagyon jó abban, amiben én nem, és nagyon jól kiegészítjük egymást. A Feri meg ott van…” Vajon tudott már akkor valamit? Vadon és ­Sebestyén ugyanis hosszú évek óta dolgozott együtt, még az egykori zenetévében kezdték, ahol Jani szerkesztő volt, Balázs meg a csatorna műsorvezetője.

A Z+ zene­csatornáról ismerik egymást (Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu)

Nem jártak össze

Elsőre nem voltak szimpatikusak egymásnak, legalábbis Janinak Balázs nem. „Nem mondanám, hogy kifejezetten pozitív volt az első benyomásom róla. Egy helyes gyereknek tűnt, aki a szőke fürtjeivel meg a bugyiszaggató mosolyával járt-kelt a világban a tinilányok legnagyobb örömére, de ezenkívül én semmi különöset nem láttam benne – mondta Vadon az Origónak. – A Z+-nál dolgoztunk ugye együtt, de mint említettem, akkor még nem álltam hozzá túl közel, így, miután én kirúgattam magam a csatornától, jó pár évig nem találkoztunk. Aztán egyszer csak megkeresett, hogy kapott egy műsort a Radio Deejay-nél, és kéne neki még egy hang, az akkori műsor­vezető társa mellé. Végül is elég jól összecsiszolódtunk, és ez hozta is magával a többi közös munkát.” A többi már médiatörténelem. Ennek ellenére Balázs és Jani no meg Rákóczi Feri nem lettek barátok. „Mi hárman már teljesen összenőttünk, de a való életben egyáltalán, semmilyen szinten nem vagyunk kapcsolatban – mondta a fesztiválon Balázs. – Szoktam mondani, hogy Jánosnak csak akkor veszem fel a telefont, ha kétszer hív, mert akkor tudom, hogy komoly. Ennyire nem vagyunk jóban. Nem vagyunk barátok, nem járunk össze. De egyébként borzasztó is lenne, ha hétvégén is összejárnánk, ha barátok lennénk… De szerintem pont ettől működünk.”

Balázs ezúttal röviden reagált Jani távozásának hírére. „Szomorúak vagyunk, hogy egy családtag kirepül, de örülünk is, hogy 53 évesen valaki még tele van tervekkel, vágyakkal.”

Kiemelt képek: RTL, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!