Napi friss

Pásztor Erzsi kíméletlen véleményt fogalmazott meg a tévéműsorokról

A legendás színésznő olyan bizonyítványt osztott ki a kereskedelmi csatornáknak, amit nem tesznek ki az ablakba.

Az ország Janka nénije, azaz Pásztor Erzsi az 1987-ben indult Szomszédokkal írta be magát a magyar tévétörténelembe. A sorozatnak köszönhetően vált országosan ismert és népszerű színésznővé. Azonban úgy érzi, a televíziózás rossz irányba ment az elmúlt évtizedekben. „A tévében lassan azt kell mondanom szégyenszemre, hogy ömlik a szenny. Azt tartom elviselhetetlennek, hogy amikor ilyen világban élünk, mint most, a televízióból árad a dicsekvés, a nagyképűség, a pofátlanság – fakadt ki a Partizán karácsonyi különkiadásában. Néhány konkrét példát is mondott. „Olyan műsorokat adnak, hogy Kőgazdag fiatalok, akiknek nem kell dolgozni és ömlik hozzájuk a pénz (…) Akkor adják ezt a tévében, amikor a szerencsétlen szülő nem tud a kölykének venni egy iskolatáskát, mert nem telik rá. Hát milyen világ ez?” De más műsorokért sem rajong túlzottan. „Van ez a tánc, az énekversenyek, a futóversenyekről nem is beszélve, ahol ordítoznak, mert ugye a Ramsay-től (Gordon Ramsay, aki A pokol konyhája című műsorral vált ismertté – a szerk.) eltanulták. És oda jelentkeznek emberek, aztán meg zokognak. Úgy bánnak az emberrel, mint a kapcaronggyal. Ilyeneket közvetít a tévé?”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!