Napi friss

A kegyvesztett színésznő a Kennedy testvéreknek köszönhette, hogy új életet kezdhetett

Karády Katalin szexszimbólum és ünnepelt mozisztár volt, majd egyik percről a másikra még a hazáját is el kellett hagynia.

„Nekem lénye­gében mindegy, hogyan gondolnak rám, csak az a fontos, hogy érezzem a szeretetüket – ezt mondta élete utolsó tévéinterjújában Karády Katalin. Akkor már nem engedte, hogy közeli felvételt készítsenek róla. Meg akarta őrizni annak a szexszimbólumnak az emlékét, aki az emberek emlékezetében élt róla. Tény, hogy a harmincas-negyvenes években ő volt az ország első számú szupersztárja. Öltözködésével, frizurájával stílust teremtett, az életet is nagy kanállal falta: két kézzel szórta a pénzt, zsongtak körülötte a férfiak. Csak 1940-ben háromszáz Karády rajongói klub alakult… Az emberek egymást taposták a mozijegyekért, csak hogy láthassák őt a vásznon, a slágereit énekelték. Sőt mindent megvettek, amit reklámokban hirdetett: szappant, púdert, ruhát. – Ha elindulok itthonról, lesnek az utcán, épp ezért nem megyek sehova. Otthon ülő vagyok. Jaj csak egyszer lehetnék kicsit érdektelen” – panaszkodott.

Fotó: Archív

Karády a világháborúban sokakon segített: mind a három lakásában zsidókat bújtatott. Egy alkalommal ékszerekkel, arannyal lefizetett egy kivégzőosztagot a Duna-parton, hogy megmentse egy csapatnyi gyermek életét. Hazavitte, és a háború végéig gondoskodott róluk. Ám közben eladósodott, ellehetetlenült – a világégés után nem illett bele Rákosiék kultúrpolitikájába. Vidékre járt haknizni, de az egykor ünnepelt sztárt kifütyülték. Végül emigrált, 1951-ben előbb Ausztriába, majd Svájcba, Brüsszelbe, aztán Brazíliába ment. 15 évig rostokolt Dél-Amerikában, míg megkapta a bevándorlóvízumot az USA-ba. A róla vezetett FBI-akták szerint Kennedy elnök testvérei, Edward Kennedy szenátor és Robert Kennedy későbbi elnökjelölt segítettek neki a letelepedésben. New Yorkban aztán kalapszalont nyitott. Kint párszor még színpadra lépett, de inkább visszavonultan élt. Humorát megőrizte, amikor 70. születésnapján Magyarországra hívták, csak egy kalapot küldött maga helyett. Nyolcvanadik évéhez közeledve már sokat gyengélkedett, végül 1990. február 8-án kórházban hunyt el. Három nappal később a Szent István-bazilikában ravatalozták fel.

Együtt nyugszanak

Hiába élt már Amerikában, tartotta a kapcsolatot Gobbi Hildával – a legjobb barátnője volt. Ezért a színésznőt, végakaratának megfelelően, Gobbi mellé helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

A kiemelt képen Jávor Pállal (Fotó: Archív)

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!